A Copernicus Sentinel-5P műhold adatait felhasználó kutatók az ózonkoncentráció erőteljes csökkenését fedezték fel az Északi-sarkvidék felett. A jelenséget a szokatlan légköri viszonyok okozták, amelyek során jelentősen lecsökkent a sztratoszféra hőmérséklete, az ózon szintjének zuhanásához vezetve és „minilyukat” okozva az ózonrétegben.
Az ózonréteg természetes úton keletkező gázréteg a sztratoszférában. Számunkra legfontosabb tulajdonsága, hogy megóvja az életet a Nap káros ultraibolya sugárzásától, amely többek között bőrrákot és szürkehályogot okozhat. A leggyakrabban hivatkozott ózonlyuk az Antarktisz felett helyezkedik el, és minden évben ősszel alakul ki.
Az elmúlt hetekben a Német Űrközpont (DLR) kutatói a Copernicus Sentinel-5P műhold Tropomi műszeréből származó adatok felhasználásával folyamatosan figyelemmel kísérték az ózon szokatlanul erőteljes lebomlását az északi sarki régió felett.
A múltban időnként észleltek kisebb ózonlyukakat az Északi-sark fölött, de idén az ózon mennyisége sokkal nagyobb mértékben csökkent az előző évekhez képest.
Diego Loyola, a Német Űrközpont kutatója, megjegyzi: „Az Északi-sarkvidéken megfigyelt ózonlyuk maximális kiterjedése kevesebb, mint 1 millió négyzetkilométer. Ez kicsi az Antarktiszi lyukhoz képest, amelynek mérete kb. 20-25 millió négyzetkilométer, szokásos időtartama pedig körülbelül 3-4 hónap.”
Annak ellenére, hogy télen mindkét pólus felett ózonveszteség jön létre, az Északi-sark ózonvesztése általában lényegesen alacsonyabb, mint az Antarktiszon. Az ózonlyukat a rendkívül alacsony hőmérséklet (-80 °C alatt), a napfény, erős szél és az ózont könnyen felbontó anyagok, mint például a freon okozzák.
Az északi-sarkvidéki hőmérsékletek általában nem esnek le olyan mértékben, mint Antarktiszon. Ebben az évben azonban az Északi-sark körül áramló erős szél csapdába ejtette a hideg levegőt, egy sarki örvényt, a sztratoszférikus szelek körkörös örvényét létrehozva. A sarki tél végén az Északi-sark fölött erősödő napfény indította meg az ózon szokatlanul erős lebomlását, amely a lyuk kialakulásához vezetett.
„Március 14-től az Északi-sarkvidék felett az ózon mennyisége olyan szintre csökkent, amely már eléri az ózonlyuk definíciójának 220 Dobson-egységnél meghúzott szintjét. Arra számítunk, hogy a lyuk 2020. április közepére újra bezárul” – mondja Diego Loyola.
Claus Zehner, az ESA Copernicus Sentinel-5P missziójának vezetője hozzáteszi: „A Tropomi műszer lehetővé teszi, hogy 1995 óta folyamatosan megfigyelhessük a Föld légkörében az ózon mennyiségének változását. Ezen idő alatt még nem tapasztaltuk ilyen méretű ózonlyuk képződést az Északi-sarkvidék felett.”
A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy az ózonréteg a sztratoszféra főbb részein 2000 óta 1–3%-os sebességgel áll helyre. Ezen sebességet figyelembe véve az északi féltekén és a közepes szélességeken az ózonréteg várhatóan 2030 körül fog teljesen helyreállni, majd következik a déli félteke 2050 körül, és végül az antarktiszi sarki régiók 2060 környékén.
A Copernicus Sentinel-5P műholdon elhelyezett Tropomi műszer napi globális lefedettséggel követi nyomon számos nyomgáz és aeroszolok koncentrációját, a felhőréteg globális tulajdonságaival együtt. A jövőben a Copernicus Sentinel-4 és Sentinel-5 missziók fogják figyelemmel kísérni a legfontosabb gázok mennyiségét a légkörben, valamint a sztratoszférikus ózon és aeroszolok kapcsolatát. Az EU Copernicus programjának részeként ezek a missziók pótolhatatlan információkkal fognak szolgálni a levegő minőségéről, a napsugárzásról és az éghajlat fejlődéséről.
Forrás:
Köszönetnyilvánítás:
A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.