Egy üstökösláz margójára, avagy lesz-e 2020-ban nagy májusi üstökös?

27110

Régen nem csak járványok előjeleként, hanem birodalmak bukásának hírnökeként is tekintettek az üstökösökre. Ma már tudjuk, hogy igazából csak a fényességüket előrejelző csillagászokra várhat bukás, ha nem vigyáznak.

A héten előbb a világsajtót, majd a magyar sajtót is bejárta a hír, hogy fényes üstökös érkezik egünkre, amely április közepétől szabad szemmel is látható lesz, később meg még jobban, egészen május közepéig. Attól eltekintve, hogy a hír így nem igaz, mert május közepén túl is észlelhető maradhat, az egyes helyeken megjelent félhold fényesség végképp nélkülöz mindenféle szakmai alapot.

A jó szándékú hazai újságíró mentségére legyen mondva, hogy sok külhoni, magát szakmainak feltüntető csillagászati és/vagy tudományos portál is teljesen elragadtatta magát, és önjelölt szakértők abszolút elrugaszkodott előrejelzéseit vette figyelembe, nálunk meg csak átvették a nagy hírt. Sajnos még a Kármán Tódor által alapított, egykoron jobb hírű amerikai Jet Propulsion Laboratory (JPL) oldalán is egy teljesen fals, a valóságtól távol álló előrejelzés szerepel. A probléma két részből, egy szakmaiból, és egy emberiből áll.

A szakmai probléma az, hogy az üstökösök várható fényességének előrejelzése az egyik leginkább bizonytalan területe a csillagászatnak. Azt kéne kitalálnunk, hogy egy korábban soha nem látott, nem ismert, akár millió évnyi hibernálás után a Nap közelébe érő, néhány km átmérőjű szikla- és jégtömb majd miként fog reagálni az emelkedő hőmérsékletre. Még a rendszeresen visszajáró üstökösök viselkedése is napközelségről napközelségre változik, hogy lehetne akkor bármi biztosat mondani egy ismeretlen égitestről? Szerencsére ma már rengeteg üstököst ismerünk, amely alapján fel lehet állítani egy átlagos formát arra, hogy miként fog viselkedni a közeledő vándor. Ám ettől az átlagtól igen nagy eltérések is lehetségesek, de ami még fontosabb, hogy egy üstökös viselkedése többször is megváltozhat a láthatósága alatt!

A csodás West-üstökös nagy meglepetés volt 1975 tavaszán (J. Linder/ESO)

Vélhetően minden amatőrcsillagász generációnak megvan a maga üstökös-csalódásos élménye. A híres-hírhedt Kohoutek-fiaskó 1974-ben, aztán az Austin-baki 1989-ben, és legutóbb az ISON-felsülés 2013-ban, amelyben magam is tevékenyen részt vettem. De ott vannak a váratlan csodák is, a fantasztikus West-üstökös 1976-ból, vagy a még szebb McNaught-üstökös 2007-ből, amikor a várakozásokat messze felülmúló látványban volt része a szerencséseknek. És persze emlékezhetünk a Hyakutake- és Hale-Bopp-üstökös párosára 1996/97-ből, amelyek nagyjából azt hozták, amit előre jeleztünk.

A Nagy Üstökös Probléma második része az emberi tényező. Sajnos sok természettudománnyal foglalkozó szakember és műkedvelő is túlzottan „egybites” módon áll a tudományhoz. Bedobják az adatokat egy kompjúterbe, ráeresztenek egy sokszor általuk sem igazán ismert szoftvert az adathalmazra, aztán ami kijön a végén, azt leírják – jobb esetben mint előrejelzés, rosszabb esetben mint tény. Mindenki ismeri a szakmában a két pontra illesztett egyenesek, sőt görbék fogalmát – szerencsére nálunk csak kevesen gyakorolják. A jelenség minősített esete, amikor még adatokra sem tartanak igényt a delikvensek, hiszen azok csak belezavarnának a remek elméletbe. A számítógép – ha van elég ideje – bármit kiszámol, a papír is sok mindent elbír, ám mindenféle MI térhódítás ellenére a gondolkodás, az értékelés, a szakmai tapasztalatok beépítése a modellekbe még a kutató, az ember feladata lenne. Na ezt akarják sokan megspórolni manapság.

