Új magyar eredmények a marsi élet lehetőségéről

1240

A marsfelszíni élet keresésének fő irányvonala a folyékony víz utáni nyomozás. Ennek keretében a Collegium Budapest és a berlini Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt munkatársai új eredményeket értek el nemrég.

Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) támogatásával dolgozó szakemberek olyan folyásnyomokra hasonlító alakzatokat fedeztek fel a Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda 30 cm/pixeles felbontású képein, amelyek akár folyékony víz mozgásának eredményeként is keletkezhettek.

Sikerült olyan modellt alkotniuk, amely alapján egy rendkívül vékony vízréteg valóban megjelenhet a sarkvidéki dűnemezők tetején tavasszal, létrehozva a folyásos alakzatokat. Emellett földi extrém életformákat vizsgálva olyan élőlényeket tanulmányoztak, amelyekhez hasonlók akár a Mars felszínén is megélnének.

Az úgynevezett kriprobiotikus kéreget alkotó baktériumok a kőzetek felszíne alatt néhány milliméterrel találhatók bolygónkon. Az őket borító vékony kőzetréteg védelmet nyújt az erős ultraibolya sugárzás ellen, de annyi fényt beenged, amennyi a fotoszintézishez elegendő. Az ásványi szemcsék alkotta tömött szerkezet pedig segít a víz visszatartásában.

A marsi megfigyelések, modellszámítások és a földi analógiák egybevetése alapján elképzelhető, hogy a vörös bolygó sarkvidéki dűnéinek felső rétegében extrém életformák találhatók, mint arról nemrég az Astrobiology és az Icarus folyóiratokban beszámoltak.


Tavaszi folyásnyomok egy marsfelszíni dűnén (NASA, JPL, Colbud)

Új eredményeikről a Collegium Budapest Institute for Advanced Study intézetben (Budapest, I. kerület, Szentháromság u. 2.) április 29-én szerdán, délután 3 órai kezdettel adnak áttekintést. Ezt követően egy kiállítást nyitnak meg, amely poszterek segítségével mutatja be a Mars vizsgált felszínformáit.

További információ az ESA csoport honlapján olvasható.

Hozzászólás

hozzászólás