Hova érdemes leszállni a jeges jupiterhold felszínén?

187

A Jupiter négy, nevezetes Galilei-féle holdja közül a legkisebb az Europa nevű égitest. Az óriásbolygó környezetében uralkodó körülmények miatt igen valószínű, hogy a saját Holdunknál valamivel kisebb kísérőn a roppant vastag jégréteg alatt hatalmas vízóceán található. A folyékony vízben pedig esetleg kedvezőek lehetnek a feltételek valamiféle roppant alacsony szintű élet megjelenésére is akár, így az Europa hold kutatása igen fontos jövőbeli feladat lehet.

A majdani program tervezéséhez fontos lépés a szóba jöhető leszállóhelyek kiválasztása. Ennek érdekében most először vizsgálták meg a kutatók igen alaposan az óriásbolygó környezetében keringő Galileo-szonda 1995 és 2003 között készített részletes felvételeit, amelyek során kézzel fogható, összehasonlítható számokká igyekeztek alakítani a felszín jellemzőit az egyes megvizsgált pontokon. Az árnyékok vizsgálatával, különböző látóirányokból készült, három dimenzióssá kombinált képekből az egyes területek lejtését sikerült például meghatározni. Paul Schenk (Lunar and Planetary Institute, Houston, Texas) vizsgálatai során négy különféle fajtába sorolható területet vett gondosan szemügyre: hegygerincekkel tarkított síkságokat, melyek a felszín nagy részét képviselik; becsapódási krátereket; úgynevezett káoszterületeket (ahol mintha jéghegyek lebegnének a fagyott anyag felett); és hosszú, sima, úgynevezett tágulási sávok területeit.

Az Europa hold változatos felszíne (Forrás: NASA/JPL)

A káosz-régiók és a becsapódási kráterek különösen érdekesek a planetológiával foglalkozó szakemberek számára, mivel ezeken a helyeken a felszín alatti víz a fagyott jégréteg fölé juthat. Így lehetőség van a vízóceán jelenlétéről közvetlen bizonyítékot szerezni helyszíni, hosszadalmas és bonyolult mélyfúrások nélkül is. Mindazonáltal éppen ezek a helyek nem ideálisak a leszállóegységek számára. A legtöbb ilyen területen a felszín több mint 10 fokban lejt a helyi vízszinteshez képest, ami már a Marson működő Spirit számára is gondot jelentene, míg sokuk akár 20-30 fokban is lejthet. Még a gerincekkel szabdalt sík területeken is előfordulhatnak olyan csúcsok, amelyek a leszállóegységek számára problémát okoznak.

A legsimábbnak tűnő formációk a tágulási rések, amelyek legfeljebb alig 5 fokkal térnek el a vízszintestől. Ezek a több tíz kilométer széles és kilométerek százain át húzódó sávok akkor keletkeztek, amikor a jégpáncélon megjelenő repedés szétnyílt a Jupiter és a többi nagy hold gravitációs árapályerejének következtében. A repedéseket azután fokozatosan víz töltötte fel, amely visszafagyott, miközben a táblák tovább távolodtak egymástól. A végeredmény a széles, sima felszínű rés. Ezek sokkalta simábbak, mint a hevesebb események során létrejövő formációk, emellett a feltörő víz visszafagyás előtt elsimította a repedésben keletkezett durvább töréseket. A rendszeresen jelentkező vízfeltöréseknek köszönhetően ezek a repedések akár az élet számára is megfelelőbbek lehetnek, mindenképpen ideális célpontjai lehetnek a jövő leszállóegységeinek. Annál is érdekesebb a hold, mivel nemrégiben felmerült egy, a hold körül keringő egység terve is, amely a jelenleginél részletesebb felbontással fogja folytatni a Galileo által megkezdett térképezőmunkát. A Galileo-szonda antennájának hibájából ugyanis jelenleg a hold felszínének alig 15%-áról állnak rendelkezésre megfelelő felbontású felvételek. A keringőegység a jelenlegi tervek szerint 2020-ban indulhat Naprendszerünk legnagyobb bolygójának egzotikus holdja felé.

Forrás: New Scientist Space, 2009. augusztus 24.

Kapcsolódó cikk: Tengeralattjáró az Europa holdra

Hozzászólás

hozzászólás