Hatvanhat magyar nevű kisbolygó: szinte mind hazai felfedezés

8111

Több mint négy éve jelentkeztünk legutóbb magyar nevű kisbolygókról szóló összefoglalóval, így igencsak időszerű, hogy áttekintsük azokat az aszteroidákat, amelyek magyar vonatkozású nevet kaptak az elmúlt években.

Az új elnevezések jelentős részét a Piszkéstetői Obszervatóriumban felfedezett és megsorszámozott kisbolygók tették ki. További három olyan kisbolygó is kapott magyar vonatkozású nevet, amelyet külföldi programok keretében fedeztek fel.

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program során már kétezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni. Ezek jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 cm-es Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az ELTE hallgatói, munkatársai.

Egy kisbolygó felfedezése az első felvételektől az elnevezéséig igen hosszadalmas és bonyolult folyamat. Ennek legfőbb oka, hogy az égitest mozgásának pontos meghatározásához, a pálya precíz leírásához legalább négy különböző évben észlelni kell a kisbolygót, ami sokszor csak évtizedek alatt gyűlik össze az észlelőknek.

A folyamat elindításához legalább két éjszaka kell megfigyelni a kisbolygót, ekkor kaphat ideiglenes jelölést (a felfedezés évszámából, valamint betűk és számok kombinációjából álló kód). Amennyiben később találnak a mienknél korábbi megfigyelést az archívumokban, az is előfordulhat, hogy elveszítjük az égitest felfedezésének jogát. Ha már két különböző évben megfigyelték a kisbolygót, és a mi ideiglenes jelölésünk alatt fut, már szinte biztosan mi leszünk megadva felfedezőnek. Ezt követően a Nemzetközi Csillagászati Unió illetékes szervezete, a Minor Planet Center sorszámot ad a kisbolygónak, és az ekkor megadott felfedezőnek 10 évig kizárólagos joga nevet adni az égitestnek.

Az alábbi összefoglalóban az elmúlt öt évben elnevezett 63 magyar felfedezésű kisbolygóról olvashatunk, valamint három olyan aszteroidáról, amelyet külföldön fedeztek fel, de magyar kutatóról kapták nevüket. A sorszám és az elnevezés után a felfedezéskor kapott ideiglenes jelölést találjuk, a rövid méltatás végén pedig zárójelben a felfedezés időpontja és a felfedezők neve olvasható.

(68114) Deákferenc = 2001 AC. A 21. század harmadik kisbolygója a „Haza Bölcse” emlékére, mivel száz évvel a tevékenységük lezárulta után már politikusokról is lehet kisbolygót elnevezni. (2001. január 1., Sárneczky Krisztián és Kiss László)

(95785) Csányivilmos = 2003 FV6. Csányi Vilmos biológus, biokémikus, etológus, kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései, ismeretterjesztő munkája elismeréseként 2000-ben elnyerte „Az év ismeretterjesztő tudósa” címet. (2003. március 27., Sárneczky Krisztián)

(120324) Falusandrás = 2004 MV3. Falus András immunológus professzor, a funkcionális genomika határterületének, valamint a komplementrendszer molekuláris genetikájának nemzetközi hírű kutatója, tudománynépszerűsítő munkájának elismeréseként 2001-ben elnyerte „Az év ismeretterjesztő tudósa” címet. (2004. június 21., Sárneczky Krisztián)

(128426) Vekerdi = 2004 MP6. Vekerdi László irodalom, tudomány- és művelődéstörténész, művei múlhatatlan értékei a magyar kultúrának, fordított, lektorált, kiadványokat szerkesztett, így 2004-ben méltán kapta meg „Az év ismeretterjesztő tudósa” kitüntetést. (2004. június 18., Sárneczky Krisztián)

(136273) Csermely = 2003 YT107. A világszerte ismert biokémikus és hálózatkutató, Csermely Péter 2004-ben kapta meg „Az év ismeretterjesztő tudósa” kitüntetést, kutatásai a stresszfehérjék működésével, az öregedéssel és a hálózatokkal kapcsolatosak. (2003. december 25., Sárneczky Krisztián)

