Felhők a Marson

2269

Immár három éve van úton az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája, amelynek végső úticélja a 67P/Churyumov–Gerasimenko-üstökös. A kométa anyagösszetételének vizsgálatával a kutatók reményei szerint a korai Naprendszer ismerhető meg jobban. Sok eddigi szondához hasonlóan a Rosetta is gravitációs hintamanőverekkel módosítja pályáját, amihez nagybolygók közelében halad el.  Ezek a bolygóközelítések remek alkalmat kínálnak újabb és újabb felvételek készítésére és mérések elvégzésére. A Rosetta ez év február végén a Mars közelében járt, s az alábbiakban a legszebb felvételek közül válogatunk.

Az első, hamisszínes kép narancs (vörös), zöld és közeli ultraibolya szűrőkön keresztül készült. Az ultraibolyát jelző kék szín kontrasztnövelésével kitűnően láthatóvá tették az egész bolygókorongra kiterjedő marsi felhőrendszert.

 

A következő kép szintén hamisszínes feldolgozás, amely a közeli infravörösben, zöldben, és közeli ultraibolya tartományban, a szonda OSIRIS Narrow Angle Camera (Kislátószögű Kamera) berendezésével készült. Remekül látható a bolygó déli félgömbje a déli pólussapkával, illetve a helyi felhőzet. A marsi év ezen szakában az atmoszféra déli pólussapkába kifagyott része párolgásnak indul, majd átáramlik az északi félgömbre az északi nyár alatt.

 

Harmadik képünk már valós színeket mutat. Az eredeti, nagyobb felbontású képen számos felszíni alakzat felismerhető. A felvétel a bolygó felszínétől mintegy 240 ezer km távolságból készült, felbontása mintegy 5 km pixelenként.

 

Az utolsó három képen a Mars légkörében levő struktúrák tanulmányozhatók. Ezeket azon a speciális OH színszűrőn keresztül vették fel, amelyet a víz kimutatására fognak használni a 67P/Churyumov–Gerasimenko-üstökös vizsgálata során. A felhők az északi pólus és a bolygó reggeli oldalán láthatók.

 

 

 

A Rosetta-szonda a tervek szerint 2014-ben éri el végső célját.

Forrás: ESA News 

Hozzászólás

hozzászólás