A Jupiter a bolygók óriása, tömege nagyobb, mint az összes többi bolygóé együttvéve, térfogata ezerszer nagyobb, mint a Földé, holdrendszere pedig oly kiterjedt és bonyolult, mintha maga is egy kicsiny Naprendszer lenne. Mint minden óriásbolygónál, itt is csak a hatalmas légkör tetejét látjuk, a belső szerkezetre ez alapján kell következtetnünk. Hatalmas mérete – egyenlítői átmérője 142 796 km – ellenére ez a planéta forog a leggyorsabban, forgási ideje az egyenlítőn 9 óra 50 perc. Azért kell hangsúlyozni az egyenlítőt, mert a gázóriások gyors forgásuk közben a centrifugális erő miatt ellapulnak, valamint az általunk megfigyelt külső légkörük nem egyenletes sebességgel forog. Az egyenlítőhöz képest a magasabb szélességeken lassul a forgás. A Jupiter poláris átmérője csak 134 ezer km, forgási ideje közepes földrajzi szélességeken pedig 9 óra 55 perc. Távcsőbe pillantva két sötét övet figyelhetünk meg a bolygón, amelyek a mélyből feláramló légtömegekben keletkező felhők tetején kicsapódó bonyolult molekulák miatt sötétek. A Jupiter híres képződménye a Nagy Vörös Folt, amely egy legalább 300 éve tomboló vihar. A bolygó fő alkotórésze a hidrogén és a hélium, elegyülve metánnal és ammóniával. A bolygó átlagos sűrűsége csak 1,3 g/cm3, ám a légkör hatalmas nyomása miatt 1000 km mélyen a hidrogéngáz cseppfolyóssá válik, a bolygó középpontjában pedig kb. 30 000 K-es hőmérséklet és 100 millió atmoszféra nyomás uralkodik. A Jupiternek erős és bonyolult mégneses tere van.
A hatalmas Jupiter felhőrendszereivel és egy hold árnyékával (balra a fekete korong)
Sarki fény a Jupiter poláris tartományaiban
A Jupiter körül eddig 63 holdat fedeztek fel a csillagászok, de ezek közül a négy Galilei-féle messze a legnagyobb és a legjelentősebb is. Az Io, az Europa, a Ganymedes és a Callisto – utóbbi kettő a Merkúr bolygónál is nagyobb – szabad szemmel is láthatók volnának, ha a Jupiter vakító fényét valahogyan ki lehetne kapcsolni. Galileo Galilei fedezte fel őket majd’ 400 éve. Furcsa mód nem a két nagyobb, külső hold az érdekes, hanem a két belső, melyek átmérője a mi Holdunk méretéhez közeli. A legbelső Io a Naprendszer egyik legérdekesebb égitestje. Felszínén gyakorlatilag nincsenek becsapódási kráterek, ellenben vagy két tucat aktív vulkáni központ található rajta. A vulkánosság ként és nátriumot hoz a felszínre, energiáját pedig a közeli Jupiter által kifejtett árapályerőkből nyeri, melyek egy hipotetikus ioi óceánon több száz méter magas dagályhullámokat keltenének. Egészen más világ az Europa, melynek teljes felszínét egy megfagyott óceán borítja. A jégpáncél alatt valószínűleg folyékony víz van, ám a jég vastagsága még vita tárgya a csillagászok közt. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy legalább 10-20 km vastag, ami nagyon megnehezíti a tervezett űrszondás kutatásokat. A többi 59 hold jóval kisebb, nagyobb részüket az elmúlt években fedezték fel. Ezek átmérője csak néhány km, és az elkövetkező években minden bizonnyal további apró kísérőket is fognak azonosítani a bolygó körül.
Az Io, peremén egy vulkán kitörési felhőjével
A Galilei-féle holdak mérete a Jupiterhez és a Nagy Vörös Folthoz viszonyítva
A négy nagy hold a Voyager és a Galileo űrszonda felvételein