(136518) Opitz = 2005 SF70. Opitz Nándor aviátor, az első magyar gyémántkoszorús pilóta emlékére, aki vitorlázó repülőkkel több mint tíz nemzetközi rekordot repült. (2005.09.28., Sárneczky Krisztián)

(137066) Gellért-hegy = 1998 WR8. Budapest látképét 1815 és 1849 között egy csillagvizsgáló uralta a Gellért-hegy tetején. Milyen jó volna, ha ma nem egy megregulázásunkra épített erőd csúfoskodna rajta. Hanem megint egy csillagvizsgáló. Az elnevezést Mizser Attila javasolta. (1998. november 23., Sárneczky Krisztián és Kiss László)

(143579) Dérimiksa = 2003 FE7.  Déri Miksa mérnök, feltaláló Zipernowsky Károllyal és Bláthy Ottóval közösen megalkotta az első nagy távolságon is hatékony transzformátort. (2003. március 28., Sárneczky Krisztián)

(145075) Zipernowsky = 2005 GV33. Zipernowsky Károly mérnök, a „váltóáram apostola” Bláthy Ottóval és Déri Miksával közösen megalkotta az első nagy távolságon is hatékony transzformátort. (2005. április 6., Sárneczky Krisztián)

(145593) Xántus = 2006 QE1. Xántus János természettudós, utazó, néprajzkutató, a Fővárosi Állat- és Növénykert első igazgatója, a MTA levelező tagja, aki növény- és állattani kollekciójával jelentősen gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét. (2006. augusztus 18., Sárneczky Krisztián)

(154493) Portisch = 2003 FU6. Portisch Lajos a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, kilencszeres magyar bajnok sakkozó, nemzetközi nagymester, sakk olimpiai bajnok, háromszoros ezüst és kétszeres bronzérmes. Az elnevezést Csizmadia Szilárd javasolta. (2003. március 27., Sárneczky Krisztián)

(170900) Jendrassik = 2004 VY69. Jendrassik György gépészmérnök a dízelmotorok és gázturbinák fejlesztésében alkotott maradandót, hatvan szabadalom kötődik a nevéhez, az első légcsavaros gázturbina megalkotója, a Budapest-Bécs távolságot rekordidő alatt megtevő Árpád motorvonatban az általa tervezett motor volt. (2004. november 11., Sárneczky Krisztián)

(175437) Zsivótzky = 2006 QJ31. Zsivótzky Gyula olimpia bajnok kalapácsvető további két ezüstérmet is szerzett a nyári játékokon, és kétszer tartotta a kalapácsvetés világcsúcsát. Az elnevezést Kolláth Zoltán javasolta. (2006. augusztus 21., Sárneczky Krisztián és Kuli Zoltán)

(187125) Marxgyörgy = 2005 QD87. Marx György Kossuth-díjas fizikus, asztrofizikus, tudománytörténész, a leptontöltés felfedezője, az MTA rendes tagja, az ELTE Atomfizikai Tanszék egykori vezetője, akit 2002-ben az „Év ismeretterjesztő tudósa” címmel tüntettek ki. (2005. augusztus 31., Sárneczky Krisztián és Kuli Zoltán)

(190504) Hermanottó = 2000 HE. Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor, újságíró és országgyűlési képviselő, neves tudománynépszerűsítő, több tudós társaság és folyóirat alapítója. (2000. április 22., Sárneczky Krisztián és Szabó Gyula)

(191341) Lánczos = 2003 QC31. Lánczos Kornél fizikus és matematikus, aki mindkét tudományterületen maradandót alkotott: elektrodinamika, általános relativitáselmélet, kvantummechanika, numerikus módszerek, lineáris algebra. (2003. augusztus 24., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(196736) Munkácsy = 2003 SH127. Munkácsy Mihály a 19. századi magyar festészet egyik nemzetközileg is elismert alakja, aki a hétköznapi életet, illetve nagy bibliai témákat bemutató festményeiről ismert. (2003. szeptember 19., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(209054) Lombkató = 2003 QR29. Lomb Kató tolmács és fordító, a világ első szinkrontolmácsainak egyike, hat nyelven fordított, tíz nyelven tudott tolmácsolni, de 16 idegen nyelvet ismert munkái és tanulmányai során. (2003. augusztus 23., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(209791) Tokaj = 2005 GU21. Hazánk egyik legszebb tája, és legismertebb borvidéke, az aszú és a szamorodni szülőföldje. (2005. április 1., Sárneczky Krisztián)

