Egy nap – azaz a forgási periódus – hossza a bolygók egyik
legfontosabb tulajdonsága. Ennek meghatározásakor a szilárd kérgű
bolygók esetében viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, hiszen elegendő
a felszín egy jellegzetes formáját nyomon követni a világűrből a
planéta körül keringő szondák képalkotó műszereivel, esetleg földi
távcsövekkel. Azonban a szilárd kéreggel nem rendelkező gázóriások
rotációs periódusát koránt sem ilyen könnyű meghatározni.
A Szaturnusz esetében korábban a bolygóról érkező rádióhullámokat
használtak fel ennek megbecsléséhez, azonban az elmúlt 25 évben
(Voyager-1 és 2, Pioneer-11 szondák) és a jelenleg mért adatok olyan
mértékben eltértek egymástól, amelyeket lehetetlen lett volna a bolygó
tömegátrendeződésével vagy tömegvesztésével magyarázni.
A Szaturnusz Éder Iván 2006. március 20-án készült felvételén (30,4 cm-es távcső, ToUcam Pro webkamera)
A gyűrűs bolygó körül 2004 óta keringő Cassini-szonda folyamatos
magnetométeres mérései megoldani látszanak a rejtélyt. A detektorral G.
Giampari (Jet Propulsion Laboratory) és munkatársai a Szaturnusz
mágneses terének különböző komponenseit és azok időbeli változásait
követték nyomon. Az adatok elemzése tisztán felfedte a valódi forgási
periódust, amely 10 óra 47 perc és 6 másodperc, 40 másodperces
bizonytalansággal. Az új érték mintegy 8 perccel hosszabb a korábban
feltételezettnél, és az új módszer megbízhatóságát jelzi, hogy az
elmúlt közel két évben a gázóriás forgása stabilan ezt az értéket
mutatta.
Forrás: Nature, 2006. május 4.
