A NASA Discovery programja kis költségvetésű tudományos
űrszondákat küld a Naprendszer különböző vidékeire. A sorozat hetedik
tagja a Messenger-szonda (MErcury
Surface, Space ENvironment, GEochemistry and Ranging), amely több mint
két éve úton van a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr felé. A Messenger lesz az
első szonda, amely a bolygó körüli pályán négy merkúri évig
keringve fogja tanulmányozni a felszínt. A durván egy földi évnek
megfelelő idő alatt adatokat gyűjt a kéreg
összetételéről és
szerkezetéről, a bolygó geológiai történetéről, légkörének és
magnetoszférájának jellemzőiről, illetve magjának és sarki vidékeinek
anyagösszetételéről.
2006.
október 24-én a szonda útjának fontos
állomásához érkezett. Magyar idő szerint 10:34-kor mindössze 3000 km-es
magasságban
haladt el a Vénusz felszíne felett. A közeli elhaladás következtében
Nap körüli pályájának sugara jelentősen csökkent. 18 perccel később a
szonda látszólag a Nap mögé került, ami minden kapcsolatot megszakított
az eszközzel. A kommunikáció 16:15-kor állt helyre.
A
jelenlegi közelítés során a Messenger a Földről
nézve éppen a Nap túloldalára került, ami gyakorlatilag lehetetlenné
teszi a szondával való kommunikációt. Emiatt most nem
is végeztek semmilyen tudományos észlelést (lesz egyébként egy újabb
Vénusz-közelítés 2007 júniusában, amikor tervezik a
bolygó megfigyelését.).
A
Messenger-szonda Merkúrhoz vezető útjának fontosabb állomásai (Forrás:
NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie
Institution of Washington)
November
végén, amikor a rutinszerű rádiókapcsolat újra lehetővé válik, a
mérnökök első dolga annak ellenőrzése lesz, hogy mennyire pontosan
követte
a Messenger a tervezett útvonalat. A kapott adatok alapján
kerül sor a december 12-ei pályamódosításra, amely
előkészíti a következő Vénusz-közelítést. Utóbbi fogja úgy
megváltoztatni a szonda pályáját, hogy 2008 januárjában megközelíthesse
a Merkúrt. A legbelső bolygó mellett összesen
három alkalommal fog elrepülni, mire sebességváltozásai végre lehetővé
teszik a célbolygó körüli pályára állást – 2011 márciusában.
Forrás: A Messenger-szonda honlapja