(217398) Tihany = 2005 GC22. Az egykori sziget, ma félsziget a Balaton egyik legszebb szeglete, az apátság alapítólevele az első ismert magyar nyelvű írásos dokumentum. (2005. április 5., Sárneczky Krisztián)

(227218) Rényi = 2005 RU3. Rényi Alfréd matematikus a kombinatorikában, a gráfelméletben és főleg a valószínűségszámítás területén alkotott maradandót, nevét viseli az MTA Matematikai Kutatóintézete és egy matematikai díj is. (2005. szeptember 5., Sárneczky Krisztián)

(228893) Gerevich = 2003 RL8. Gerevich Aladár hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok vívó, a legsikeresebb hazai olimpikon, elismert vívóedző. (2003. szeptember 6., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(230656) Kovácspál = 2003 SX111. Kovács Pál a verhetetlen vívócsapat másik tagja, hatszoros olimpiai aranyérmes, kilencszeres világbajnok, sokszoros magyar bajnok, később sportvezető. (2003. szeptember 19., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(231278) Kárpáti = 2006 BY26. Kárpáti Rudolf a harmadik kardbajnok, szintén hatszoros olimpiai aranyérmes, hétszeres világbajnok, sokszoros magyar bajnok, később versenybíró és sportvezető. (2006. január 25., Sárneczky Krisztián)

(234294) Pappsándor = 2000 YD32. Papp Sándor amatőrcsillagász a változócsillagok egyik legszorgalmasabb hazai észlelője, több mint százezer vizuális fényességbecslése mellett a kettőscsillagokról és mélyég-objektumokról gyűjtött számos vizuális megfigyelést. (2000 december 31., Sárneczky Krisztián és Kiss László)

(235201) Lorántffy = 2003 SG158. Lorántffy Zsuzsanna a tudományok és művészetek nagy pártolója, korának egyik igen művelt asszonya volt, szorgalmazta és támogatta a lányok oktatását, illetve számos oktatási intézményt, köztük a sárospataki református kollégiumot is bőkezűen szponzorálta. (2003. szeptember 23., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(236170) Cholnoky = 2005 VP7. Cholnoky Jenő az egyik legnagyobb magyar földrajztudós, egyetemi tanár volt, hírnevét Kínában folytatott kutatásai alapozták meg, de hazánk földrajzi megismerésében is múlhatatlan érdemeket szerzett, közel ötven könyvet írt és számos ismeretterjesztő előadást tartott. (2005. november 9., Sárneczky Krisztián)

(238710) Halassy = 2005 GW21. Halassy Olivér kétszeres olimpia-, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, aki gyorsúszásban is Európa-bajnoki címig jutott, mindezt úgy, hogy egyik alsó lábszárát gyerekkorában amputálni kellett. (2005. április 4., Sárneczky Krisztián)

(238771) Juhászbalázs = 2005 JB94. Juhász Balázs tragikusan fiatalon, egy átészlelt éjszaka után elhunyt csillagász emlékére. (2005. május 12., Sárneczky Krisztián)

(240364) Kozmutza = 2003 SQ129. Kozmutza Flóra gyógypedagógus, pszichológus, a gyógypedagógiai pszichológia hazai megújítója, működési körének kiszélesítője, rendszerbe foglalója, feleségként Illyés Gyula hagyatékának gondos kezelője. (2003. szeptember 20., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(242523) Kreszgéza = 2005 AJ10. Kresz Géza orvos, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület megalapítója és első igazgatója, a mentőszolgálat megszervezője, komoly érdemei voltak a kolera visszaszorításában, a tejfogyasztás népszerűsítésében, számos ismeretterjesztő és felvilágosító művet írt. (2005. január 5., Sárneczky Krisztián)

