A 2016-os év eddigi legnagyobb napkitörése

3219

Ez év legnagyobb napkitörése magyar idő szerint július 23-ra virradó éjszaka történt, és elsőként a NASA egyik napmegfigyelő mesterséges holdja, az SDO észlelte.

Az év eddigi legnagyobb napkitöréseit (flereit) figyelték meg a központi csillagunkat fürkésző SDO (Solar Dynamics Observatory) segítségével 2016. július 23-án, méghozzá két, röviddel egymás után bekövetkezett flert is. Az első flert 02:11 világidőkor, majd a másodikat 05:16-kor észlelték.

Mindkét kitörés közepes nagyságú volt a flerek osztályozási skáláján. Az első M5-ös, a második pedig M7.8-as fokozatú volt. Ez az osztályozási skála a napkitörések röntgen tartományban, 1-8 angström között megfigyelhető kitörési maximum csúcsa környezetében mért sugárzási teljesítményén alapul. Azt mutatja, hogy mekkora energia szabadul fel a kitöréskor egységnyi idő alatt egységnyi felületen. Ezen a skálán a legkisebb flerek 1 milliomod Watt m-2 vagy annál kisebb teljesítményűek (B típusúak), a milliomod és 1 százezred Watt m-2 tartományba esők a C-típusúak még kicsik, a közepesek (M típusúak) a százezred és egy tízezred Watt m-2 közöttiek és a legnagyobbak, az extrém nagyok az X típusúak, ezek sugárzási teljesítménye a tízezred Watt m-2-t is meghaladja. Az egyes tartományokban 1-9 közötti finomabb beosztás teszi lehetővé a napkitörések pontosabb osztályozását. A most megfigyelt flerek a közepes vagy közepesnél kissé nagyobb energiájúak voltak (M5 és M7.8). Ezek szerint az idei esztendő eddigi legnagyobb napkitöréseit sikerült most megfigyelni napmegfigyelő űrműszereknek köszönhetően.

20160724_eddigi_legnagyobb_napkitores_2016-ban_1
A NASA SDO napmegfigyelő mesterséges holdja AIA-304 műszerével az ultraibolya tartományban 304 angströmön készített felvétele a második napkitörés kezdetéről 2016. július 23-án 05:14 világidőkor. A fényes napkitörés a napkorong jobb szélén látható, ahol egyébként az összetett napfoltcsoportból álló aktív terület van (kép: NASA SDO).

A NASA SDO napmegfigyelő mesterséges holdja AIA (Atmospheric Imaging Assembly) ultraibolya távcsövével a 193 és 304 angströmös (19,3 és 30,4 nanométeres) hullámhosszakon követte a napkitöréseket. Az AIA-193, vagyis a 193 angströmös hullámhosszra érzékeny csatornáján készült felvétel a 11-szeresen és 13-szorosan ionizált vas hullámhosszán a napkoronát, illetve a forró fler plazmát emeli ki, ezek megfigyelésére alkalmas ez a csatorna. Az AIA-304, vagyis a 304 angströmös csatorna az egyszeresen ionizált hélium kimutatására alkalmas és a Nap kromoszférájának megfigyelését  lehet vele elvégezni.

A következő képen az SDO AIA (Atmospheric Imaging Assembly) műszerével a július 23-i napkitörést megelőzően készült képén annak az összetett napfoltcsoportnak a környezetét láthatjuk, ahol később 2016. eddigi két legnagyobb megfigyelt napkitörése végbement.

20160724_eddigi_legnagyobb_napkitores_2016-ban_2
Az év eddig legnagyobb napkitörése előtt 2016. július 23-án 00:21:29 világidőkor a NASA SDO (Solar Dynamics Observatory) AIA-193 műszere által készített képen a napkorong jobb szélén levő nagyon fényes terület a mostanában megfigyelhető AR2565-2567 összetett napfoltcsoport környezetét jelzi (kép. NASA SOO).

A most két egymást követő napkitörés a Nap egy összetett napfoltcsoportjában (jelölése AR 2565-2567) jött létre. A Napnak ez az összetett aktív területe már mintegy tíz napja jól megfigyelhető volt kisebb földi távcsövekkel is. Az AR2565 jelű aktív terület egy nagy méretű magányos napfolt, ami július 12-én tűnt elő a napkorong naprajzi nyugati pereménél és a Nap forgása következtében egyre jobban befordult a földi megfigyelők felé. Ezt követte a AR2567 jelölésű nagy napfoltcsoport, ami az egyedülálló folttal együtt az AR2565-2567 összetett elnevezést kapta. Ezen a területen belül keletkezett a most megfigyelt két egymás utáni látványos napkitörés.

A látványos napfoltcsoport Zseli József július 21-én készült felvételén.
A látványos napfoltcsoport Zseli József július 21-én készült felvételén.

A következő kép e terület elhelyezkedését mutatja a napkorongon. A képet a NASA SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) MDI (Michelson Doppler Imager) műszere segítségével 2016. július 23-án készítette a Nap fotoszférájáról.

20160724_eddigi_legnagyobb_napkitores_2016-ban_3
A NASA SDO napmegfigyelő szondája HMI (Helioseismic and Magnetic Imager) műszere által készült kép a napkorongról, amelyen a napkorong jobb szélén épp elfordulóban lévő AR2565-2567-es összetett aktív terület napfoltcsoportja és egy különálló napfoltja látszik. A területen belül alakult ki a most megfigyelt két napkitörés. A méretek érzékeltetésére a Föld és Jupiter méretét két kis kör jelképezi a kép jobb alsó sarkában (kép: NASA SDO HMI).

A most megfigyelt két napkitörés koronakitörést (CME, Coronal Mass Ejection) produkált, amelynek plazmaanyaga a bolygóközi térben tovaterjed. A NASA SOHO napmegfigyelő szondája LASCO koronográfja által készített felvételekből összeállított videón a látványos koronakitörés jól nyomon követhető.

20160724_eddigi_legnagyobb_napkitores_2016-ban_4
A NASA SOHO napmegfigyelő szondája LASCO koronográfjával 2016. július 23-án készített képekből összeállított animáció a napkitörések következtében kidobódott fényes plazmafelhőt, koronakitörést (CME) látványosan mutatja be (kép: NASA SOHO/LASCO).

Felmerül a kérdés, hogy a most megfigyelt két egymást követő közepesen erős napkitörésnek lehet-e hatása bolygónkra, illetve a Föld körül keringő mesterséges holdakra, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó űrhajósokra. Az amerikai NOAA (National Oceanography and Atmospheric Administration, vagyis Nemzeti Oceanográfiai és Légköri (Éghajlati) Adatközpont) előrejelzése szerint július 26-án 45%-os esélye van egy G1-osztályú geomágneses viharra. Ez a legenyhébb az 1-5 között geomágneses vihar erősségi skálán (G1-5), ami csak kisebb ingadozásokat okozhat az elektromos elosztóhálózatokban, kisebb problémák esetleg előfordulhatnak az űreszközök működésében.

A mostani két napkitörés által a bolygóközi térben terjedő plazmaanyagban a nagysebességű napszéllel kombinálva a legnagyobb sűrűségű plazma a Földtől távol halad el. Az előrejelzések szerint így a napkitörés következményeként a bolygóközi „vihar” csak „súrolja” a Föld magnetoszféráját, de ez elég arra, hogy sarki fényt okozzon. Mivel nyáron a Föld magas északi szélességen lévő területein az éjszakák világosak, ezért az északi sarkvidék közeléből nem lesz látványos a sarki fény, de a déli sarkvidéken lehetséges, hogy szép sarki fényt lehet majd megfigyelni az ott dolgozó kutatóállomásokon, illetve hajókról, repülőkről.

Források:

SDO – Solar Dynamics Observatory – NASA/GSFC

SOHO – Solar and Heliospheric Observatory – NASA

Kapcsolódó internetes oldalak:

Gödör a Napon

Ezer éve hatalmas napviharok sújtották a Földet

Átrendezik a napkitörések a napfoltok mágneses terét

Magyar sarkifény-fotó – Norvégiából!

A Naprendszerben a helyzet fokozódik!

Lélegzetelállító új képek központi csillagunkról

Mi történik a Nappal?

Ismét ébredezik a Nap aktivitása

A nyugodt Nap Napja

Háromdimenziós felvétel egy napviharról

Hozzászólás

hozzászólás