Újabb csillagközi látogatót fedeztek fel a kutatók az ATLAS égboltfelmérő programmal. Ez az üstökös már a belső Naprendszerben, a Jupiter és a Mars pályája között száguld október végén bekövetkező napközelsége felé.
A NASA által alapított ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) égboltfelmérő program a Földre veszélyt jelentő kis égitestek (kisbolygók és üstökösök) keresésére irányul, de más új, közeli és távoli égitest felfedezése is kötődik az ATLAS projekthez. Ez év július 1-jén egy új kis égitest felfedezését jelentették be: az El Sauce Obszervatórium (Rio Hurtado, Coqumbo régió, Chile) 0,5 méteres f/2 Wright-Schmidt-teleszkópjával készült felvételek alapján. Először még kisbolygónak tűnt a 17,7-17,9 magnitúdós égitest, vagyis „csillagszerű” objektumnak látszott, és ezért az első, ideiglenes azonosítója A11pl3Z lett. Azonban később más megfigyelőhelyeken már halvány ködösséget is detektáltak körülötte, ez alapján az új objektum a C/2025 N1 (ATLAS) elnevezést kapta.

Az előző felvételből az objektum kinagyítva:

Kóma és csóva!
Nem volt könnyű kimutatni, hogy nem kisbolygóról, hanem kómát és csóvát mutató üstökösről van szó. Üstökösre utaló jeleket elsőként Sam Deen (Simi Valley, Kalifornia) amatőrcsillagász a Deep Sky Observatory (Rio Hurtado, Chile) 0,43 méteres távcsövével készült felvételeken vett észre 2025. július 2,0 UT-kor. Az objektum fényes, jól kondenzált kis kiterjedésű optikai magja jól látszott, kóma vette körül, és rövid, 1 ívmásodperces hosszú, de széles csóvája is volt 270 fok irányban.
Sam Deen átnézte még az ATLAS dél-afrikai (Southerland) obszervatóriumában levő 0,5 méteres f/2-es Schmidt-teleszkópjával készített felvételeket, amelyeken 2025. június 5. és 25. között talált a C/2025 N1 (ATLAS) üstökösről készült felvételeket. Ezeken a felvételeken meghatározott pozíciók az üstökös pályája pontos meghatározását is elősegítették. Azonban az inkább csillagszerű objektum azonosítása igen nehéz volt még júniusban, mert a Tejút sávján haladt keresztül, át a sűrű csillagháttér előtt, a Sagittarius (Nyilas) csillagképben.
További megfigyelések: vagy kisbolygó vagy üstökös az új objektum
A megfigyelésekből kiderült, hogy nem mindegy, hogy mekkora és milyen teleszkóppal és milyen földi légköri viszonyok mellett történtek a megfigyelések.
Alan Hale (Cloudcroft, Új-Mexikó), a látványos Hale-Bopp (C/1995 O1) üstökös egyik felfedezője július 1,95 UT-kor távészleléssel készített CCD felvételeket egy 0,36 méteres f/3 Cassegrain-távcsővel (Tenerife, Kanári-szigetek), de a felvételeken csillagszerű volt az objektum és nem mutatott kómát vagy csóvát.
Hidataka Sato (Tokyo, Japán) 2025. július 2,19-2,20 UT között 12 db 30 másodperces felvételt készített távészleléssel a Rio Hurtado iTelescope Hálózat 0,51 méteres f/6,8-as asztrográfjával és csillagszerűnek találta az objektumot, ami 18,2 magnitúdó volt egy 2,2 ívmásodperc átmérőjű kör apertúrán belül. Sato július 2,3 UT-kor 16 db 30 másodperces expozíciós felvételből 17,6 magnitúdós látszó fényességet határozott meg szintén 2,2 ívmásodperc átmérőjű apertúrával.
Robert J. Weryk (Nyugat-Ontario Egyetem Fizika Tanszék, Kanada) és Richard J. Wainscoat (Hawaii Egyetem, Asztrofizikai Intézet, Honolulu) a Mauna Kea csúcsán mintegy 4200 méter tengerszint feletti magasságban levő 3,6 méteres Kanadai-Francia-Hawaii-Teleszkóppal (CFHT) július 2,41-2,42 UT között készítettek felvételeket. A megfigyelések megvalósulásában Jasmin Silva CFHT távészlelési operátor és Nadine Manset CFHT távészlelési koordinátor, tudományos igazgató vettek részt. A hawaii felvételek kedvező légköri viszonyok mellett készültek, amelyek közül a legjobb 0,7 ívmásodperces légköri nyugodtságnál (seeing) készült. Egyértelmű volt, hogy üstökösről van szó, ugyanis az optikai mag 1,3 ívmásodperc átmérőjű volt, vagyis igen kondenzált. Sikerült 270 fokos pozíciószög irányába egy 3-4 ívmásodperc hosszú rövid csóvát is kimutatni.
A C/2025 N1 (ATLAS) pályája
A 2025. június elejétől rendelkezésre álló megfigyelések közül a június 14-től kezdődőeket is felhasználva elegendő számú pozíciómérés történt a C/2025 N1 (ATLAS) üstökös pályájának meghatározására. A pályaadatokat itt csak néhány tizedesjegyig adjuk meg. A NASA JPL (Sugárhajtómű Laboratórium) pályaadatai szerint egy eddig rekord nagyságú excentricitású hiperbola pályán mozgó égi objektumról van szó: az excentricitása 6,1515092. A pálya napközelpontja 1,358 CSE-re van központi csillagunktól és az üstökös 2025. október 29,48 UT-kor lesz perihéliumban. Az üstökös pályasíkja 175,11 fokos szöget zár be a földpálya (ekliptika) síkjával, vagyis retrográd irányban mozog, szemben a nagybolygók direkt keringési irányával.