(247542) Ripplrónai = 2002 RP117. Rippl-Rónai József posztimpresszionista festő, a modern művészeti irányzatok első hazai képviselője volt, mintegy tízezer mű köthető a nevéhez, iparművészeti munkái is jelentősek, üvegablakokat, bútorokat, porcelánműveket, üvegeket és gobelineket tervezett. (2002. szeptember 8., Sárneczky Krisztián)

(253412) Ráskaylea = 2003 QU29. Ráskay Lea rendkívüli műveltségű kódexmásoló domonkos rendi apáca volt, kiválóan tudott latinul, a mai Margit-szigeti kolostorban élt és alkotott, munkája nélkül több magyar kódex is elveszett volna. (2003. augusztus 23., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(254846) Csontváry = 2005 RT3. Csontváry Kosztka Tivadar az avantgárd festészet egyik legjelentősebb hazai képviselője, művészetét az expresszionizmushoz, illetve a posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de mivel autodidakta módon sajátította el a festészetet, igazán egyik, elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. (2005. szeptember 5., Sárneczky Krisztián)

(254876) Strommer = 2005 ST19. Strommer Gyula gépészmérnök és matematikus 53 éven keresztül volt a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, ifjú gyakornokként a Svábhegyi Csillagvizsgálóban felfedezte a (1537) Transylvania kisbolygót. (2005. szeptember 24., Sárneczky Krisztián)

(255257) Mechwart = 2005 VR1. Mechwart András gépészmérnök, feltaláló, gyáriparos, aki 25 évig igazgatta, és nemzetközi hírűvé tette a Ganz gyárat, nagy szerepe volt abban, hogy a 19. század végén hazánkban a gép- és villamosgép-ipar világszínvonalú volt. (2005. november 4., Sárneczky Krisztián)

(260601) Wesselényi = 2005 GP8. Wesselényi Miklós, az 1838-as pesti árvíz hőse, az országgyűlési főrendiház vezére, az MTA igazgatósági és tiszteletbeli tagja, érdemei vannak a kisdedóvás elterjesztése, a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítása körül. (2005. április 2., Sárneczky Krisztián)

(265490) Szabados = 2005 GW. Szabados László csillagász a cefeida típusú változócsillagok nemzetközileg elismert szakértője, számos fiatal csillagász tanára és mentora, több csillagászati és fizikai kiadvány szerkesztője, számtalan cikk, tanulmány, ismeretterjesztő írás szerzője. (2005. április 1., Sárneczky Krisztián)

(265594) Keletiágnes = 2005 RS3. Keleti Ágnes tornász, tornaedző, összesen tíz olimpiai érem, köztük öt arany birtokosa, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot  1947 és 1956 között, az utóbbi évben ő volt a olimpia legeredményesebb sportolója. (2005. szeptember 5., Sárneczky Krisztián)

(269742) Kroónorbert = 1998 UH23. Kroó Norbert fizikus, a szilárdtestfizika neves kutatója, számos szabadalom tulajdonosa, az MTA tagja, hat évig főtitkára, később alelnöke, aktív tudománykommunikációs munkája elismeréseként 2015-ben elnyerte a Tudományos Újságírók Klubja által alapított „Az év ismeretterjesztő tudósa” címet. (1998. október 23., Kiss László és Sárneczky Krisztián)

(271009) Reitterferenc = 2002 YE3. Reitter Ferenc mérnök, építész, számos budapesti köztér átépítésében, kialakításában részt vett, nagy szerepe volt az egyesített főváros városrendezésében, dolgozott a Tisza, a Maros és később a Duna feltérképezésében, szabályozásában. (2005. december 25., Sárneczky Krisztián)

(274302) Abaházi = 2008 QD25. Abaházi Richard mérnök, aki ifjú éveiben a Svábhegyi Csillagvizsgálóban dolgozott, 1935 és 1940 között okkultációméréseket, valamint kisbolygó- és üstökösfelvételeket készített, társfelfedezője volt az első, később sajnos elveszett hazai kisbolygónak, az 1936 QG-nek. (2008. augusztus 24., Sárneczky Krisztián)

