Cefeidákat találtak a Tejútrendszer túloldalán

2733

Honfitársunk, Dékány István vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport a VISTA infravörös távcsővel „átnézett” nemcsak a Trifid-ködön, de még a galaktikus centrumon is, ami mögött két klasszikus cefeida változócsillagot találtak.

A VISTA infravörös égboltfelmérő teleszkóp felvételeinek segítségével a csillagászok olyan helyekre is bepillanthatnak, ami a látható tartományban működő távcsövek előtt rejtve marad. Ilyen például a híres Trifid-köd, illetve a mögötte elhelyezkedő terület, vagy az ugyanebben az irányban, de távolabb elhelyezkedő galaktikus centrum és az annak túloldalán lévő régiók. A VISTA egyik fő feladata éppen ennek a területnek az alapos feltérképezése és új, csak az infravörös tartományban detektálható objektumok felfedezése. A VVV (VISTA Variables in Via Lactea) program ugyanazon égterületek rendszeres monitorozásával időben változó fényességű objektumok után kutat. Hatalmas adatbázisának egy kicsiny részéből állították elő a híres csillagkeletkezési régió, a Trifid-köd (M20) képét, ami az infravörös tartományban jelentősen különbözik a jól ismert és megszokott látható tartománybeli kinézettől, amit az ionizált hidrogén rózsaszínű, a fiatal, forró csillagok por által szórt kék fénye és a fényelnyelő hatalmas porfelhők foltjai dominálnak.

20150205_cefeidakat_talaltak_a_galaktikus_centrumon_atnezve_1
Az alsó képen a Trifid-köd (M20) megszokott, optikai tartománybeli képe látható. A csillagkeletkezési terület a nevét azért kapta, mert sötét porsávok látszólag három részre osztják. A ragyogó gáz- és porfelhők szinte alig látszanak a felső, infravörös felvételen, előtűnnek azonban a köd mögötti objektumok, amelyeket az optikai felvételeken éppen a fényes gázfelhők takarnak el. (ESO / VVV consortium / D. Minniti / G. Tóth)

A VISTA új felvételén azonban teljesen másként néz ki a híres köd, amely optikai önmagának szinte csak árnyéka. A porfelhők sokkal kevésbé dominánsak, a fényes hidrogénfelhők pedig alig érzékelhetők, és a háromrészes struktúra is gyakorlatilag láthatatlan. Ezt azonban ellensúlyozza a szép új panoráma: a Tejútrendszer fősíkját uraló vastag porfelhők teljesen elnyelik a látható tartománybeli fényt, de átengedik a mögöttük elhelyezkedő objektumok infravörös sugárzását, így a VISTA nem csak a Trifid-ködön tud átnézni, de a Galaxis centrumán is, feltárva az annak túloldalán lévő, korábban soha nem látott világot.

Az új kép egészen véletlenül tökéletes példája annak, hogy milyen – kellemes – meglepetések érhetnek bennünket, ha az infravörös tartományban vizsgálódunk. A Trifid-köd által uralt égterület irányában, valójában azonban a ködnél körülbelül hétszer messzebb Dékány István (Millennium Institute of Astrophysics, Santiago, Chile; Universidad Católica de Chile, Santiago, Chile) és munkatársai, köztük Hajdu Gergely (Universidad Católica de Chile; Millennium Institute of Astrophysics) PhD-hallgató, két cefeida típusú változócsillagot fedeztek fel. Az objektumokról a kutatók azt gondolják, hogy egy csillaghalmaz legfényesebb tagjai. Ennél is fontosabb azonban az, hogy az első cefeidák – a fényváltozást okozó pulzációjuk periódusa 11 nap -, amelyeket a galaktikus centrum túloldalán, a fősíkhoz ennyire közel találtak. A Trifid-köd távolsága mintegy 5200 fényév, a Tejútrendszer középpontja körülbelül 27 ezer fényévre van tőlünk, az új cefeidák távolsága pedig 37 ezer fényév körüli.

20150205_cefeidakat_talaltak_a_galaktikus_centrumon_atnezve_2
Az infravörös tartományban olyan objektumok is látszanak, amelyek a látható tartományban rögzített képeken nem, például a most felfedezett, sárga körökkel jelölt két cefeida típusú változócsillag, amelyek a Tejútrendszer középpontján túl vannak, tőlünk mintegy 37 ezer fényév távolságra. (ESO / VVV consortium / D. Minniti)

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal Letters c. folyóiratban jelent meg.

Forrás: eso1504 – Photo Release

Hozzászólás

hozzászólás