Sosem látott részletek a Szaturnusz gyűrűjében

117

Definíció szerint a napéjegyenlőség akkor következik be, amikor az egyenlítőn állva délben a Nap pontosan a fejünk felett van. Erre évente kétszer kerül sor. A földi viszonyokhoz képest többet kell erre az eseményre várni a Szaturnuszon: az óriásbolygó közel 30 éves Nap körüli keringési ideje miatt ott csupán 15 évente következik be a jelenség, szerencsére a legközelebbi éppen idén augusztusra esik. A bolygót, holdjait, valamint a gyűrűrendszerét vizsgáló kutatók szerint azonban megérte a hosszú várakozás: a Cassini-szonda eddig sosem látott részleteket közvetít a gyűrűkről: a gyűrű síkjához viszonyított merőleges, mintegy "függőleges" struktúrákat és az általuk vetett hosszú árnyékokat. A megfigyelések emellett megerősítik azt a feltételezést is, hogy a keskeny résekben keringő apró holdaknak ("terelőholdak") jelentős és komplex hatásuk van a rést szegélyező anyagra.

Az aprócska (mindössze 8 kilométeres!) Daphnis nevű holdacska a 42 km széles Keeler-résben kering, amely a külső A gyűrűben található. Keringése során gravitációs vonzásával megzavarja, perturbálja a rés peremén mozgó anyagrészeket, különösen akkor, amikor az excentrikus pályán haladó holdacska még közelebb kerül a rés széléhez. A periodikus közelítések eredménye egy időben változó mintázat megjelenése a rés peremének anyagában. Egy új analízis szerint ha egy terelőhold nem a gyűrű síkjában kering (ahogy a Daphnis is teszi), akkor ennek a mintázatnak lesz vertikális, a gyűrű síkjából mintegy "kilógó" komponense is.

 


Az apró Daphnis holdacska hosszúra nyúlt árnyéka a gyűrűre vetül, amint a Szaturnusz az idén augusztusban esedékes napéjegyenlőség felé halad. [NASA/JPL/Space Science Institute]


Nem csak a hold, hanem a mozgása által felkavart, a síkra merőlegesen feltornyosult gyűrűanyag is árnyékot vet a gyűrűre. További, nagyfelbontású felvételek itt tekinthetőek meg. [NASA/JPL/Space Science Institute]

 
A Cassini kutatócsoportja szerint ezek a hullámok akár másfél kilométer magasak is lehetnek, azaz kétszer magasabbak mint az eddig megfigyelt függőleges szerkezetek, és 150-szer nagyobbak mint maga a gyűrű vastagsága! A csoport új eredményekre jutott a résekben keringő holdacskák tömegét megbecslő, az 1980-as évekbeli Voyager missziók óta használt elmélet finomításában is, amely ehhez a hold környező anyagra gyakorolt hatását használja fel. A kutatók friss következtetése az, hogy a korábbi eredményektől eltérően a nagyon keskeny résekbe ágyazott holdak tömege sokkal kisebb lehet. A Cassini képalkotó csoportjának jövőbeli elsődleges célja a többi rés átfésülése a hiányzó holdak megtalálásáért. "Miért nem találunk minden résben holdat?" – teszi fel a kérdést a csoportot vezető Carolyn Porco, majd meg is válaszolja azt: "Úgy gondoljuk, hogy ezek ténylegesen ott is vannak, csupán sokkal kisebbek, mint eddig feltételeztük."

A Cassini kibővített, két év hosszú Equinox Mission ("Napéjegyenlőség-küldetés") fedőnevű programjának fő feladata lesz a gyűrű síkjából kiemelkedő anyagcsomók azonosítása, amint a bolygó áthalad 2009 nyarán a nevezetes pályaponton, emellett természetesen a képalkotó csoport célpontja lesz az Enceladus és a Titan is.

Forrás:
Astronomy Now Online, 2009. június 15.

Hozzászólás

hozzászólás