Időpont: 2007. február 24.
Helyszín: BME Fizikai Intézet F29-es terem
"Babonák, misztikus tanok minden időben voltak, de a tudomány eredményeit félremagyarázó, azokat alantas célokra felhasználó áltudomány a 20. század gyermeke, amely a média segítségével vált nagyhatású közellenséggé. Ellene a küzdelmet az oktatásnak – köz- és felsőoktatásnak – és a tudománynépszerűsítésnek kell vállalnia."
A tudomány és áltudomány kikerülhetetlen kérdéseit a konferencia az oktatás folyamatában vizsgálja. Az iskola és egyetem mellett a tudomány és a média, sőt, a művészetek szerepét is elemezni próbálja a világról szerzett tudásunk kialakításában.
A BME Fizikai Intézetének falai között négy éve rendezték meg először a Budapesti Szkeptikus Konferenciát, elsősorban az egyetemi hallgatóságot tekintve célközönségnek, ahol azonban szívesen látnak minden érdeklődőt. A konferenciát hagyományosan minden év februárjának utolsó szombatján rendezik meg, 2007-ben február 24-e lesz e jeles nap.
A konferencia részletes programja:
9:30-9:40 Megnyitó
Kertész János akadémikus, egyetemi tanár, BME Fizikai Intézet igazgatója
9:40-10:20 Az atomenergia és a fenntartható fejlődés
Rónaki József főigazgató (Országos Atomenergetikai Hivatal)
10:25-10:35 Intermezzo
Orosz László egyetemi docens (Műegyetem)
10:40-11:20 Miért 3,10 és 26, avagy lehetnének-e mások a fizikai törvények
Bíró Tamás tudományos tanácsadó (KFKI, Műegyetem Fizikai Intézet)
11:25-11:35 Intermezzo
Orosz László egyetemi docens (Műegyetem)
11:40-12:30 Tündérkert – egy kis időtöltés a téridőn
Károlyházy Frigyes nyugalmazott egyetemi tanár (ELTE)
12:35-12:45 Intermezzo
Härtlein Károly tanszéki mérnök (Műegyetem Fizikai Intézet)
Ebédszünet
13:45-14:00 Természettudományos áltudományok oktatása az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
Balthazár Zsolt
14:05-14:20 "Ne rakj magadnak olyan házat, melybe háziúr települ!"
Füstöss László egyetemi docens (Műegyetem)
14:20-14:35 Mikor nem forog egy űrhajó? (a NASA új űrkísérlete)
Hraskó Péter nyugalmazott egyetemi tanár
14:35-15:35 Fórum
15:35-16:15 A lakható Világegyetem
Dávid Gyula fizikus (ELTE TTK Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszék)
16:20-16:30 Intermezzo
Härtlein Károly tanszéki mérnök, (Műegyetem Fizikai Intézet)
16:35-17:15 A hiszékenység forrásai és vámszedői
Beck Mihály akadémikus, emeritusz professzor (MTA Kémiai Kutatóközpont)
17:20-17:50 Bűvészmatematika
Kőhalmi Ferenc
18:00 – Filmvetítés
További információk, a korábbi évek konferenciáinak archívuma: