Üstököspor fénye dereng esténként

278

Az állatövi fényt először Joshua Childrey értelmezte 1661-ben úgy, hogy a Nap fényének a Naprendszerben található por részecskéin történő szóródásáról van szó, s ezzel meg is adta a jelenség helyes magyarázatát. A vita azóta arról folyik, hogy mi a forrása ennek a pornak. Az eddig leginkább elfogadott elgondolás szerint a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygóövezet objektumai felelősek érte, most azonban David Nesvorny (Southwest Research Institute, Boulder) és Peter Jenniskens (SETI Institute, Mountain View, California) vezetésével egy kutatócsoport az állatövi por dinamikai modelljét felállítva arra a következtetésre jutott, hogy annak több mint 85 százaléka nem az aszteroidákból származik, ugyanis a kisbolygók pora nem kavarodik fel annyira, hogy magyarázhatná az állatövi por észlelt vastagságát. A por fő forrásaként így viszont csak a Jupiter által "vezérelt" rövid periódusú üstökösök jöhetnek szóba.

Az állatövi fény az ESO VLT távcsövei felett.
[Yuri Beletsky/ESO Paranal]

Az eredmény megerősíti Jenniskens egy korábbi sejtését. A meteoráramok szakértőjeként ismert kutató ugyanis észrevette, hogy a por nagy része hasonló pályákon mozog, mint a Jupiter üstököscsaládjának tagjai, ugyanakkor nem köthető aktív porkibocsátó kométákhoz. 2003-ban azonban felfedezett egy inaktív üstököst a Quadrantidák meteorrajban, s azóta is több hasonló objektumot azonosított. Bár jelenlegi Nap körüli pályájukon a legtöbbjük ténylegesen inaktív, valószínű, hogy egy néhány ezer évvel ezelőtti heves szétaprózódási folyamat eredményeként jöttek létre, melyben sok por is keletkezett, ami mára a Föld-pálya környezetébe vándorolt. Nesvorny, Jenniskens és munkatársaik ki is mutatták, hogy ez a folyamat elegendő anyagot szolgáltathatott az állatövi porréteg jelenlegi vastagságának kialakulásához.

A Nap fényét szóró bolygóközi por nem a kisbolygóövezetből (türkizzel jelölve) származhat, hanem az életük nagy részét Jupitert közelítő pályákon töltő üstökösök periodikus feldarabolódásából.
[Southwest Research Institute]

Nesvornyék eredményükkel valószínűleg egy másik rejtélyt is megoldanak. Régóta ismert, hogy az antarktiszi hó és jég sok mikrometeoritot őriz. Ezek 80-90 százalékának összetétele eltér a nagy meteoritokétól, melyekről egyébként azt gondoljuk, hogy aszteroidákból származnak. Nesvorny és Jenniskens elképzelése szerint tehát a legtöbb antarktiszi mikrometeorit üstökösök darabkája. Számításaik szerint az üstökösszemcsék elegendően kis sebességgel léphettek be a Föld légkörébe ahhoz, hogy az azon való áthaladás után a felszínt is elérjék, s a jégbe fagyva várják, hogy kíváncsi meteoritvadászok megtalálják őket…

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás