Az AKARI űrszondát a Japán Űrügynökség indította 2006 februárjában, az Európai Űrügynökséggel (ESA) és más nemzetközi résztvevőkkel együttműködésben. Az űreszköz az egész eget a hősugarak tartományában lefedő égboltfelmérésen dolgozik, amely segít megérteni a galaxisok, csillagok és bolygórendszerek kialakulását és fejlődését. Az elmúlt egy év során hat különböző hullámhosszon a teljes égbolt több mint 90%-át térképezték fel, emellett pedig több mint 3500 egyedi objektumot részletesen is megvizsgáltak. Ez a program a legnagyobb volumenű infravörös égboltfelmérés az IRAS-szonda óta, amely 1983-1984 során térképezte fel az infraeget, de sokkal kisebb szögfelbontással. Az AKARI felvételein eddig elérhetetlen részletességgel és hullámhosszbeli sokszínűséggel tanulmányozhatók az infravörös tartományban intenzíven sugárzó csillagkeletkezési tartományok, csillagközi por- és gázfelhők, idős objektumok ledobott porhéjai.
A teljes égbolt infravörös képe (JAXA)
Első képünkön az egész ég 9 mikronos képe látszik. A felvételen középen, vízszintesen húzódó sáv saját Galaxisunk fősíkja, ahol a keletkező csillagok területeit intenzíven sugárzó tartományok jelzik. A kép közepén található legfényesebb terület Tejútrendszerünk magjának iránya, ahol rendkívül sok idős csillag zsúfolódik össze. A fősíktól jobbra lefelé látható folt nem más, mint egyik kísérőgalaxisunk, a Nagy Magellán-felhő.
Az Orion csillagkép és vidéke: balra a látható fény tartományában (Hideo Fukushima, National Astronomical Observatory, Japán), jobbra infravörös hullámhosszakon (JAXA)
A második kép a jól ismert Orion csillagkép kb. 30×40 fokos területét ábrázolja. A jobb oldali, 140 mikronos hullámhosszú fotó a valaha készített legrészletesebb felvétel az Orion vidékéről 100 mikront meghaladó hullámhosszakon, ahol a csillagközi porfelhők hősugárzása dominál. A látómezőben a Galaxis fősíkja a bal szélen, fentről lefelé halad – az infravörös képet láthatóan kitölti a a galaktikus fősíkban levő hideg porfelhők diffúz sugárzása. Az Orion öve alatt azonosítható a híres Orion-köd (M42), egy kb. 1300 fényére található csillagkeletkezési tartomány. Hasonló terület az övtől balra lefelé levő Lófej-köd, amely infravörös fényben roppant fényesen ragyog – éppen ellentétesen a látható fényben ködök világos hátterére vetülő sötét folttal. Az Orion "feje" körül feltűnő egy nagy kiterjedésű, kör alakú képződmény: számos nagy tömegű csillag keletkezett valaha a kör középpontja környékén, amelyeknek egymás utáni szupernóva-robbanása fújta ki a gáz- és poranyagot a most megfigyelhető burokszerű képződménybe.
Csillagkeletkezési tartományok a Cygnus csillagképben (JAXA)
A következő hamisszínes, 90 és 140 mikrométeres tartományban felvett képekből összeállított felvételen a Cygnus (Hattyú) csillagkép óriási csillagkeletkezési tartománya figyelhető meg. A 7,6×10 foknyi égterületen a Tejútrendszer egyik spirálkarjának, az Orion-karnak az irányába tekintünk, így a látómezőben sok, egymástól akár több ezer fényévre levő objektum képe vetül egymásra. A galaktikus fősík a kép bal felső és jobb alsó sarka között húzódik, s a fényes foltok mind születő csillagok helyét jelzik.
Forrás: ESA News, 2007. július 11.