(276975) Heller = 2004 VU69. Heller László gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a világhírű, vízveszteség nélkül működő Heller-Forgó hűtőtorony társfeltalálója, de számos elvi jellegű munkát végzett a különböző erőművi technológiák fejlesztésére. (2004. november 11., Sárneczky Krisztián)

(277106) Forgó = 2005 GY. Forgó László gépészmérnök, az MTA rendes tagja, a világhírű, vízveszteség nélkül működő Heller-Forgó hűtőtorony társfeltalálója, hőtechnikai gépekkel és készülékekkel, a távfűtéssel és az energia racionalizálásával foglalkozott. (2005. április 1., Sárneczky Krisztián)

(287693) Hugonnaivilma = 2003 QD31. Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő, tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, a nők képzésére összpontosult. (2003. augusztus 24., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(287787) Karády = 2003 SY128. Katalin Karády színésznő, sanzonénekes, a második  világháború előtti időszak legismertebb filmszínésznője, egyedi, végzet asszonya karaktere igazi sztárrá emelte ebben az időszakban. (2003. szeptember 20., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(290129) Rátzlászló = 2005 QC152. Rátz László matematika-fizika szakos tanár, a „Fasori csoda” egyik letéteményese, világhírt szerzett tanítványa volt Neumann János, valamint a Nobel-díjas Wigner Jenő, az általa kidolgozott matematikatanítási módszer hosszú évtizedekre a világ élvonalába emelte a magyar matematikusokat. (2005. augusztus 31., Sárneczky Krisztián és Kuli Zoltán)

(303648) Mikszáth = 2005 KC9. Mikszáth Kálmán író és újságíró, szatirikus és humoros novellái, rövid anekdotái tükröt tartottak a kor társadalma elé, legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató művek, de parlamenti tudósításaival is utánozhatatlan műformát alakított ki. (2005. május 27., Sárneczky Krisztián)

(304368) Móricz = 2006 SX363. Móricz Zsigmond író, újságíró, a huszadik századi realista prózairodalmunk meghatározó alakja, a legnagyobb magyar novellisták egyike, regényei a magyar parasztság életét mutatták be, költőként a legjobb magyar gyermekversek szerzői közé tartozik. (2006. szeptember 26., Sárneczky Krisztián és Csák Balázs)

(313116) Pálvenetianer = 2000 YX31. Venetianer Pál biológus, biokémikus, a molekuláris biológia neves kutatója, az MTA rendes tagja, aki tudománynépszerűsítő munkájáért 2014-ben megkapta az „Év ismeretterjesztő tudósa” kitüntetést. (2000. december 31., Sárneczky Krisztián és Kiss László)

(314163) Kittenberger = 2005 GX. Kittenberger Kálmán utazó, neves Afrika-kutató, tanár, vadász, és kiváló tollú író hat afrikai utazása során több mint 60 ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét, köztük háromszáz korábban nem ismert állatfajjal is. (2005. április 1., Sárneczky Krisztián)

(318547) Fidrich = 2005 GV8. Fidrich Róbert amatőrcsillagász, több tucat változócsillag felfedezője, a Vendégcsillag-kereső Program vezetője, nevéhez több mint 28 ezer vizuális fényességbecslés is fűződik. (2005. április 2., Sárneczky Krisztián)

(318698) Barthalajos = 2005 QK87. Lajos Bartha Lajos csillagászattörténész, könyvtáros, amatőrcsillagász, több könyv és számtalan tanulmány szerzője, a Meteor című folyóirat alapítója. (2005. augusztus 30., Sárneczky Krisztián)

(322912) Jedlik = 2002 AS204. Jedlik Ányos mérnök, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló tanár, az MTA rendes tagja, az elektromotor és az öngerjesztésű dinamó feltalálója, az első hazai szódavízgyártó gép megalkotója. (2002. január 11., Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna)

(327512) Bíró = 2006 BR26. Bíró László József újságíró, festőművész, ehhez kapcsolódóan az első könnyen és praktikusan használható golyóstoll feltalálója, de az automata sebességváltók fejlesztésével is foglalkozott. (2006. január 24., Sárneczky Krisztián)

