Mozgalmas két hét áll mögöttünk, amelyben a ma élő generációk életük legfényesebb üstökösében gyönyörködhettek. Legutóbb kereken nyolcvan éve, 1927-ben a Skjellerup-Maristany-üstökös fényesedett -6 magnitúdóig. Két héttel ezelőtt estéről estére sok-sok izgalommal és nagy boldogsággal vártuk az estéket, hogy ki-ki elzarándokoljon a jól megszokott, szabad nyugati kilátást biztosító észlelőhelyére, és megnézze a naponta 1 magnitúdót fényesedő, igaz, a horizonthoz egyre közelebb kerülő üstökös nyugvását. Az élesen ragyogó fej, a két szélén fényesebb, élesen határolt, egy-két fok hosszú csóva mindenkinek az emlékezetébe vésődött, akárcsak a hétvége felé közeledve a kék égen, fehér gomolyfelhők közt megpillantható csóvás nappali üstökös látványa is.
A felfedező Robert McNaught január 9-én a nappali égen figyeli meg üstökösét.
Az üstökös január 12-én volt napközelben, ám maximális fényességét csak két nappal később érte el. Ennek legfőbb oka, hogy a kométa január 14-én haladt át a Föld pályasíkján, ráadásul ekkor majdnem pontosan a Nap és bolygónk között volt. Így szinte "belenéztünk" a felénk kilövelő poranyagba (a nappali képeken is jól látható, és a vizuális észlelők is említették, hogy a csóva erősen szétnyílt, legyezőszerű alakot öltött), aminek fénye hozzáadódott a kóma fényéhez, és jelentősen megnövelte azt.
Az "üstökösszörnyeteg" a SOHO felvételén január 14-én 9:54 UT-kor
A technika csodáinak köszönhetően nem csak a binokulárban látható, amúgy csodálatos, de erősen korlátozott látványban lehetett részünk, hanem a jó öreg SOHO, és a szárnyait és elképesztő lehetőségeit csak most bontogató STEREO szondának köszönhetően élőben figyelhettük, ahogy a pompás kométa megkerüli a Napot. A SOHO felvételeiből készített animáción jól látható, hogy kevéssel az üstökös belépése után visszavették az expozíciós időt (a Merkúr és az üstökös túlcsordulását érdemes figyelni), mert nemcsak a fej, de a csóva jelentős része is beégett a „normál” képeken.
Az üstökös "STEREO-ban", a STEREO napkutató szonda január 11-i felvételén
A SOHO látómezejének elhagyása után folytatta útját dél felé, nekünk meg maradt az irigykedés. Két hete még alig hittünk a szerencsénknek, hogy ennyire kifényesedett az üstökös, és micsoda látványban lehet részünk este, amiről a déliek csak álmodozhatnak. Az elmúlt napokban készült fotókat látva azonban inkább mi álmodozunk. A Napot élesen megkerülő üstökös csóvájának geometriája, pontosabban a rálátásunk drasztikus változása miatt a McNaught-üstökös – ezt nyugodtan kijelenthetjük – minden idők egyik legszebb csóvás égi vándora lett! Bár fényessége sokat apadt, a fej még január 20-án is fényesebb volt 0 magnitúdónál, az üstökösből előtörő por pedig a Nap sugárnyomásától hajtva eltávolodik az üstököstől és egy hatalmas, 20 fok magas és 50 fok széles boltívként ragyog a déli égen. A szakaszos porkibocsátás és talán egyéb hatások miatt is szerkezete nem homogén, hanem függőleges oszlopokra, sávokra tagolódik. Kiterjedése oly nagy, hogy a legtávolabbi szálak – sovány vigaszként – az északi szélességekről is megfigyelhetők. Olaszországból, Szlovéniából és szerencsére hazánkból is látták, fotózták az egymással nagyjából párhuzamos, pár fok széles, 10-20 fok magas fényoszlopokat.
Szóval megint a déliek – hangzik el naponta sokszor a jól ismert amatőr mondás, ám azért ne feledjük a 10 évvel ezelőtti "nagy menetelést", amikor a Hyakutake-, majd a Hale-Bopp-üstökös nekünk, északiaknak mutatták meg igazán „bájaikat”. Robert McNaught 31. üstököse is megmarad majd emlékeinkben életünk végéig, hiszen a statisztikák szerint ilyen fényes üstökös csak egyszer látható egy ember életében. Ám szerencsére ez csak statisztika, hiszen a XIX. század másodi felében ötven év alatt vagy fél tucat nappali üstököst láthattak szerencsés eleink.
Magyar észlelők a déli féltekén
(Az alábbiakban a "szemtanú" Szabó M. Gyula beszámolója következik.)
2007 januárjában és február elején négy hetet tölthetek Sydneyben, Kiss Lászlóék meghívására és a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány teljes körű támogatásával. Szakmai út szerepelt a tervben, „unalmas" íróasztali munkákkal, amit a kötelező turistaprogramok (városnézés, környék bejárása) színesítenek. Az utazási előkészületek alatt azonban kitört a McNaught-üstökös, amiről csak kint értesültem – bár még akkor sem gondolta volna közülünk senki, hogy ez a kométa lesz az ittlétem legfőbb látványossága.
