A Szkeptikus Konferencia programja

1017

A megismerés útjai és tévútjai – Szkeptikusok XI. Országos Konferenciája

2005. november 6. vasárnap 10 óra
A Szabadművelődés Háza
Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

A magyar szkeptikusok 1992-ben azért hozták létre a Tényeket Tisztelők Társaságát (TTT), hogy a kritikus gondolkodás fontosságára hívják fel figyelmünket. A felénk áramló információhalmazból ne vegyünk mindent készpénznek, gondolkodjunk, ha már vagyunk! A TTT egyik legfontosabb fóruma az évente megrendezett országos konferencia, melynek ötletét 1995-ben vetették fel a fehérvári csillagászok. A kezdeményezést A Szabadművelődés Háza karolta fel, és ad otthont azóta is minden évben a rendezvénynek.

A rendezvényen tapasztalatot cserélhetnek azok a szakemberek, akik tenni akarnak a szellemi környezetszennyezés ellen, és az érdeklődők is hiteles információkhoz juthattak olyan témákról, melyekről a köztudatban ellentmondásos ismeretek terjengnek. A konferencia nyilvános. A hallgatóság az adott témakörök legjobb szakértőit hallgathatják meg. Természetesen kérdésekre és hozzászólásokra is mindig van lehetőség.

A tíz éve kezdett sorozatunk sikere azt mutatja, hogy a tudomány kedvelői és művelői körében van igény az évenkénti eszmecserékre, és a kritikus gondolkodás népszerűsítése terén mindig van tennivaló. Vágó István úgy fogalmazott, hogy az itt elhangzó előadásokból a hallgatóság muníciót gyűjthet magának munkájához, Richter Nándor fizikus ehhez azt tette hozzá: „jó kondícióban kell tartani szellemünket, ahogy az influenza ellen is jó kondícióban kell tartani a testet.”

Az elmúlt években sok ismert, jeles tudós, – köztük több akadémikus – tanár, újságíró tartott előadást. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Almár Iván csillagász, Ádám György agykutató, Balázs Géza nyelvész, Beck Mihály kémikus, Bencze Gyula fizikus, Csányi Vilmos etológus, Csermely Péter biológus, Czelnai Rudolf meteorológus, Galántai Zoltán tudománytörténész, Gál Gyula űrjogász, Görög Sándor kémikus, Horváth András csillagász, Laczkovich Miklós matematikus, Lukács Béla fizikus, Magyari Béla, kiképzett űrhajós, Molnár Gergely bűvész, Staar Gyula újságíró, a Természet Világa főszerkesztője, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Vágó István televíziós szerkesztő, Venetianer Pál genetikus, Vissy Károly meteorológus.

Nemrégiben két kötetet is megjelentettünk a korábban elhangzott érdekesebb előadásokból. Korlátozott számban még beszerezhető A Szabadművelődés Házában.

 

A konferencia programja:

10:00 – 10:15 Megnyitó

Tóth László, A Szabadművelődés Háza igazgatója
Boldizs Kálmánné, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere

A délelőtti program elnöke: dr. Meskó Attila, az MTA főtitkára, a TTT elnöke

10:15 – 10:45 Dr. Meskó Attila az MTA főtitkára, a TTT elnöke: Mítoszok és tények a természet és társadalomtudományban
10:45 – 11:25 Dr. Tari Annamária klinikai pszichológus: A megtévesztés pszichológiája
11:25 – 11:40 Kérdések, hozzászólások az eddig elhangzottakhoz

11:40 – 11: 50 Szünet

11:50 – 12:20 Dr. Bertók Rózsa egyetemi docens, PTE BTK Filozófia Tanszék: A pedagógus helye és szerepe mai társadalmunkban
12:20 – 12:50 Orha Zoltán a Magyar Televízió szerkesztője:Miért nem hiszek a médiának?
12:50 – 13:10 Kérdések, hozzászólások

13:10 – 14:00 Ebédszünet

A délutáni program elnöke: Hraskó Gábor a TTT titkára

14:00 – 14:40 Dr. Gunda Tamás egyetemi tanár, Debreceni Egyetem Gyógyszerészi Kémiai Tanszék: Azok a bizonyos „E” számok
14:40 – 15:10 Hraskó Gábor biológus, informatikai tanácsadó: Felhígított tudomány – a homeopátia 15:10 – 15:20 Kérdések, hozzászólások

15:20 – 15:30 Szünet

15:30 – 16:00 Rezsabek Nándor mérnök, az MCSE csillagászattörténeti honlapjának szerkesztője: Kulin György és az Asztrológia-kritikai Szakosztály
16:00 – 16:20 Mizser Attila az MCSE főtitkára: Aktuális égi tévhitek
16:20 – 16:50 Härtlein Károly tanszéki mérnök, Műegyetem: Fizikatudás = hatalom Rendhagyó hozzászólás kísérletekkel
16:50 – 17:15 Kérdések, hozzászólások  
17:15 Zárszó
 

17:30-tól Látogatható a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló

 

Néhány további információ:

Az előadásokat élőben közvetítjük az interneten, a http://telapo.datatrans.hu/szkeptikus címen. Ez a rendezvénysorozat honlapja, melyen a korábbi összejövetelekről sok érdekes információ található.

A helyszín keresőtérképe a www.aszmh.hu címen található.

A konferencia szervezői:

  • A Szabadművelődés Háza
  • Tényeket Tisztelők Társasága

Támogatók:

  • Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága
  • Terkán Lajos Ismeretterjesztő Alapítvány
  • TIT Fejér Megyei Egyesülete
  • Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fejér Megyei Csoportja
  • Datatrans Internet Kft.

További részletekről Trupka Zoltánnál lehet érdeklődni a tzoli@datatrans.hu e-mailcímen, illetve a 22 / 313-028-as telefonszámon.

Hozzászólás

hozzászólás