Meteorit landolt a hálószobában

2232

Március 5-én reggel, nem sokkal fél tíz után Dee Riddle bloomingtoni lakos (USA) éppen a konyhában tevékenykedett, amikor üvegcsörömpölés kíséretében egy pillanatra megremegett a házuk. A hang forrását keresve bukkant üvegcserepekre a hálószobában – mellettük pedig egy csillogó fekete kődarabra a padlón. Kiderült, hogy a jövevény a két rétegű ablakon át érkezett, kilyukasztotta az íróasztalt, majd a székről továbbpattanva állt meg az ágyuk mellett. Az események rekonstruálása arra utal, hogy a 40 dekás test 71 fokos szögben zuhant be az ablakon, kb. 200-300 km/h-s sebességgel.


Űrbéli jövevény az ablakon keresztül: a bloomingtoni meteorit.

Az Illionis State University geológusa, Robert Nelson vizsgálatai szerint a Riddle család váratlan vendége igen nagy bizonyossággal meteoritként azonosítható, azaz a bolygóközi térből érkezett. Nagy mennyiségben tartalmaz vasat, míg 402,21 g tömegéhez kb. 7 cm-es hosszúság, 6 cm-es szélesség és 1,5 cm-es vastagság társul. Sűrűsége mintegy kétszer akkora, mint a Föld felszínén található szikláké, felületén pedig olvadás jelei látszanak. Nelson és más szakértők kizárják annak lehetőségét, hogy a kődarabot valaki bedobta volna az ablakon, vagy hogy ún. űrszemét (azaz mesterséges égitest darabja) lenne.

Az eset érdekessége, hogy nem ez az első Bloomingtonra hulló meteorit: 1938-ban már landolt itt egy 67,8 grammos égi kő.

Forrás:  PJStar.com

Hozzászólás

hozzászólás