Az egészen elképesztő fizimiskájú McNaught-üstökös sajnos csak a déli féltekéről látszott így 2007 januárjában, de előtte egy héttel a nappali égen mi is meg tudtuk figyelni a Vénusz fényességét elérő égitestet. (Robert McNaught felvétele)

Nézzük akkor a konkrét esetet. A tavaly december végén felfedezett C/2019 Y4 (ATLAS) nevű üstökös május 31-én fogja elérni napközelpontját, amikor a legbelső bolygónál, a Merkúrnál is közelebb kerül csillagunkhoz. Ebben a távolságban (0,25 csillagászati egység, a Nap-Föld távolság negyede) már olyan erős a napsugárzás, hogy egy viszonylag kisebb szilárd maggal bíró üstökös is nagy fényességet érhet el, akár a nappali égen is látható lehet. Ugyanakkor a Nap halálos ellenséggé is válhat, ha nem elég nagy vagy erős a mag, teljesen széthullhat még a napközelség előtt. Ezek a lehetséges – meglehetősen távoli – szélsőértékek, ezek közé kéne valahova belőni az aktuális üstököst.

Amikor az ATLAS-t felfedezték, annyira halvány volt, hogy legjobb ismereteink szerint csak a széthullás lehetett az osztályrésze, még jóval a napközelség előtt. Aztán március közepéig egészen rendkívüli – bár nem példa nélküli – fényesedést mutatott, látszólag olyan állapotba jutva, amivel már látványos égitest is lehet május második felében. Amennyiben ennek az időszaknak a fényesedési ütemét vezetjük tovább mindenféle megfontolás nélkül, valóban egészen hajmeresztő, a Nap fényességét is felülmúló értékeket kapunk a napközelség idejére. Az viszont egy minimális fizikai tudással is belátható, hogy ez teljes képtelenség. Ennek ellenére többen is leírták, tényként közölték, hogy ez lesz, hiszen ezt adja ki a pontokra (szerencsére azért több mint kettőre [egyre…]) illesztett görbe. Végtelenül bosszantó hozzáállás!

Holott a téma szakértői, vagy akár csak józanul gondolkodó amatőrök már ekkor jelezték, hogy a fényesedés üteme biztos nem lesz ilyen május végéig. Az üstökös viselkedést fog váltani. Figyelmeztetésük a korábbi tapasztalatokra, és az azokat alátámasztó fizikai ismeretekre támaszkodott. Még azt is megmondták, hogy a változás valamikor március második felében fog bekövetkezni.

És lám, így is lett, március közepén egyik napról a másikra szinte leállt az üstökös gyors fényesedése, most már több mint egy hete 8 magnitúdó körül stagnál, vagy talán egy picit azért növekszik. Ami egyébként azt jelenti, hogy abszolút értelemben még halványodik is, aktivitása csökken, merthogy egyre közelebb kerül hozzánk, így még stagnáló aktivitás esetén is gyorsabban kéne fényesednie. Hol van már a -30 magnitúdós előrejelzés… De még most is láttam -5 magnitúdót, a Vénusz fényességét elérő előrejelzést valahol (pedig már egy ilyen maximumú görbe sem illeszkedik a pontsor legutóbbi adataihoz), de jelen helyzetben még ez is teljesen valószínűtlennek látszik.

Az üstökösről készült fényességmérések fekete pontjai szépen mutatják, hogy 78 nappal a perihélium előtt leállt az üstökös gyors fényesedése. A pontokra illesztett görbe első szakaszát folytatva tényleg elképesztően nagy fényesség adódna (ráadásul ennél meredekebbet is lehetne illeszteni), de a megtorpanás abszolút várható volt. (Alexis Kwasinski munkája nyomán)

Sokkal reálisabbnak tűnik, hogy május közepéig csak távcsővel lesz látható, és május harmadik hetében talán szabad szemmel is megpillanthatóvá válik az esti, nyugati horizont közelében, de vélhetőn ekkor is tudni kell majd, hogy pontosan hol keressük halvány fátylát. Akik emlékeznek rá, talán a 2013-ban itt járt C/2011 L4 (PANSTARRS)-üstökösre hasonlító látványban reménykedhetünk, olyan +2-3 magnitúdós fejben, és pár fokos csóvában. Ez most a felelős, a legjobb ismereteinken alapuló előrejelzés, minden más csak lájkvadászat.

Persze a következő két hónapban újból erőre kaphat, vagy akár el is tűnhet teljesen, de mindenféle előrejelzésünket igen kritikusan, és feltételes módban kell megfogalmaznunk, hiába érezzük úgy, hogy a lájkok számán múlik a boldogságunk, vagy a kattintások számán a gazdagságunk.

Hozzászólás

hozzászólás