A vártnál kissé jobban elhúzódó naptevékenységi minimum után az utóbbi hónapokban egyértelműen megfigyelhető a naptevékenység fokozódása. Az előrejelzések alapján Napunk aktivitása 2013-ban éri el a mostani ciklusban esedékes tetőpontját, így az előttünk álló három-négy évben várhatóan egyre több napfolt, napkitörés és – utóbbiakkal kapcsolatos – koronális anyagkidobódás (Coronal Mass Ejection, CME) megjelenésére lehet számítani. Földünk és közvetlen környezete szempontjából különösen ez utóbbiak jelentősek, hiszen a központi csillagunk külső tartományaiból kiszakadó, óriási plazmafelhők akár bolygónkat is elérhetik. Egy-egy CME – ami leegyszerűsítve egy forró, ám rendkívül ritka gázfelhő – közvetlenül nem fenyegeti Földünk élővilágát, de a plazmafelhőt alkotó, nagysebességű, töltött részecskék (elektronok, protonok, könnyű ionok) zápora akár komoly károkat is okozhat a műholdas ill. a felszíni elektromos hálózatban.
Az említett részecskék folyamatosan áramlanak a Napból a Föld felé (ezt nevezzük napszélnek), de bolygónk mágneses tere a részecskesugárzás nagy részét eltéríti a Föld közvetlen környezetéből. Néhány részecske mindig átjut ezen a mágneses "védőpajzson", melyek a pólusok felett bespirálozva kölcsönhatásba lépnek a légkör molekuláival (a gerjesztett molekulák rekombinációja során történő fénykibocsátást lehet sarki fényként észlelni), de ez nem jár komolyabb következményekkel. A napkitörések, CME-k során azonban megsokszorozódik a részecskeáram intenzitása, ami előidézheti az elektronikai eszközök meghibásodását – ez pedig szélsőséges esetben a telekommunikációs és informatikai rendszerek, a légiközlekedés vagy egyes régiók teljes áramszolgáltatásának összeomlásához is vezethet (akár több milliárd dolláros károkat okozva ezzel).
A naptevékenység közvetlenül befolyásolja a kozmikus részecskesugárzás Föld környezetében zajló változásait (az ún. űridőjárást), ami a műholdas rendszerek és földfelszíni elektromos hálózatok működésére is hatással lehet (illusztráció: NASA/NOAA).
Bár a legnegatívabb forgatókönyv csak extrém nagy energiájú napkitörések esetén valósulhatna meg (aminek a valószínűsége igen csekély), a NASA és a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) szakemberei június elején egy washingtoni konferencián egyeztettek a növekvő napaktivitás várható hatásairól és a szükséges előkészületekről. A szakértők egyetértettek abban, hogy a Napból a Föld felé kiáramló részecskesugárzás mennyiségében bekövetkező változások (röviden az ún. űridőjárás) folyamatos nyomon követése a legfontosabb feladat, ami a központi csillagunkat vizsgáló űrszondák segítségével valósítható meg. A NASA jelenlegi napkutató szondái közül több is van (STEREO, SDO, ACE), melyek adatai sokat segítenek a napkitörések és CME-k kialakulásának megértésében, és segítségükkel akár már 20-30 perccel is előre lehet jelezni egy-egy energikusabb eseményt. Az alapvetően napfizikai űreszközök mellett – a NASA és a NOAA közös működtetésében – léteznek kifejezetten a Föld környezetét, valamint a Nap-Föld kölcsönhatásokat vizsgáló műholdak is, melyek legújabb, GOES-15 (Geostationary Operational Environmental Satellite) nevű képviselőjét idén márciusban állították pályára.
A GOES-15 jelű, 2010 márciusában felbocsátott űrszonda első, röntgentartományban készült képe a Napról (NOAA/NASA/Lockheed Martin).
Az űr- és légkörkutatási szervek célja, hogy a következő években az eddigieknél is alaposabban lehessen vizsgálni és előrejelezni a naptevékenységi és űridőjárási folyamatokat, ami lehetővé tenné, hogy egy veszélyesen nagy energiájú napkitörés esetén a műholdakat és elektromos rendszereket biztonsági üzemmódba kapcsolják, megóvva ezzel őket a megnövekvő intenzitású részecskezápor veszélyeitől.
Forrás: NASA híroldal, június 4.