„Kocsimosás” a Marson

1055

Március elején a Spirit napelemtáblája által szolgáltatott energia
váratlanul megnőtt. Valószínű, hogy ez az örvendetes fordulat egy
porördögnek vagy garaboncnak köszönhető, amely lefújta a napelemekre
halmozódó port. Ezt alátámasztja két fotó is, amelyeken aktív
porördögöket örökített meg a berendezés. A Spirit 2005. március 10-én,
egyetlen perc eltéréssel két porördögöt is megörökített a
Gusev-kráterben.

A mosás előtt és után (NASA/JPL)

A
marsjáró napelemtáblájának teljesítménye a küldetés 420. napjára az
eredeti értékhez képest 40%-kal csökkent, majd 2005. március 9-én az
eredeti értéknél csak 7%-kal kisebb szintre emelkedett. A váratlan
eseményt többen is egy olyan „kocsimosással” magyarázták, amit egy
porördög végezhetett el – de nem azok, amelyeket lefényképeztek, mivel
a porördögök az éjszaka leszálltával összeomlanak. Az MGS korábbi
felvételei alapján a Gusev-kráter területén eredetileg is sok
porördögöt vártak, amire a világos felszíni porba mélyített sávok
utaltak, de ez volt az első alkalom arra, hogy a felszínről sikerült
megörökíteni egyet.

Forrás: Space.com

Hozzászólás

hozzászólás