A Szaturnusz világa: válogatás a Cassini-szonda legszebb képeiből

1633

Alig egy éve állítottunk össze képes beszámolót a Szaturnusz népes családjáról a Cassini-szonda képeiből válogatva, valamint három rövidfilmet is bemutattunk a bolygóról a Hubble Űrtávcső felvételei alapján. Az azóta eltelt időben számos érdekes újdonságot tudtunk meg a gyűrűs bolygó különleges világáról. Már maga a bolygó légköre is több meglepetéssel szolgált. Így pl. az északi pólusán lévő hatszögletű alakzat immáron legalább huszonöt éve stabilan fennmaradt, míg a legújabb kutatások szerint a bolygó nagy sebességű légköri áramlásait a Szaturnusz forgószelei táplálják – ellentétben az eddig gondoltakkal. A gyűrűkről pedig megtudhattuk, hogy akár már a Naprendszer kialakulásával párhuzamosan is létrejöhettek.

A Cassini-szonda 2004. június 30. óta tartózkodik a Szaturnusz rendszerében. Ez alatt az idő alatt újabb és újabb holdakat fedeztek fel. Két és fél évvel a Huygens-szonda történelmi leszállása után a szakemberek újabb eredményeket hoztak nyilvánosságra a Szaturnusz legnagyobb holdjáról, a Titanról. A bolygó harmadik legnagyobb holdjáról, a Iapetusról készített nagyfelbontású képek felfedték a kráterekkel gazdagon borított, kétarcú hold titkait. A Hyperion közelítésekor az űrszonda pályájának módosulásaiból meghatározták a hold sűrűségét, amely meglepően alacsonynak bizonyult – ebből arra következtettek, hogy mintegy 42%-át üregek alkotják. Nemrég látott napvilágot egy elmélet az Enceladus holdon megfigyelt gejzírek kialakulására. A legújabb meglepetést pedig a Rhea okozta, amely körül nagy valószínűséggel gyűrű található.

Az alábbi galériához igyekeztünk összeválogatni a legszebb képeket a Szaturnusz különleges világáról. Minden egyes felvételre ráklikkentve megtekinthetjük a nagyobb felbontású változatot is, amelyen sok esetben fantasztikusan érdekes kis részletek is megfigyelhetők.

A Hyperion kráterekkel telített  szaturnuszhold. Részletes kutatások
kimutatták, hogy a hold sűrűsége mintegy fele a vízének.

Az Enceladus különleges gázkilövellései, melyek jeges részecskékkel szórják tele a Szaturnusz térségét. Az 500 km-es hold egyike a Naprendszer geológiailag ma is aktív égitesteinek.

Napfény szűrődik át a gyűrűkön keresztül. A közvetlenül megvilágított
gyűrűrészekről a fény visszaverődik a bolygó sötét oldalára is.

Eddig soha nem látott részletességű felvétel az F gyűrűről, amely igazolja a kis holdacskák gyűrűre gyakorolt perturbáló hatását.

A 181 km átmérőjű Janus, háttérben a Szaturnusz felhőivel. A holdat számos kráter fedi, ennek ellenére felszíne úgy néz ki, mintha valamilyen folyamat kisimította volna. Felszínét nagy valószínűséggel finom porszem nagyságú jeges anyag borítja.

Aranyló éjszaka a Szaturnuszon. A bolygó déli féltekéjét a gyűrűről visszaverődő fény, míg az északi féltekét a gyűrűkön átszűrődő szórt fény világítja meg gyengén.

A Szaturnusz legbelső, D jelű gyűrűje vízszintesen redőzöttnek, hullámosnak
bizonyult a nagyfelbontású képeken. A gyűrű közelebbi vizsgálatakor fény derült arra, hogy 30 km-es távolságban lévő fényes gyűrűcskékből áll, amelyek a hullámok megvilágított tarajai. A folyamatosan változó gyűrű tulajdonságai egy valószínűleg nemrég bekövetkezett gyűrűn belüli ütközésre utalnak.

Napfogyatkozás a Cassini-szondán. A bolygó kitakarja a Nap vakító fényét, így korábban még nem látott gyűrűket láthattunk meg.

A Rhea, a Szaturnusz második legnagyobb holdja (1528 km) elvonul a gázóriás előtt.

Színes kép a gyűrűs bolygóról. A legkülső és a legbelső gyűrűkön keresztül átlátszik a bolygó.

Pompás közelkép a Iapetus különleges egyenlítőjéről: 10 km-es magasságba emelkedő hegylánc körben a holdon. A kép közepén egy becsapódás következtében láthatóvá vált világos jeges terület.

A Iapetus vékony sarlója. A hold legrejtélyesebb felszíni alakzata az egyenlítőjén tornyosuló hegygerinc, valamint felszínének kettős színeloszlása. Ezen a videón elrepülhetünk a hegylánc felett.

Csodaszép látkép a kis Epimetheusról (116 km) az A és F gyűrű felett, háttérben a Titannal (5150 km). Az A gyűrűben lévő sötét rész az Encke-rés (325 km széles), amelyben a Pan holdacska (26 km) és számos vékony gyűrűalkotó található.

Valósszínes kép a gyűrű síkjából. A felvételen négy hold látható: a Tethys (1071 km) balra a bolygó peremén, az Enceladus (505 km) a bolygó előtt a kép jobb részén, a Hyperion (280 km) a kép alján kicsit balra, míg az Epimetheus (116 km) a gyűrű alatt a Tethys és Enceladus között.

A Cassini űrszonda felvételein a gyűrűs bolygó sokkal színesebb, mint ahogy korábban a Voyagerek képeiről megismertük. A bolygó lapultsága jól látszik a fenti képen, melynek oka a gázbolygó gyors forgása (10,5 óra). Az északi félteke kékes színe nagy valószínűséggel évszakos jelenség, amely minden bizonnyal el fog tűnni, ha már több napfény jut a helyi tavasz által uralt területre.

Szaturnuszsarló és a megvilágítatlan gyűrűk, melyekre gyenge fény szóródik.

A kráterekkel borított, jeges Dione. A terminátor mentén kanyonok és hegyláncok húzódnak.

A Pan az Encke-résben rója pályáját. A citrom alakú kis hold hosszanti tengelyével mindig a Szaturnusz felé néz, s a képen a hold sötét oldala is feltűnik. Ezen a rövid videón pedig megnézhetjük a holdat a gyűrűben.

A Szaturnusz északi féltekei felhőzetének valódi színe.

Holdak fűzére az éléről látszó gyűrűvel. A Cassinihez legközelebb a Rhea
(1528 km) a kép közeppontjától lefelé, az F gyűrű közelében a 32 km-es Atlas, a háttérben pedig a Dione (1126 km).

Két hold a Szaturnusz családjából. A Mimas (397 km) a kép alján a jellegzetes kráterével, a Rhea pedig a gyűrűk mögött, látszólag szinte a gyűrűn ülve.

A Dione a gyűrűk elött, balra alatta pedig az éppen kibukkanásra készülő Atlas.

Három hold találkozója. Balra a Tethys (1071 km) a Rhea előtt. A kép közepén, az F gyűrű alatt pedig a Pandora bújik elő.

A Szaturnusz gyűrűi keresztülhasítják saját árnyékukat. Az Encke-résben az alig-alig látható Pan található félúton a kép közepe és jobb széle között.

A Tethys egyenlítői környéke, ahol egy sávban enyhén sötétebb a felszín. A tudósok azt gyanítják, hogy a sötét területen kisebb arányban található jég, valamint más méretű szemcsék alkotják az anyagot, mint máshol.

Amikor a Prometheus elhalad az F gyűrű közelében, gravitációs terével sötét sávokként látszó sűrűséghullámokat idéz elő, amelyek aztán kifelé haladnak az egymást követő keringések alatt. A folyamatot mozgóképen is megörökítették.

A gyűrűk valódi színe, a jeges Tethysszel az előtérben.

A geológialag aktív Enceladus és a kisebb, szabálytalan alakú Epimetheus (116 km) a bolygó pereméhez közel.

Sötét gyűrűárnyékok a Szaturnusz északi féltekéjén.

A Mimas kibukkan a Szaturnusz pereménél. Az alábbi videón egy kicsit
körülnézhetünk a Mimas felszínén.

A Cassini közeli elrepülése az Epimetheus hold mellett. Egy nagy becsapódás nyoma látszik a lefényképezett területen, amely nagy valószínűséggel a hold déli felének szabálytalan alakjáért felelős. A holdon ezen kívül kétféle felszín figyelhető meg: sötétebb és simább, valamint világosabb, kissé sárgás területek. Eltérő megjelenésük a különböző összetételt tükrözi.

Világos, jeges kanyonok a Dione felszínén. A képen a hold Szaturnusz felé mutató oldala látszik.

Forrás: Cassini-Huygens Mission

Linkajánló

Ha tavasz, akkor Szaturnusz (Polaris Csillagvizsgáló) 

Hozzászólás

hozzászólás