Több év kitartó megfigyelés és tervezés után végre elérkezett a pillanat, hogy az OSIRIS-REx szonda mintát gyűjtsön a tőlünk 334 millió kilométerre keringő Bennu felszínéről. Október 20-án a szonda kinyújtja robotkarját, majd mindösszesen 10 másodperc alatt felseper némi port és kavicsot az aszteroidáról. Ha a manőver sikeres, akár 1 kg szénben gazdag anyagot is össze fog gyűjteni, 2023-ra pedig visszajuttatni a Földre.
Az OSIRIS-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security, Regolith Explorer) 2018-ban érkezett a Bennu aszteroidához, azóta pedig számos meglepetés érte a kutatókat – és nem is mind pozitív. Az 500 méter széles aszteroida felszíne a várakozásokkal ellentétben nem sima, hanem több, mint 200 nagyobb kőtömb borítja; ez pedig határozottan megnehezíti a leszállási manővert. Ha ez nem lett volna elég, bizonyos időközönként a Bennu aprópénz méretű kavicsokat dobál le magáról. Főleg a sziklák miatt végül olyan leszállási helyszínt tudtak csak kiválasztani, ami mindössze 16 méter széles, 10-szer keskenyebb, mint tervezték.
A logisztikai kihívások ellenére a sziklák kincset rejtegetnek, bennük ugyanis a kezünknél is vaskosabb karbonát-kitöltésű telérek találhatók. Ezek a forró vízből kivált ásványok a Nightingale nevet viselő leszállási helyszíntől nem messze, világos színezetű sziklákban tűntek fel. A kutatók úgy vélik, hogy a telérek még a szülőobjektum belsejében keringő vízhálózatban növekedhettek. Az eredeti, nagyobb planetezimál feltehetően a Jupiter pályáján túl keletkezhetett, nem sokkal a Naprendszer 4,56 milliárd évvel ezelőtti kialakulása után, és az elmúlt néhány milliárd év során töredezhetett szét az aszteroida-övben. A belsejében levő radioaktív elemek bomlásából származó hő hajthatta az anyagok keveredését, a nagy mennyiségű karbonát jelenlétéből pedig arra következtethetünk, hogy a teljes szülőobjektumon nagyobb skálájú folyadékáramlás lehetett, mely akár a teljes égitestet is beboríthatta.
Ennek az ősi, vizes világnak a képe konzisztens azzal az elmélettel, hogy a Bennuhoz hasonló objektumok hozhatták el nekünk a Föld vízkészletének nagyobb részét, amikor milliárd évekkel ezelőtt becsapódtak. A telérekből arra is következtethetünk, hogy ezek a vizes égitestek lehettek a széngazdag meteoritokban talált aminosavak és más, szokatlan prebiotikus vegyületek kialakulásához vezető szerves kémia „üstjei”.
Az OSIRIS-REx viszont nem közvetlenül a karbonátos telérekből fog mintát gyűjteni. A robotkar végére erősített kamrát úgy tervezték, hogy apróbb kőport szívjon fel, nem pedig méretes sziklákból harapjon ki darabokat. Ezzel viszont szerencsére nincsen semmi gond, mert a Nightingale területén szétszórt kisebb kavicsok is tartalmaznak nyomokban karbonátokat és más szerves molekulákat. Így akár arra is van esély, hogy valami olyan érkezzen majd vissza az anyagmintában, amit sosem láttunk még.
Az OSIRIS-REx kutatócsoportja azért választotta ezt a helyszínt a leszálláshoz, mert rengeteg kis kődarabka borítja, emellett pedig a felszín is fiatalnak tűnik. Ez valószínűleg egy, a geológiai értelemben vett közelmúltban történt becsapódásnak köszönhető, a kidobódott anyagot pedig még csak kevéssé változtatta meg a kozmikus sugárzás. A teherautó méretű űrszondát azonban még így sem lesz egyszerű biztonságosan leirányítani; a terület tele van épület méretű kőtömbökkel (az egyik a Mount Doom nevet viseli), és számos kisebb szikla is hever szerteszét. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy több kőtömb is porózus, szinte vattaszerű és már attól elporladnának, ha hozzáérnénk. Az irányító csapat viszont érthető módon nem szeretné ezt megkockáztatni, így az OSIRIS-REx kameráinak segítségével navigálva az űrszonda automatikusan 5 méter magasan megszakítja a manővert, ha a leszállást túl kockázatosnak ítéli.
A hab a tortán, hogy a 4,5 órán át tartó mintagyűjtési manővernek teljesen önállóan kell lezajlania. A Bennu jelenleg több mint ötször messzebb van a Földtől, mint a Mars, így a rádiójeleknek 18 percre van szüksége, hogy elérjék; az akciót emiatt nem lehet távolról irányítva levezényelni. Miután manőverező rakéták segítségével eléri a találkozási pontot, erős nitrogén kifúvásokkal löki majd a port és kavicsokat a robotkar végén levő, fánk formájú gyűjtőbe. Több napig fog tartani, míg meg lehet majd pontosan állapítani, mennyi mintát sikerül összegyűjteni a leszállási helyszín előtte-utána fényképeiből, valamint a szonda forgásának megváltozásából (ebből kiszámítható a begyűjtött plusz tömeg). A hónap végére fogják eldönteni, hogy elvégezzék-e a második próbát 2021 januárjában az erre kijelölt tartalékhelyszínen. Akárhogy is, de jövőre az OSIRIS-REx elköszön a Bennu aszteroidától és elindul hazafelé. 2023 szeptemberében érkezik majd vissza, a remélhetőleg sikeresen összegyűjtött mintát pedig egy speciális kapszulában küldi le a Földre, ami kis ejtőernyővel landol majd Utah államban, egy sivatagban.
A mintavételt a NASA élőben közvetíti, melyet erre a linkre kattintva érhetnek el (itt olvasható a teljes programleírás is). A mintagyűjtés élő közvetítése magyar idő szerint október 20-án 23 órakor fog kezdődni.
Forrás: Science
