A C/2012 X1 (LINEAR)-üstökös a vártnál kétszázszor fényesebb égitestként tűnt fel a hajnali égen, miközben formája egy hat évvel ezelőtti, igazán nevezetes vándoréhoz hasonlatos.
Miközben az ISON-üstökös november 28-ai napközelségére várva izgatottan vágjuk a centit, a Naprendszer egyéb vándorai sem tétlenkednek. A tavaly decemberben felfedezett C/2012 X1 (LINEAR)-üstökös például a várt 14 magnitúdó helyett egy 8-9 magnitúdós, tehát binokulárral is könnyedén látható, éles peremű fénykorongként tűnt fel a hajnali égen. A Naphoz februárig még közeledő üstököst első körben nyár elejéig tudták észlelni, június végén azonban bolygónkról nézve látszólag a Nap mögé került, így hónapokig nem lehetett megfigyelni. Helyzete a napokban tette lehetővé ismételt fotografálását, így október 20-án Szato Hidetaka egy távvezérelt távcsővel elkészítette az első együttállás utáni felvételeket az üstökösről. Ezeken a várt halvány, apró folt helyett egy 8-9 magnitúdós, éles peremű, 1,4 ívperc átmérőjű korongként jelent meg az erős kitörésen átesett üstökös.
A kitörésben lévő üstökös éles peremű, porból álló kómája Nick James október 24-ei felvételén. A bal oldalon az eredeti felvétel, jobbra pedig egy feldolgozás látható, amely a sűrűbb részeket teszi hangsúlyossá. (spaceweather.com)
Megjelenése kísértetiesen emlékeztet a 17P/Holmes-üstökösre, amely 2007-ben 10 magnitúdónál is nagyobb kitörést produkálva több százezerszeresére fényesedett. A C/2012 X1 még mindig elég messze, 2,3 CsE-re jár a Naptól, így abszolút fényessége 3 magnitúdó körül lehet, ami már ritkaságszámba megy az üstökösök között. Mivel a következő fél évben könnyedén megfigyelhető lesz hazánkból, így pontosan nyomon követhetjük, hogy mi történik a 2000 éves keringési idejű égitesttel, hogyan alakul a kitörése, követik-e újabbak. A néhány kilométer átmérőjű, szilárd magjának felszínén bekövetkezett robbanás nem vetette szét a teljes égitestet, csak a felszínének egy részét repítette ki a világűrbe, ahogy a Holmes esetében is történt. A folyamat hajtómotorja máig nem ismert pontosan, az egyik legnépszerűbb elmélet szerint a mag felszíne alatt található amorf vízjég hirtelen kristályossá alakulása szabadít fel annyi energiát, amely szó szerint felrobbantja a kéreg egy darabját.
Szitkay Gábor felvételei robbanó üstökösökről. A bal oldali kép a 17P/Holmes-üstökös hat évvel ezelőtti kitörését mutatja (a feldolgozást Koch Barnabás készítette), a jobb oldali pedig október 25-én készült a C/2012 X1 (LINEAR)-üstökösről. Bár az előbbi jóval fényesebb és könnyebben észlelhető volt, az alaktani hasonlóság szembeszökő.
A Holmes nevezetes felfényesedése óta (amely már 1892-ben is bekövetkezett egyszer) ez már a harmadik hasonló megjelenésű, robbanáshoz hasonlítható üstököskitörés. A P/2010 H2 (Vales) helyén az egyik nap még semmi sem látszott, másnap pedig egy kis távcsövekben is feltűnő, közel csillagszerű folt éktelenkedett a helyén, amely a következő napokban, hetekben folyamatosan növekedett. Hasonlót lehetett látni még ugyanabban az évben a P/2010 V1 (Ikeya-Murakami)-üstökösnél is. A mostani esemény azért is érdekes, mert míg a korábbi három esetben rövid, 6-8 éves keringési idejű üstökösnél következett be a robbanás, a mostani vándor sokkal hosszabb keringési idejű, bár csillagászati értelemben véve a 2000 év sem nagy idő.
Hírünk megjelenése után nem sokkal érkezett meg Nick James újabb, október 26-án hajnalban készült felvétele, melyet a két nappal korábbival összevetve jól látható, hogy milyen sokat tágult a kitörési felhő. Ez igen nagy, 10 240 m/s körüli tágulási sebességre utal: