A japán holdszonda első képei

997

A Japán Űrkutatási Ügynökség SELENE holdszondája az október 4-i sikeres pályára állás után megkezdte a fedélzeti műszerek több mint két hónapig tartó technikai ellenőrzését. A Hold és közvetlen kozmikus környezetének tudományos
célú vizsgálata csak a műszertesztek elvégzése után kezdődik el. Első fotónk 2007. október 5-én készült a nagylátószögű kamerával, s a képen a háttérben levő Hold mellett jól látszanak a
kamera által belátott részegységek is, mint például a
nagyteljesítményű kommunikációs antenna.



A SELENE 1 egyik legelső felvétele 2007.
október 5-én, magyar idő szerint 05:15-kor készült. A 800 km-es magasságból készített képen a
Hold északi pólusvidéke látható, bár maga a pólus az éjszakai oldalra esik (kép: JAXA).


A Hold északi sarkvidékéről készített kép főleg a Földről nem látható
oldalt mutatja, de több nevezetes
kráter is felismerhető, mint például a Coulomb, Zsigmondy, Cremonse,
Desargues, Pascal, Merzetsev és Kramers. A fotó jobb alsó része már a Földről is látható Pythagoras-kráter vidékét mutatja (maga a kráter már
nincs a képen). A nyilvánosságra hozott első felvételeken többek között az Oceanus Procellarum is rajta van 1200-1500 km-es magasságokból.

Október 9-én, magyar idő szerint éjjel 23:36-kor a SELENE Hold körüli pályára állította az "Rstar"
elnevezésű kis segéd-szondát, amely reléholdként elsősorban a kommunikációt segíti. Három nappal később a másik
kis segéd-szonda is pályára állt égi kísérőnk körül.

Az "Rstar" reléhold a földi szerelőcsarnokban (kép: JAXA). 

Október folyamán további, az előzőeknél még részletesebb képeket tettek közzé a Hold déli és északi pólusa környezetéről, amelyek a SELENE nagylátószögű, 3,2 megapixeles detektort tartalmazó kamerájával készültek. A felvételek hasonló felbontásúak, mint a NASA Clementine űrszondája által készített holdfotók, ami azt is jelzi, hogy a kamera üzemszerű működése nagyon jó felbontású, részletekben gazdag felvételeket fog szolgáltatni.

A SELENE holdszonda első részletesebb képei. Balra egy október 11-én a Hold felszíne felett 657 km magasságban készült kép, amelyen az árnyékban levő déli pólus felett a Schrödinger becsapódási medence látható. A jobb oldali kép október 15-én készült 460 km magasságból, rajta az északi pólus környezete a Schwarzschild-medencével (kép: JAXA).

Kapcsolódó témák:

Hozzászólás

hozzászólás