Súlyosan megsérült a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja

5156

Megsérült az ikonikus, Puerto Ricó-i Arecibo rádiótávcső, amikor 2020. augusztus 10-én hajnalban az egyik fém feszítőkábel eddig tisztázatlan okokból elszakadt. A kábel 30 méteren szakította fel a 307 m átmérőjű teleszkóp tányérjának paneljait, valamint megrongált több másik tartókábelt is a tányér alatt.

Súlyos károkat okozott egy elszakadt tartókábel az Arecibo rádiótávcső tányérjában 2020. augusztus 10-én hajnalban. (University of Central Florida)

Legalább 2 hétre leállították a tudományos megfigyeléseket, amíg szakértők dolgoznak a baleset körülményeinek tisztázásán. Az ilyen fémkábelekre nem jellemző, hogy így elszakadjanak, amit Ramon Lugo, a UCF (University of Central Florida) Florida Space Institute igazgatója aggasztónak talál. Elképzelhetőnek tartja, hogy az időjárás, illetve szeizmikus események is hozzájárulhattak a szakadáshoz. A teleszkópot a 2017-es Maria hurrikán is megrongálta, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy a két esetnek köze lenne egymáshoz. Ha kiderül, hogy valamilyen gyártási hiba okozta az egyébként még 15-20 évi működési időre tervezett kábel elszakadását, akkor a többi rögzítőkábelt is sürgősen meg kell vizsgálni.

Az Arecibo obszervatórium már közel 60 éve a rádiócsillagászat, a légköri kutatás és a planetológia egyik meghatározó eszköze. Évtizedeken át használták például a Földön kívüli intelligencia keresésére, monumentális megjelenése miatt pedig több filmben is szerepelt már. Fix tányérja egy természetes mélyedésbe épült, és egészen 2016-ig a legnagyobb egytányéros teleszkóp volt, amíg a kínai 500 méteres FAST rádiótávcső le nem taszította trónjáról. Az Arecibo rádióteleszkóp antennatányérja nem mozdítható, fixen felfelé néz, viszont az általa észlelt égi irányt valamennyire lehet változtatni a tányér fölött levő platformra erősített mozdítható antennák segítségével.

Műholdas felvételen is látszik a sérülés az Arecibo rádióteleszkóp tányérján. A kép 2020. augusztus 10-én, helyi időben 10:50-kor készült, körülbelül 8 órával a baleset után. (Planet Labs, Inc. / SkySat)

Az elszakadt tartókábel nem a fő kábelek egyike volt, hanem az egyik kiegészítő tartó, amit az 1990-es években a Gregorian dóm nevű antenna beépítésekor erősítettek fel. A kábel a platformmal való találkozási pontján szakadt el, a kifeszített kötélben tárolt rugalmas energia hatására pedig vadul csapódott össze-vissza, kárt téve a Gregorian dómban és a tányér paneljeiben is.

A 2020. augusztus 10-én elszakadt tartókábel, ami súlyos károkat okozott az Arecibo obszervatóriumban. (University of Central Florida)

Az obszervatórium határozatlan időre bezárt, ameddig minden javítást el tudnak végezni. Amíg folynak a vizsgálatok a baleset okairól, addig nem tudták megbecsülni, vajon mennyibe fog kerülni a javítás, illetve mennyi ideig fog tartani. Habár leginkább a Földön kívüli élet és a Földre potenciálisan veszélyt jelentő, földközeli aszteroidák kereséséről híres, a csillagászok számos különféle kutatást végeznek az obszervatóriumban; a jelenleg leállított kutatások közt szerepelnek például gravitációs hullámokat és pulzárokat vizsgáló programok is.

Források: SpaceNews, UCF, Science, Space.com

Hozzászólás

hozzászólás