A csillagok fényességét először Hipparkhosz görög csillagász osztályozta. Ő hat fényrendbe sorolta a csillagokat. Az első osztályba kerültek a legfényesebbek, míg a hatodik osztályba a szabad szemmel éppen csak láthatók. Ez az osztályozás csak a csillag Földről látható fényességére vonatkozott, ami köztudottan függ a távolságtól is (kétszer akkora távolságban levő csillag negyedakkora fényességűnek látszik). Ez alapján lehetetlen megmondani, hogy egy közeli halvány vagy távoli fényes csillagról van szó.
Ezért a csillagászok definiálták az abszolút fényesség fogalmát, amely azt adja meg, hogy a csillag milyen fényesnek látszana tíz parszek (kb. 33 fényév) távolságból. A parszek egy csillagászati távolságegység: 1 parszek az a távolság, amelyből a földpálya fél nagytengelye (Nap-Föld átlagos távolság) 1 ívmásodperc alatt látszik, ez kb. 30,86×1012 km. Ha a Napot tíz parszek távolságra vinnénk a Földtől, akkor egy kicsit halványabb lenne mint az Alcor, mely a Göncölszekér rúdjának középső csillagának, a Mizarnak a társcsillaga.
A csillagok fényességét magnitúdóban mérjük. A magnitúdó görög eredetű szó, jelentése nagyságrend. A magnitúdóskála megalkotásánál figyelembe vették azt a tényt, hogy az ember érzetei az ingerek logaritmusával arányosak, azaz a szem egy valójában tízszer fényesebb objektumot csak kétszer olyan fényesnek lát. Ráadásul alkalmazkodva Hipparkhosz rendszeréhez, a fényesebb csillagokhoz kisebb magnitúdóértéket társítunk. A nagyon fényes csillagoknak akár negatív magnitúdójuk is lehet (pl. Szíriusz: -1,4 magnitúdó).
Az égitestek fényességének magnitúdóskálája
A fényesség ismeretében következtethetünk arra, hogy a csillag mennyi energiát bocsájt ki másodpercenként (fényteljesítmény, vagy más szóval luminozitás) és ezáltal megbecsülhetjük anyagának bizonyos jellemzőit ill. a csillagban zajló energiatermelő folyamatokra is következtethetünk.
