Mi történt az emberiség csillagközi hírnökével?

530

A május 1-jén rögzített előzetes adatok azt mutatják, hogy az űreszköz alapvetően jó állapotban van, a visszaküldött adatok szerkezetében bekövetkezett váratlan változás oka a repülési adatrendszerben keresendő. Ez a rendszer felelős többek között a szonda által a Földre sugárzott adatcsomagok megfelelő formázásáért. A gond az, hogy az adatcsomagok szerkezetében beállt változás lehetetlenné tette az azokban kódolt tudományos információk földi vétel utáni dekódolását.

A Naprendszer szélén járó űrszonda által küldött csomagok struktúrájának változását először április 22-én észlelték. Az üzemeltetők azonnal elkezdték a hiba vizsgálatát, hogy vissza tudják állítani a normális adatfolyamot. Egy előre tervezett manőver és parancsküldési moratórium miatt azonban csak április 30-án nyílt először lehetőségük arra, hogy felvegyék a szondával a kapcsolatot. A kommunikációt nehezíti, hogy a távolság miatt 13 órába kerül, míg a jel eléri az űreszközt és természetesen újabb 13 órába, míg a választ a NASA antennái (Deep Space Network) fogni tudják.

Fantáziarajz a helioszféra határát átlépő Voyager-2 szondáról.
[NASA/JPL-Caltech]

A Voyager-2 szondát 1977. augusztus 20-án, két héttel ikertestvére, a Voyager-1 előtt bocsátották fel. Az ember által épített űreszközök közül ezek a szondák jutottak a legmesszebbre, túl a Naprendszer határának is tekinthető helioszférán. A NASA szakemberei azt várják, hogy a Voyager-1 és -2 a – nem pontosan definiálható és dinamikusan változó – határ környékének elhagyása után valamikor a következő öt év során lép be az igazi csillagközi térbe. A Voyager-1 – testvérével ellentétben – még most is minden szempontból kitűnően működik.

A Voyager misszió egyik kutatója, Ed Stone (California Institute of Technology, Pasadena) szerint a Voyager- 2 küldetését eredetileg négy évesre tervezték, s csak a Szaturnuszig kellett volna repülnie, ennek ellenére neki köszönhetjük az első közelképeket az Uránuszról (1986) és a Neptunuszról (1989), a felvételei alapján fedezték fel a Neptunusz nagy sötét foltját és 1500 km/h sebességű szeleit. De lefényképezte a Triton hold poláris nitrogénjég-sapkáiból kitörő gejzíreket, segített a Jupiter Io holdja vulkáni aktivitásának felmérésében, illetve a Szaturnusz jeges gyűrűiben a közeli holdak által okozott perturbációk felderítésében. A szép eredmények után ma, 33 évnyi működéssel a háta mögött is küld még vissza adatokat a Földre, s rövidesen ki fog derülni, hogy sikerül-e ismét teljes értékű állapotba hozni.

A Voyager-2 jelenleg 13,6 milliárd kilométerre, míg a Voyager-1 16,9 milliárd kilométer távolságban van tőlünk.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás