Hatalmas égi pók

1609

A
Tejútrendszerhez egyik legközelebbi extragalaxis, a Nagy Magellán-felhő
legnagyobb csillagkeletkezési területe az NGC 2070 jelű por- és
gázfelhő, amelynek legfényesebb tartományai  pókra emlékeztető
formációt rajzolnak ki – innen a közismert Tarantula-köd
elnevezés. A legnagyobb földi pókfajra utalás már csak azért is
helyénvaló, mert maga
a köd is hatalmas, kb. 1000 fényév kiterjedésű. Annak ellenére, hogy
170 ezer
fényév a távolsága, derült estéken szabad szemmel is megpillantható a
déli féltekéről, a Dorado (Aranyhal) csillagképben.

 

Az
ESO 8,2 m-es VLT műszerével készített képen a köd szerkezete lenyűgőző
részletességgel látható: hatalmas fényes szálak szövik át a közöttük
levő sötét területeket.

 

A
köd belsejében levő, R136 néven ismert fiatal és forró csillagokból
álló halmaz sugárzása és a kibocsátott erős csillagszél gerjeszti
fénylésre a hatalmas pókként világító ködöt. Maga a halmaz
mindössze 2-3 millió éves, ami a 13,7 milliárd éves Világegyetemünk
történetében alig egy szempillantásnyi múltnak felel meg. A sűrű halmaz közelében levő
csillagok közül több is az ismert legnagyobb tömegű csillagok közé
tartozik (50 naptömeget meghaladó szuperóriás csillagok), a halmazban
pedig több mint kétszáz nagy tömegű csillag található.

 

A
következő kép jobb felső részében egy másik, fényes és nagy tömegű
csillagokból álló halmaz, a Hodge 301 látható. Kora
20 millió év, ami miatt már sok nagy tömegű csillaga
szupernóvaként felrobbant. Ezek robbanásai nagy sebességű gázfelhőket
dobtak ki, amelyek később kialakították a köd szálas szerkezetét.
Csillagászati értelemben a közeljövőben további
robbanások várhatók, mivel három szuperóriás csillag ismert a
halmazban, melyek néhány millió éven belül hatalmas robbanással fejezik
be életüket.

 

Bár
sok csillag ér élete végére ebben a kozmikus pokolban, más csillagok
közben  a keletkezés útjára lépnek. Úgy tűnik, a köd egész
területén
csillagok keletkeznek igen változatos tömegeloszlásban, egészen a
Naphoz hasonló kisebb csillagokig. Néhány területen, mintegy
"újrahasznosítva" az első csillaggenerációt, a korábbi
robbanások lökéshullámai által összenyomott anyagból
formálódnak az új csillagok.

Forrás: ESO PR-13-06

Hozzászólás

hozzászólás