A Leonidák meteorraj az 55P/Tempel–Tuttle-üstökös törmeléke, az
utóbbi évek legismertebb, és egyik legjobban megfigyelt raja. A
"tankönyvi leírás" szerint általában csak néhány meteort ad óránként,
ám 33 évente, a Tempel–Tuttle-üstökös visszatérései idején az aktivitás
drasztikusan megemelkedik, nem ritka a meteorviharok kialakulása. Az
1998-ban esedékes üstökös-visszatérés óta már egy évtized is eltelt, ám a raj
csak nem akar megnyugodni, ami teljesen átírta és elavulttá tette a
fenti "tankönyvi leírást". Nem csak a visszatérés évében van jelentős
aktivitás, hanem utána még sok éven keresztül. A korábbi felfogás talán
abból a helytelen elképzelésből származik, hogy a meteorkitöréseket a
napközelben lévő üstökösből éppen kiszabaduló por okozza. Ez azonban nem
így van, az 1998-ban kiszabadult por, majd a XXII. század észlelőnek
nyújt gyönyörű látványosságot. Az elmúlt évtizedek meteorkitöréseit,
jelentős aktivitásait a korábbi évszázadok során kidobott porfelhők
okozzák, melyek a Jupiter gravitációs hatása miatt távol kerültek az
üstököstől. A tavalyi jelentős aktivitást például az 1466-ban kidobott
porfelhő visszatérése eredményezte, idén ugyanez, illetve az 1533-as
okozhat jelentős meteortevékenységet november 17/18-a éjszakáján.
Az 1833-as meteorzápor egy korabeli ábrázoláson.
A
Leonidák meteorraj egy igen régi áramlat, az első biztosan azonosított
kitörését 902-ben figyelték meg kínai csillagászok, melyet a következő
évszázadokban több másik követett. A modern kori csillagászok 1799-ben
fedezték fel a rajt, amikor rendkívül látványos kitörést produkált,
majd 1833-ban sok százezren voltak szemtanúi minden idők egyik
legnagyobb meteorviharának, amikor a legaktívabb időszakban
másodpercenként több tucat meteor tűnt fel az égen. Az 1866/67-es
kitörést már várták a csillagászok, ám nem várt eseményként 1865 végén
Ernst Tempel és Horace Tuttle egymástól függetlenül felfedezte a raj
szülőüstökösét, melyet később 1366-os kínai feljegyzésekben is
azonosítottak, illetve a Gottfried Kirch által 1699. október 26-án,
egyetlen éjszaka észlelt üstökössel is megegyezőnek bizonyult.
Sajnálatos módon azonban a 1900-as és az 1930-as években nem volt
jelentősebb kitörése a rajnak, így sokan azt gondolták, hogy a Jupiter
szétoszlatta azt. Ezt a feltételezést erősítette, hogy az
Tempel–Tuttle-üstököst sem sikerült megtalálni ebben a két évben. Végül
1965-ben sikerült újra megtalálni, 1966-ban pedig a már-már elfelejtett
áramlat minden idők legnagyobb meteorviharát produkálta, maximumban 160
ezer meteor/órás aktivitással. A legaktívabb percekben másodpercenként
40 leonida tűnt fel és húnyt ki az égen…
Az
1966-os kitörés Gary Emerson 20 perces elvételén, melyen csak a
fényesebb meteorok hagytak nyomot. Beszámolója szerint a legnagyobb
hullás idején százával tűntek fel a meteorok minden egyes másodpercben.
A
mi korunk Leonida történetei 1998-ban kezdődtek, amikor november
16/17-én, a "Tűzgömbök éjszakáján" telehold fényességű meteorok
tucatjai szántották át a hajnali égboltot. Az ezt követő években hol
kisebb, hol nagyobb kitöréseket láthattunk, 1999-ben és 2002-ben még
meteorvihart is megfigyelhettek szerencsés honfitársaink. Ezt követően
azonban lanyhult az érdeklődés, a számítások nem jeleztek előre további
jelentős aktivitást. Ennek ellenére a raj évről évre mutatott valami
meglepőt, az aktivitás
csak nem akar a "szokásos" 1-2-es ZHR értékére (zenitre korrigált meteorszám) csökkenni. Tavaly
például egy ZHR=115-ös kitöréssel lepte meg az észlelőket. A
tapasztalatok, és a meteorcsillagászat elméletének fejlődése nyomán az
utóbbi években az előrejelzésekkel foglalkozó szakemberek már nem
annyira borúlátóak, mint az ezredforduló környékén. Az újraértelmezett adatok alapján az idei esztendőben ismét jelentős
aktivitást produkálhatnak a Leonidák, melyet szerencsés esetben
hazánkból is megfigyelhetünk!
A Leonidák radiánsa az Oroszlán csillagkép fejében található.
A
tavalyi kitörést az az anyagfelhő
okozta, amely az üstökös 1466-os napközelsége idején szabadult ki a
magból, és az idén is ez kerül a közelünkbe. A különbség az lesz, hogy
szinte ugyanabban az időpontban az 1533-as felhőn is áthaladunk, a két
porfelhő együttes hatása pedig akár ZHR= 200-as aktivitást is adhat,
ami már igen szép hullás. A kitörés várható időpontja helyi időben november 17-én
22:45 környéke. Ekkor a radiáns csak néhány fokkal van a horizontunk
fölött, ami sok meteor elvesztését jelenti, ám olyan látványosságot
kínál, amelyre mindenki emlékezni fog, aki látta. A horizont közelében
lévő radiáns ugyanis azt jelenti, hogy a meteorok nagyon hosszú utat
tesznek meg a légkörben, repülésük 2-4 másodpercig is tarthat, miközben
a teljes égboltot keresztülszántják. A 2001-es maximum idején már
megfigyeltünk egy ilyen hullást a Mátrából, melyet azóta is emlegetnek
azok, akik látták.
A meteorkitörések azonban csak sötét égboltú, fényszennyezéstől mentes helyről észlelhetők, így jó idő esetén mindenkit biztatunk arra, hogy szervezzen egy kisebb túrát a hegyekbe, vagy a vidéki telekre, ahonnan teljes pompájában látható a meteorhullás. A
megfigyeléseket nem érdemes este 10 előtt elkezdeni, de fél 11-re már legyünk készenlétben, hogy semmiről
se maradjunk le. Kémleljük a déli vagy az északi eget, és fontos a jó kilátás, lehetőleg a körpanoráma. Amennyiben az időjárás kegyes lesz hozzánk, próbáljunk meg minél
keletebbre menni az országban, hogy magasabban láthassuk a radiánst. A
hajnal beköszöntével az aktivitás valószínűleg csökkeni fog, ám az
emelkedő radiáns kompenzálni fogja ezt, így érdemes lesz pirkadatig
lesni a meteorokat. Mivel egy nappal később lesz újhold, égi kísérőnk
fénye nem fogja zavarni a megfigyeléseket, csak az időjárásnak kell
kedvezően alakulni, hogy ideális Leonida maximumot figyelhessünk meg.
Várjuk Olvasóink sikeres Leonida-fotóit és szöveges beszámolóit az MCSE e-mail-címén!