A C/2025 N1 (ATLAS) 2025. július 1-jén történt felfedezésekor a Naptól 4,51 CSE-re, a Földtől 3,51-re volt és tőlünk a Sagittarius (Nyilas) csillagkép irányában látszott -18 fokos deklináció környékén, ami a mi földrajzi szélességünkről igen megnehezítette a megfigyelését. A felfedezésekor tehát már a Jupiter naptávolságán (5,2 CSE) belül volt, de a pályabeli sebessége 61 km/s, ami sokkal nagyobb, mint a Jupiter vagy a fő kisbolygóövbeli kis égitesteké. (Ennek az üstökösnek a különböző hírekben megadott pályabeli sebessége a pálya egy adott pontján kissé eltérhet egymástól, mert az éppen felhasznált pályaadatok különbözőek lehetnek.)
A C/2025 N1 (ATLAS) a 2025. október 29-i napközelsége idején a Mars-pályán belül lesz, de a Földről a Nap látszó közelsége miatt nem lesz észlelhető. Október 3-án 0,2 CSE-re lesz a Marstól, ekkor a NASA Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) űrszondája megfigyelheti a +11 magnitúdós csillagközi látogatót. December elején kezd ismét megfigyelhetővé válni számunkra az üstökös.
Az alábbi rövid videó összefoglalja a C/2025 N1 (ATLAS) felfedezését és annak megerősítését, és bemutatja az üstökös pályáját a belső Naprendszerben. Az első pályaadatok és a későbbi, pontosított JPL pályaadatok között kisebb eltérés van például a napközelség időpontjában: eleinte október 30-át számítottak, ami a pontosabb adatokból október 29-re módosult.
Interstellar Comet 3I/ATLAS (C/2025 N1 (ATLAS))- SciNews – 2025. júl. 4. – 01m51s (YouTube).
Csillagközi térből érkezett üstökös: 3I/ATLAS = C/2025 N1 (ATLAS)
A C/2025 N1 (ATLAS) rekord mértékű excentricitása, valamint a 175 fokos pályahajlása – ez utóbbi a galaktikus korong hajlásszögéhez való hasonlóságra utal – a Naprendszeren kívüli eredetre utal. Ezért a csillagközi, vagyis intersztelláris eredetű objektum (legyen akár üstökös vagy kisbolygó) jelzését („I” betű) is magkapta az új objektum: 3I/ATLAS.
Mint ismeretes, az első, 2017-ben felfedezett csillagközi objektum az 1I/’Oumoamua volt, amelynek pályaexcentricitása 1,20, majd a 2I/Borisov excentricitása 3,35 volt, de az eddigi rekord excentricitású objektum a 3I/ATLAS excentricitása 6,15.
Az 1I/’Oumuamua (C/2017 U1 vagy A/2017 U1) egy nagyon elnyújtott, „szivar” vagy „lapos korong” alakú kis égitest volt, A legutóbbi méretmeghatározások szerint a „szivar” alak 230 x 35 x 35 méter, a „lapos korong” alak 115 x 111 x 19 méter lehetett. Nem volt jellegzetes üstökösaktivitása látványos kómával és csóvával, hanem lassú hidrogénkibocsátás dominált a nagy mértékű víz vagy illékony vegyületek szublimációja helyett.

A 2I/Borisov (C/2019 Q4) üstökös magja 0,5 km-nél kisebb átmérőjű és a Naprendszerbeli üstökösökéhez teljesen hasonló módon aktív (jegek szublimációja és porkibocsátás a mag felszínéről), permanens kómával, valamint gáz- és porcsóvákkal rendelkező üstökös volt.

A 3I/ATLAS magja az eddigi becslések szerint mintegy 20 km átmérőjű, ami a naprendszerbeli üstökösmagok közül a nagyobbak méretéhez hasonló. Kómája és kiterjedt csóvája is van és már a vízjég átlagos szublimációs naptávolság kezdetéhez, a 2,8 CSE-hez képest nagyobb távolságban elkezdett aktív lenni, ami szuperillékony fagyott gázok (szén-monoxid, szén-dioxid) szublimációjára is utalhat, amelyek még a mag felszínéről port is felemelhetnek, ha a Naprendszerbeli üstökösökhöz hasonló okok miatt van aktivitása, kómája és csóvája.

A Naprendszerbe az évmilliárdok során sok csillagközi eredetű kis égitest érkezhetett, amelyek közül több stabil pályán itt maradt és még most is a Nap körül keringhet. Ilyen lehet a mintegy 3 km átmérőjű (514107) Kaʻepaokaʻawela (2015 BZ509) kisbolygó, ami nem messze a Jupiter pályájától kissé elnyújtott, retrográd keringési irányú pályán kering a Nap körül. Azonban az sem teljesen kizárt, hogy az Oort-felhőből érkezhetett. Ennek a kisbolygónak a Naprendszeren kívüli eredetét különleges pályája jelzi.
A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.
Források: