Egy piciny, fagyott világ

295

A Charon 1978-as felfedezését követően sokáig a Plútó-Charon
rendszert
inkább kettős bolygónak, mint bolygó-hold párosnak tekintették, aminek
legfőbb oka az volt, hogy a Plútó átmérője alig kétszer nagyobb, mint a
holdjáé. A nagy távolság miatt a két égitest korongját még a HST-vel is
nehéz felbontani, így a Charon mérete csak kis pontossággal volt ismert.

2004 augusztusában Dave
Herald ausztrál amatőrcsillagász kiszámolta, hogy
az UCAC2 26257135 jelzésű, 15 magnitúdós csillagot a Charon 2005.
július 11-én elfedi, és a jelenség megfigyelhető lesz Dél-Amerika
egyes részeiről. A fedés sávjába beleesett az Atacama-sivatag északi részén fekvő Cerro
Paranal, ahol az ESO (European Southern Observatory, Európai Déli
Obszervatórium) VLT távcsöve is található.

A
csillagfedések
megfigyelése igen eredményes módszer mind a fedést okozó égitestek
átmérőjének km pontosságú mérésére (ami mintegy tízszer
pontosabb a jelenlegi egyéb módszerektől), mind a rajtuk található,
akár
mikrobar nyomású ritka légkörök kimutatására. Sajnos a Charon
esetében ezek a fedések rendkívül ritkák, mivel látszó
átmérője a Földről nézve mindössze 55 ezred ívmásodperc – ez kb.
megfelel egy 100 Ft-os érme látszó méretének 100 km távolságból! Utoljára negyed évszázada, 1980-ban észleltek
Charon-csillagfedést, akkor Dél-Afrikából.

A 2005-ös jelenséget több más műszer mellett a VLT negyedik egysége, a
Yepun észlelte a NACO adaptív optikás rendszerrel. A csillagfedés három
helyszínen rögzített időadatainak felhasználásával az eddigi
legpontosabb adatok adhatók meg a Charon méretére, melyek szerint az égitest
sugara 603,6±5km. Ezzel az adattal a csillagászok meghatározhatták a
Charon pontos sűrűségét is, ami a víz sűrűségének 1,71-szerese,
vagyis az égitest nagyrészt jégből, illetve kevesebb kőzetből áll. Érdekes módon az új mérések fényében a Charon sűrűsége
pontosabban ismert, mint a Plútóé!

 

A
Yepun teleszkóp felvétele a fedésről a K sávban (2,2 mikronon). A képet a fedés előtt három órával kezdték és a
jelenség után 1 órával fejezték be. A Plútó-Charon páros fent középen található, távolságok 0,9 ívmásodperc. A
távcső mozgása miatt az elfedett csillag (a jobb felső
részben), illetve egy másik csillag (bal alsó sarok) egyaránt
pontsorozatként jelenik meg. (Forrás: ESO)

A
mérések alapján Bruno Sicardy (Párizsi Csillagvizsgáló)
és kollégái azt találták, hogy amennyiben létezik egy ritka légkör a Charonon, a -220°C hőmérsékletű felszínen a nyomása
biztosan kisebb mint a földi légnyomás egy tízmilliomod része, vagyis 0,1
mikrobar –
feltéve, hogy a légkör teljes egészében nitrogénből áll.
Hasonló felső becslés adható meg más gázra is, például szénmonoxidra.
Ez
az érték körülbelül százada a Plútó felszíni légnyomásának, amit 10-15
mikrobar körülire becsülnek. A megfigyelések azt is jelzik, hogy
a metánjég, ha van egyáltalán a holdon, csak a leghidegebb részeken
maradhat meg. Hasonlóképpen felszíni nitrogénjég is csak magas északi
szélességeken, ill. a Charon állandóan árnyékban levő területein
lehetséges. Úgy tűnik, a Plútó és a Charon esetében éppen azt a
határvonalat találták meg, amely elválasztja a légkört megkötni képes
égitesteket (például a Plútót) a Charonhoz hasonló, légkör nélküli
objektumoktól.

Forrás: ESO PR 02/06 

Kapcsolódó anyagok: a Párizsi Csillagvizsgáló cikke, illetve a megfigyelt okkultáció

Hozzászólás

hozzászólás