(334756) Leövey = 2003 RP7. Leövey Klára a magyar nőnevelés hazai úttörője, író, újságíró, az 1848/49-es szabadságharc és az utána következő nehéz idők hőse, később számos írása jelent meg fővárosi és vidéki lapokban is. (2003. szeptember 4., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(338373) Fonóalbert = 2002 YG3. Fonó Albert gépészmérnök, feltaláló, a sugárhajtás úttörője, a torlósugárhajtómű egyik feltalálója, leginkább az energetika területén volt jártas, húsz különböző témában 46 szabadalma volt, többek között újszerű gőzkazánt és bányászati légsűrítő berendezést is alkotott. (2002. december 25., Sárneczky Krisztián)

(344641) Szeleczky = 2003 QV29. Szeleczky Zita minden idők egyik legszebb magyar színésznője, 26 filmben játszott 1936 és 1944 között, majd dél- és észak-amerikai emigrációja során fáradhatatlanul képviselte és hirdette a magyar kultúra értékeit. (2003. augusztus 23., Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta)

(348407) Patkósandrás = 2005 JC94. Patkós András fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a részecskefizika, a statisztikus fizika és a kozmológia neves kutatója, aki tudománynépszerűsítő munkájával 2013-ban elnyerte „Az év ismeretterjesztő tudósa” díjat. (2005. május 12., Sárneczky Krisztián)

(351785) Reguly = 2006 HL18. Reguly Antal etnográfus, utazó, az oroszországi finnugor népek körében végzett kutatómunkát, de hazai kutatásai is jelentősek, az elsők között használta a fotográfiát gyűjtései során, a Kalevala több részét is lefordította. (2006. április 21., Sárneczky Krisztián)

(376694) Kassák = 2013 QL79. Kassák Lajos író, költő, műfordítót, a hazai avantgárd vezéralakja, írói és képzőművészeti életműve rendkívül jelentős, saját tevékenységét is nagyon szigorú mércével mérte, igazi maximalista volt. (2011. január 30., Sárneczky Krisztián és Kürti István)

(391988) Illmárton = 2008 YF26. Ill Márton magyar csillagász, űrtudós, az első hazai műholdkövető állomás megalapítója a Bajai Obszervatóriumban, amelynek 1966 és 1990 között igazgatója, fő kutatási területe a felsőlégkör kutatása volt. (2008. december 27., Sárneczky Krisztián)

(418891) Vizi = 2008 YK148. Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a központi idegrendszer ingerület-átvitelének kutatója, 2002 és 2008 között az MTA elnöke, 2016-ban elnyerte „Az év ismeretterjesztő tudósa” kitüntetést. (2008. december 31., Sárneczky Krisztián)

(11459) Andráspál = 1981 ET13. Pál András csillagász, számos megfigyelést segítő vezérlő és redukáló szoftver fejlesztője mind földi, mind űrtávcsövekhez, szakmai eredményei között a kisbolygók vizuális és infravörös megfigyelésében felmutatott eredményei elismerései okán terjesztették fel elnevezésre német csillagászok. (1981. március 1., Schelte J. Bus)

(24532) Csabakiss = 2001 CY21. Kiss Csaba csillagász, az infravörös csillagászat hazai szakértője, egyebek mellett a kisbolygók és Neptunuszon túli égitestek fotometriai modellezésével foglalkozik, ez irányú munkája elismeréseként javasolták elnevezésre ezt a kisbolygót német csillagászok. (2001. február 1., Lowell Observatory Near-Earth Object Search)

(220229) Hegedüs = 2002 VW139. Hegedüs Tibor csillagász, a Bajai Obszervatórium igazgatója, az IAU tagja, a profi és amatőrcsillagász együttműködés pártolója, igen aktív ismeretterjesztő és tanár. Az elnevezést a kisbolygó felfedezője, Kürti István javasolta. (Near-Earth Asteroid Tracking, 2002. november 1.)

Hozzászólás

hozzászólás