VI. Országos Kulin György Csillagászati Diákvetélkedő

867

A Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet, a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke és Csillagvizsgálója, valamint a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete ismét országos diákvetélkedőt hirdet, két kategóriában (általános iskolai és középiskolai) a 2013/2014 tanévben.

A versenyfelhívás legfontosabb tudnivalói:

1. A vetélkedőre hazai és határon túli magyar ajkú, a 2013/2014-es tanévben általános vagy középiskolába járó diákok jelentkezését várjuk. A vetélkedő két kategóriában zajlik: az I. kategóriába az általános iskolák (elsősorban felső tagozatos), ill. középiskolák 5-8. osztályba járó diákjai jelentkezését várjuk, míg a II. kategória a középiskolásoké (9-12. osztályba járó diákok).

2. A vetélkedőre általános iskolák részéről 3 fős csapatok nevezhetnek – a középiskolás kategóriában egyének.

3. Az I. általános iskolai kategória fő célja a csillagászati ismeretek játékos próbája, az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő módon és szinten. A II. középiskolás kategória célja a legtöbb csillagászati ismerettel rendelkező, legtehetségesebb diákok felkutatása, és hazánkat a 2014. évi nemzetközi diákolimpián képviselő csapat tagjainak összeválogatása. Ezért ebben a kategóriában folyó versengés során fokozatosan nehezedő fordulókra kell számítaniuk a jelentkezőknek!

4. A verseny lebonyolítási módja:

  • 3 internetes forduló, weben meghirdetett feladatokkal és elektronikus formában           beküldendő megoldásokkal (2013. november eleje és 2014. március vége közt).
  • A nyilvános döntőkre várhatóan 2014 áprilisában kerül sor, amelyen az első 3 helyezettek értékes jutalmakat kapnak, a 4 legjobb középiskolás ezen felül bejut a 2014. évi diákolimpiára felkészülő magyar csapatba.

5. A nevezési díj 1500 Ft/csapat, ill. 500 Ft/fő

6. A nevezni (az első forduló megoldásainak beküldésével egyidejűleg) 2013. dec. 6-ig lehet.

7. Az első forduló beérkezési határideje utáni nevezéseket nem vehetünk figyelembe!

8. Minden további információ  megtalálható a www.bajaobs.hu fő lapján, ill. ezen felül még érdeklődni lehet: munkaidőben a +36-79-424-027 telefonszámon.

Figyelem!
A fenti honlapon már elérhetők az első forduló feladatai!

Hozzászólás

hozzászólás