Újabb rekorder: a Naprendszer eddig megfigyelt legtávolabbi objektumára bukkantak!

7754

Amerikai csillagászok a Naprendszer eddig megfigyelt legtávolabbi objektumát azonosították, amely négyszer messzebb van tőlünk, mint a Pluto, és ahonnan több mint 18 órát utazik a visszavert napfény, hogy távcsöveinkbe érjen.

Mióta pár évvel ezelőtt több elméleti munka is arra a következtetésre jutott, hogy az addig felfedezett távoli kisbolygók pályahelyzete alapján léteznie kell egy nagyobb, akár 10 földtömegű égitestnek a Naprendszer peremvidékén (vélhetően több száz csillagászati egység távolságban), a csillagászok nagy erőfeszítéseket tesznek ennek a hipotetikus kilencedik bolygónak a megtalálására. Mivel egy ilyen égitest nagyon halvány lenne, nagyon lassan mozogna, és emiatt a pontos pálya meghatározása is éveket venne igénybe, csak mostanában kezdenek szállingózni a több éve kezdett gyakorlati kutatások első eredményei. Ezért van az, hogy a napokban a világsajtót is bejárt nagyon távoli égitestek jelölése 2018-as dátumot tartalmaz.

A 2018-as esztendő ráadásul két, a Naptól rekord nagy távolságban keringő objektum felfedezését hozta ugyanannak az amerikai kutatócsoportnak, amelynek vezetői Scott S. Sheppard (Carnegie Tudományos Intézet), David Tholen (Hawaii Egyetem) és Chadwick (Chad) Trujillo (Észak-Arizonai Egyetem, röv. NAU). A kutatócsoport a Hawaii-szigeteken, a Mauna Kea csúcson működő 8,2 méteres Subaru teleszkópot használta és használja ma is a Naprendszer feltételezett kilencedik bolygójának (Planet Nine) keresésére. Bár a „plútópótló” bolygó még nincs meg (talán nem is létezik), de a keresőfelvételeken számos érdekes objektumot is felfedeztek, többek között az említett két távolságrekorder Neptunuszon túli égitestet. A korábban bejelentett közelebbit, a 2018 VG18 jelzésű égitestet mintegy 120 CSE-re (kb. 18 milliárd km) találták, és az a „Farout” (vagy „FarOut”, „Messzi”, „Messze kint”) becenevet kapta. A most közzé tett, először 2018 januári felvételeken mutatkozó, és azóta követett 2018 AG37 még messzebb van, a „FarFarOut” felfedezésekor minden korábban ismert naprendszerbéli objektumnál távolabb, mintegy 132 CSE távolságra volt tőlünk. Ezért is lett „FarFarOut” (vagy „Farfarout”, „Messzi-messzi” vagy „Nagyon messzi”) a nem hivatalos megnevezése, vagyis csak „beceneve”. Most ezt a távoli objektumot mutatjuk be.

A 2018 AG37 „FarFarOut” jelzésű, Neptunuszon túli objektum a felfedezésekor készített két felvételből összeállított animáción, amelyen jól látszik a halvány kis égitest látszó elmozdulása a csillagos égi háttér előtt. A felvételek 2018. január 15-én és 16-án készültek a 8,2 méteres japán Subaru teleszkóppal (Scott S. Sheppard, Carnegie Institution for Science)

A 2018 AG37 a felfedezésekor a Lynx (Hiúz) csillagképben tartózkodott, és a látszó vizuális fényessége 25,4 magnitúdó volt, tehát egy nagyon halvány, a szabad szemmel látszó csillagoknál százmilliószor halványabb objektumra sikerült rábukkanni a világ egyik legnagyobb távcsövével.

Mivel igen halvány égitestekről van szó, egy-egy óriástávcsőre pedig nagyon nehéz egy témára sok távcsőidőt szerezni, a megfigyelésekhez a Subaru-teleszkópon kívül még a szintén a Mauna Kea csúcsán álló, 8,1 méteres Gemini North, valamint a chilei Las Campanas Obszervatórium (Carnegie Tudományos Intézet) 6,5 méteres Magellan teleszkópját is igénybe kellett venni, hogy minél hosszabb pályaívből minél több pozíciót lehessen meghatározni. Ezért a 2018 AG37 pályájának elegendően pontos meghatározása csak most történhetett meg.

A NASA JPL (Sugárhajtómű Laboratórium) által meghatározott Nap körüli ellipszispályája fél nagytengelye kereken 86 CSE. A kis égitest közel 27,1 CSE távolságban kerül napközelségbe (perihélium), a pálya legtávolabbi pontja pedig 144,9 CSE-re van csillagunktól (afélium). A 2018 AG37 pályájának napközelpontja tehát kissé a Neptunusz pályáján belül van. Az ellipszispálya excentricitása 0,685, vagyis egy eléggé elnyújtott alakú pályáról van szó, amelyen 797,54 év alatt kerüli meg a Napot (összehasonlításul: a Pluto törpebolygó keringési ideje 248 év). A 2018 AG37 pályasíkja 18,7 fokos szöget zár be a Föld pályasíkjával (ekliptika). Legutóbb 1758. január 8-án járt napközelben.

A 2018 AG37 „FarFarOut” ellipszispályája a Nap körül (fekete színnel jelölve). A függőleges szakaszok (fekete) mint vetítővonalak a pályának a Föld pályasíkjához (ekliptika) viszonyított elhelyezkedését érzékeltetik. A nagybolygók pályáját színes vonalak jelölik. A 2018 AG37 és a bolygók helyzetét kis fekete korongok mutatják 2021. február 11-én (NASA JPL adatok alapján Tom Ruen)

Mivel a 2018 AG37 minden napközelsége körüli időszakban közel kerülhet a Neptunuszhoz, ezért az óriásbolygó tömegvonzása módosíthatja az égitest pályáját. Ez a hatás a Naprendszer kialakulása óta működik a 2018 AG37 esetében, és ennek következménye a jelentősen elnyújtott ellipszis alakú pályája is, amelynek naptávolpontja ilyen nagy távolságra van központi csillagunktól. Egyébként a 2018 AG37 pályájának az időben igen hosszú időtartamra visszafelé történő számítógépes nyomon követése a Neptunusz bolygó kialakulási körülményeiről és a Naprendszer külső vidékein történt vándorlásáról is információt szolgáltathat.

Az alábbi két ábra a 2018 AG37 és a Naprendszer különböző égitestjei Naptól mért távolságait érzékelteti.

Egy távoli transzneptun objektum – nevezetesen a 2018 VG18 „Farout”, de akár a 2018 AG37 „FarFarOut” is lehetne – a művész elképzelése szerint. A kép alján a Naptól mért távolságskálán a nagybolygók – köztük a Föld – helyzete, valamint a ma ismert két legtávolabbi objektum elhelyezkedése is fel van tüntetve (Roberto Molar Candanosa, Carnegie Institution for Science)

Az alábbi ábrán a Naprendszer különböző égitestjeinek Naptól mért távolságai láthatók, valamint az, hogy a 2018 AG37-ről a Nap felé visszanézve milyennek látszik a Naprendszer a művész ábrázolása szerint.

Művészi illusztráció arról, hogyan nézhet ki a 2018 AG37-ről a Naprendszer, illetve oszlopdiagram szemlélteti a különböző égitestek naptávolságait (NOIRLab/NSF/AURA/J. da Silva és Carnegie Science Institute News, 2021.02.10.)

Az eddigi megfigyelések szerint a 2018 AG37 mintegy 400 km átmérőjű, míg a közelebbi, a 2018 VG18 valamivel nagyobb, úgy 500-650 km átmérőjű lehet. A két távoli égitest a nagyobb főövbeli kisbolygókhoz, illetve transzneptun objektumokhoz hasonló méretű, és ekkora mérettel már a törpebolygók közé is besorolhatók lesznek majd. Az elmúlt napokban a kutatócsoport számos további, 60-100 CSE között járó, tehát „kevésbé érdekes” égitest felfedezését is bejelentette. Mindegyik jellegzetessége az, hogy akárcsak a két legtávolabbi, napközelben a Neptunusz pályájáig jutnak, és csak azért vannak most ilyen messzeségben, mert elnyúlt ellipszispályájuk távoli részén járnak. Olyan égitestet, amely ilyen nagy távolságra van, és közel körpályán kering, tehát mindig messze is marad, mindeddig nem sikerült felfedezni.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a Naprendszer ember által valaha megfigyelt égitestjei közül a közelünkben járt, majd hosszú idő alatt eltávolodott üstökösök közül például a Julius Caesar római császár (Kr.e. 100 ‒ Kr.e. 44) életének utolsó időszakában itt járt C/-43 K1-üstökös ma már mintegy 800 CSE-re jár a Naptól, az 1858-ban megjelent látványos Donati-üstökös (C/1858 L1) ma már 145 CSE-re került a Naptól, vagyis körülbelül a 2018 AG37 aféliumtávolságában jár. Persze az apró üstökösöket teljesen lehetetlen észlelni ekkora távolságban. Összehasonlításul: a jelenleg 84 CSE-re járó (90377) Sedna naptávolban 937 CSE-ig jut majd, nagyjából 5500 év múlva.

A külső Naprendszer nagy távolságainak további érzékeltetése lehet az is, hogy 2021. február 11-én a NASA Voyager‒1 űrszondája mintegy 151,9 CSE-re volt a Naptól, a Voyager‒2 pedig 126,2 CSE-re.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Kapcsolódó internetes oldal:

Hozzászólás

hozzászólás