Egy új kutatás szerint a Sas-köd Teremtés Oszlopai néven ismert híres képződményét inkább a Pusztulás Oszlopai néven kellene emlegetni a benne található fiatal csillagok romboló hatása miatt.
Az ESO VLT távcsőegyüttesének MUSE (Multi Unit Spectroscopic Explorer) műszerével rögzített adatok alapján előállították az M16 katalógusjelű Messier-objektum, a Sas-köd híres képződményének, a Teremtés Oszlopai néven ismert gáz- és porködnek első háromdimenziós nézetét. Az objektum immár két évtizedes, HST-vel készült képe az űrtávcső legismertebb és leghíresebb felvételei közé tartozik. A néhány fényév kiterjedésű hullámzó köd nem csak a kutatókat, de a nagyközönséget is lenyűgözte. A baloldali legnagyobb oszlop hosszát négy fényévre becsülik, ez körülbelül kétszer akkora, mint a jobboldali oszlop magassága. Az új észlelések azonban azt is megmutatják, hogy a jelképpé nemesült poros oszlopok térben hogyan helyezkednek el, de sok új részletet is felfednek, többek között egy fiatal csillag eddig ismeretlen kiáramlását (jet). A Teremtés Oszlopainak veszte ugyanaz lesz, mint ami létrehozta: fiatal csillagok intenzív ultraibolya sugárzása és csillagszele faragta, de ugyanezek a hatások 3 millió éven belül el is párologtatják az egész képződményt.
A hosszú struktúrák az NGC 6611 katalógusjelű csillaghalmazzal együtt egy csillagkeletkezési terület részei, amelyet Sas-köd (M16) néven ismerünk. Távolsága körülbelül 7 ezer fényév és a Kígyó (Serpens) csillagképben figyelhető meg. A Teremtés Oszlopai klasszikus példája annak a szerkezetnek, amely óriási gáz- és porfelhőkben alakul ki az ott keletkezett új csillagok hatására. A fiatal O és B színképtípusú objektumok intenzív ultraibolya sugárzása és csillagszele a kisebb sűrűségű anyagot egyszerűen elfújja a csillagok szomszédságából. A sűrűbb részek azonban hosszabb ideig ellenállhatnak ennek az eróziónak, a mögöttük elhelyezkedő anyagot is védve az O és B csillagok pusztító ragyogásától. A pajzsok hatására sötét „csóvák” vagy „elefántormányok” alakulnak ki, amelyeket a ragyogó csillagokkal ellentétes irányba nyúló oszlopokként láthatunk.
A VLT MUSE műszerével gyűjtött adatok eddig nem látott részletességgel tárták fel a Teremtés Oszlopainak folyamatos párolgását, miközben valódi térbeli irányukról is szolgáltattak információt. Eszerint a baloldali oszlop teteje felénk mutat, és egy olyan oszlop tetején helyezkedik el, amely a többitől eltérően valójában az NGC 6611 mögött van. Ez a csúcs van leginkább kitéve az NGC 6611 csillagai sugárzásának, ennek eredményeként pedig fényesebbnek tűnik számunkra, mint a baloldali lenti, a középső és a jobboldali oszlopok, amelyek csúcsai velünk ellentétes irányban állnak.
A kutatók, Anna F. McLeod (ESO) és munkatársai azt remélik, az új eredmények segítenek annak jobb megértésében, hogy az NGC 6611 O és B típusú csillagaihoz hasonló objektumok hogyan befolyásolják a következő csillaggenerációk kialakulását. A felhőkben számos vizsgálat mutatott ki már protocsillagokat, így azok valóban a Teremtés Oszlopai. Az új kutatás két, eddig ismeretlen csillagkezdeményt is talált a baloldali és a középső oszlopban, illetve egy kiáramlást egy fiatal csillagról, amely eddig elkerülte a figyelmünket. A Teremtés Oszlopaihoz hasonló környezetekben a további csillagok keletkezése versenyfutás az idővel, mivel a már világító óriáscsillagok sugárzása folyamatosan erodálja az oszlopokat.
A Teremtés Oszlopai párolgási sebességének meghatározásával a MUSE arról is nyújtott információt, hogy az oszlopok meddig létezhetnek még. A becslések szerint a képződmény 1 millió év alatt mintegy 70 naptömegnyi anyagot veszít. Jelenlegi körülbelül 200 naptömegnyi gázt és port tartalmaz, ezért a várható élettartama csak 3 millió év körüli, kozmikus időskálán mindössze egy szempillantás. Így az ikonikus objektumot akár a Pusztulás Oszlopai névvel is illethetnénk.
Az eredményeket részletező szakcikk a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society c. folyóiratban jelent meg.
Forrás: eso1518 – Photo Release