Nincs felszíni vízjég a Hold déli pólusánál?

970

A Hold déli pólusánál lévő mintegy 19 km átmérőjű Shackleton-kráter belsejébe sohasem süt be a Nap, ezért feltételezték, hogy a kráter aljzatán a mintegy 90 K (-183 °C) hőmérsékleten a megőrződhetett vízjég (ha volt ott egyáltalán). A jég legvalószínűbben például a Holdba ütközött üstökösmagokból kerülhetett a felszínre, és érintetlenül ott maradhatott a holdi sarkvidék krátereinek mélyén. Most a Hold körül poláris körpályán keringő japán SELENE (Kaguya, "Holdhercegnő") űrszonda a kráter faláról szóródó napfényt kihasználva felvételeket készített nagyfelbontású (TC) kamerájával a kráter eddig részletesen nem tanulmányozott belsejéről és aljzatáról. A Japán űrkutatási Intézetben (ISAS JAXA) a Junichi Haruyama által vezetett kutatócsoport most közzétett vizsgálatai szerint azonban a kamera 10 méteres felbontásáig nyoma sincs vízjégnek. Ez nem kedvező hír a jövőben a Hold déli sarkvidékére tervezett holdbázisok vízellátása szempontjából.

A holdi vízjég nyomainak keresése már több mint tíz éve áll a holdkutatás középpontjában: a Hold pólusvidékein radarcsillagászati módszerekkel, valamint űrszondákkal keresik a vízre utaló nyomokat. A NASA Clementine űrszondája 1996-ban rádió tartományban is mérte a holdi pólusok környékét, és vízjég jelenlétére utaló jeleket találtak ezekben a mérésekben, majd 1998-ban a NASA Lunar Prospector holdszondája vízjégből származó hidrogén jelenlétét mutatta ki a holdi pólusoknál. Azonban a 2006-os földi radarmérések ellentmondanak a tíz évvel korábbi vizsgálatoknak. A Cornell Egyetemen és a Smithsonian Intézetben dolgozó csillagászok az arecibó-i és a green bank-i hatalmas rádiótávcsövek segítségével 13 cm hullámhosszú radarhullámokkal pásztázták a Hold sarki vidékeit, de nem találtak vízjég jelenlétére utaló nyomokat.

A Shackleton-kráter belsejének különböző irányból felvett részletes képei nem mutatnak vízjégre valló nyomokat a japán SELENE holdszonda 10 méteres felbontású felvételein. A nyilak a kráter falán lévő kisebb becsapódási krátereket jelölik (kép: JAXA).

Ez év elején a NASA JPL (Sugárhajtómű Laboratórium) goldstone-i rádióteleszkópjaival elkészítették a Hold déli sarkvidékének eddigi legrészletesebb, mintegy 20 méter felbontású radartérképét, ami bravúrnak tekinthető, hiszen égi kísérőnk körül mintegy 100 km magasan, poláris körpályán keringő SELENE nagyfelbontású kamerája (TC) is csak mindössze 10 méteres felbontással képes felvételeket készíteni a felszínről. Azonban a földi radarok nem láthatnak be a holdi sarki övezet krátereibe, azok aljzatát nem képesek megfigyelni, addig a poláris pályán keringő SELENE belelát ezekbe a kráterekbe.

A leggyakoribb időszakos holdjelenségek előfordulási helyei a Hold felénk forduló oldalán erős összefüggést mutatnak az izotópok űrszondákkal mért gyakoriságával. A biztos TLP- megfigyelések azonban nem ennyire gyakoriak. Ugyanis ehhez képest a földi műszerekkel a látható tartományban részletes vizuális, színképi, illetve polarizációs mérések csak az Aristarchus-fennsik, Alphonsus- és Langrenus-kráterek vidékén mutatnak TLP-t (kép: Arlin Crotts, Columbia Egyetem, Astrophysical Journal 687, 692, 2008).

Azonban a SELENE holdszonda déli pólus környéki mostani megfigyelései még nem zárják ki, hogy a felszín alatt ne lenne vízjég jelen a holdi sarkvidékeken, illetve az északi pólus környékéről még nincsenek hasonló felvételek. Amennyiben nincs vízjég, akkor más illó anyagokat hordozó kőzetek vagy más gázok lehetnek égi kísérőnk felszíne alatt, amint azt Arlin Crotts, a Columbia Egyetem kutatója feltételezi az időszakos holdfelszíni jelenségek (TLP-k vagy LTP-k) vizsgálataira alapozva (ezeknek a vizsgálatoknak a részleteiről az év elején már írtunk). A 222Rn, 210Po jelenléte a felszín alatti rétegek töredezéseire, mozgásaira, a rétegeken való átdiffundálására és felszínre jutására utal. Crotts összefüggést talál a megfigyelt TLP-előfordulási helyek és ezen izotópösszetevők mért gyakorisága között az Apollo- és Lunar Prospector-részecskemérések alapján. Meg kell azonban jegyezni, hogy Crotts vizsgálatait még nem erősítették meg más független vizsgálatok. Továbbá, az eddigi részletesebb földi optikai távcsöves, spektoszkópiai, illetve polarizációs megfigyelések csak három TLP-területet erősítenek meg, ezek pedig az Aristarchus-plató, az Alphonsus- és Langrenus-kráterek. Más területeken is lehetnek TLP-k, de az előbb említettekről van eddig megbízható műszeres mérés. Sok szakember egyébként kételkedik a TLP-k létezésében is. A Hold tehát ma úgy tűnik, hogy inkább egy "száraz", vulkanológiailag, rengéstani szempontból kevésbé aktív égitest – bár ma is vannak holdrengések, és nyilvánvaló, hogy a régmúltban vulkánosság is előfordult rajta.

 

Források:

 
Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás