A kutatók arra a következtetésre jutottak a Voyager-2 adatai alapján, hogy az Uránusz öt jeges holdjából négy valószínűleg vékony, sós vízréteggel rendelkezik.
A víz mindenütt jelen van. Folyadékként gondolunk rá, de a Naprendszer nagy részén olyan keményre van fagyva, mint a kő. Jég borítja a holdak, üstökösök és más vándorló égitestek kristályszerű felszínét. Egyes jeges holdak, mint az Europa és az Enceladus híresek arról, hogy fagyott külső felszínük alatt mélyen folyékony óceánt rejtenek. A Ganymedes, a Callisto és a Titan is hasonló helyzetben lehet. Vajon hány hold tartozhat még az óceánklubba?
Egy új tanulmány, amelyben a kutatók újra elemzik a Voyager megfigyeléseit, arról számol be, hogy az Uránusz öt jeges holdjából négynek: az Arielnek, az Umbrielnek, a Titaniának és az Oberonnak szintén van óceánja. (Csak a kis Mirandának, ami méretében a Szaturnusz Mimas és Enceladus holdja közé esik, nincs óceánja.) Ezek az óceánok rendkívül sekélyek: az Arielen és az Umbrielen 30 kilométernél sekélyebbek. (Mindkét hold átmérője nagyjából 1000 kilométer: akkorák, mint a Szaturnusz Thetys és Dione holdja.) A Titania és az Oberon hold óceánja pedig kevesebb, mint 50 kilométer mély. (Ezek nagyobbak, körülbelül 1500 kilométeresek, hasonlóan a Szaturnusz Rhea és Iapetus holdjához.)
Ha ezek az óceánok valóban léteznek, akkor egy sokkal vastagabb vízréteg maradványai lehetnek, ami még a holdak kialakulásakor keletkezett. A megmaradt folyadékot a holdak kőzetmagjának csökkenő hője tarthatja fenn a több száz kilométeres szilárd jég alatt. Rendkívül sós lehet, vagy túltelített egy olyan oldott anyaggal, ami segített lecsökkenteni a fagyáspontját. Két jelölt jöhet szóba: a só és az ammónia.
Az elmélet igazolásához oda kellene küldenünk egy űreszközt. A sós óceánt egy magnetométerrel felszerelt űrszonda ki tudná mutatni, de az ammóniából és vízből álló óceánt nem. De még az ammónia–víz óceán is érzékelhető, mert a teljes magot beborító folyadékréteg mechanikusan leválasztaná a jeges köpenyt a kőzetmagról. A felszínformák mozgásának megfigyelése, miközben a holdak tengelydőlése változik (nutáció) az Uránusz körüli keringésük során, felfedhetné a külső rétegek magtól való különválását.
Van némi esély arra, hogy egyszer igazolhatjuk a tanulmány állításait. A Mars-minta Földre hozása és az európai Jupiter-küldetés már folyamatban van. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája által a tudományos közösségben tízévente elvégzett felmérés során megállapították, hogy a következő új zászlóshajó-küldetés tudományos prioritása az Uránusz-rendszerhez küldendő szonda lesz. Ha meg akarjuk tudni, hogy a jeges holdak rendelkeznek-e óceánnal, mindenképpen meg kell látogatnunk őket.
Forrás: Sky & Telescope