Január 20-án kisebb "expedíciót" szerveztünk, hogy Sydney fényözönét magunk mögött tudva teljes szépségében láthassuk a McNaught-üstököst. Derekas Aliz, Kiss László, Takács István és jómagam hosszasan keresgéltük a lehetséges helyszíneket a térképen és a "kugliföldön" (map.google.com), majd arra jutottunk, hogy a Blue Mountains lehet a legjobb választás, de Katoombától délre vagy Katoombán túl, hogy ne lássunk fényeket az üstökös felé.
A városkától délre eső sziklafalon kudarcba fulladt a felderítő munka (pedig már naplemente volt), a térképről is lehajtottunk az autóval, de nem találtunk igazán jó helyet. Kissé tanácstalanul indultunk Katoomba felé, és vegyes érzésekkel hagytuk el a leágazást, amelyik az előző nap már bejáratott helyszínre vezetett. De végül mentünk tovább, hiszen olyan üstököst, amilyet régi bázisunkról lehetett látni, már egyszer láttunk – és bármi történjék is, ha Katoombát a hátunk mögött tudjuk, nagy baj csak nem érhet!
A McNaught-üstökös január 20-án, a magyar "expedíció" felvételén
Végül a városkától nyugatra találtunk egy optimális tájolású kilátót. Az út mellett van ugyan (meg is jelent vagy 5 társaság az éjszaka folyamán), a keleti horizont sem ideális, azonban nyugat felé kifogástalan. Magasan vagyunk, a távolban szurdokvölgy, szép eukaliptuszerdő közel s távol – optimális kontúrja lehet a készítendő képeknek! Fél órával a naplemente után, de még mindig hihetetlenül magasan láttuk meg az üstököst. Hamarosan feltűnt a Vénusz alatt a harminc órás holdsarló is! Gyönyörű volt, legalább húsz percig látszott, megnéztük távcsővel, binoklival, készültek róla fotók – de közben a főszereplő eregetni kezdte hatalmas csóváját, így ismét felé fordultak a műszerek: elsősorban az égre pillantó tekintetek, hiszen a látvány szabad szemmel volt a legszebb. Laci és István kezdett egy animációt és száz másik szebbnél-szebb képet készíteni a Canon EOS 300D digitális fényképezőgéppel. A kisebb gépeket nem is foglalkoztattuk, Alizzal (másfél méterre a fotóállvány körüli nyüzsgéstől, de hát szűkös volt a hely) inkább a csóva részleteit figyeltük. Nagyjából ekkor vettük észre, hogy a tarajos szerkezet kétségtelenül visszakanyarodik a horizont alá, valahol a Vénusz környékén. Ekkor már tucatnyi vagy még több oszlopot lehetett látni szabad szemmel is, és még nem volt egészen sötét! Binoklival 22 oszlopot számoltam össze a csóvában, a szerkezete látványosan villás alakú volt, a Nap felöli oldalán és a túloldalon is egyaránt fényesebb csomócskákkal a peremen. Beletelt egy óra, mire lement az üstökös kómája, körülbelül akkorra lett teljesen sötét az ég. Már szabad szemmel is látszott mind a kb. 22 oszlop a horizont felé nyúló csóvaszakaszban. Jó 40-50 fok hosszan lehetett a csóvát követni, amely kb. 10 fok szélességűre nyílt szét! A balra induló, de hamarosan fölfelé és jobbra átforduló, majd hosszan elterülő és lassan a horizont alá bukó csóva örökké emlékezetes látvány volt! Az üstökös lenyugvása után készítettük azokat a képeket, amelyen a csóva és a Kis Magellán-felhő együtt látszanak – nyilvánvaló, hogy a csóva jóval meghaladja az SMC, azaz kb. a Tejút, felületi fényességét. Még éjjel 11 körül is látszottak a leghosszabb csóva-tarajok a horizont fölött. Még néhány életképet készítettünk – kis csapatunk és a forgó ég, 1-2 jellegzetes csillagkép – és ismét végignéztük a legszebb déli mély-ég objektumokat, amelyek közül István nem egyet először (én pedig másodszor…) látott, de az előző napihoz képest sokat jelentett a sokkal jobb égen végzett megfigyelés. Valójában csak ekkor jöttünk rá, hogy 19-én mennyire párás égen figyeltük meg az üstököst.
Miután messzire mentünk otthonról, és az út hazafelé jó másfél órás, lassan indulni kellett. Csak az autóban merült föl a kérdés, hogy mennyi lehetett az üstökös összfényessége. Ezt egyikünk sem becsülte meg! – de hát, ugye, tettük hozzá, a helyszínen kit érdekelt ilyen “apróság”!? Végül pedig abban maradtunk, hogy bár az “első magyar-ausztrál üstökös-expedíció” résztvevői mögött összesen majd fél évszázadnyi asztro-múlt van, mégis ez volt számunkra a legemlékezetesebb éjszaka.
Linkajánló
- Robert McNaught oldala az üstökösről
- Astronomy Picture of the Day – a McNaught a déli féltekéről
- APOD – a McNaught a SOHO felvételein
- McNaught: az évszázad legszebb üstököse (galéria)
