Egy hold szü­le­té­sét fo­tóz­hat­ta le a Cas­si­ni-­szon­da

344

A NASA Cassini űrszondája egy kis jeges objektum formálódását örökítette meg a Szaturnusz gyűrűrendszerében, ami talán egy új hold lehet. Az eredmény segíthet megoldani a többi hold kialakulásának problémáját is.

A NASA Cassini űrszondájának kis látószögű kamerájával 2013. április 15-én rögzített felvételek csomósodásokat mutatnak a Szaturnusz gyűrűrendszerének legkülső részén található A jelű gyűrű szélén. Közülük az egyik, a környezeténél körülbelül 20 százalékkal fényesebb ív hossza 1200, szélessége pedig 10 kilométer körüli. Ráadásul a gyűrűk egyébként általában sima profilján dudorokat is megfigyeltek a kutatók. Az ívről és a dudorokról úgy gondolják, hogy azokat egy közeli objektum gravitációs hatása okozza.

Nem valószínű, hogy az objektum nagyobbra fog nőni, sőt, talán még szét is eshet. De kialakulásának folyamata és kifelé irányuló mozgása segítségünkre lehet annak megértésében, hogy a Szaturnusz jeges holdjai – köztük a felhőzettel borított Titan és az óceánt hordozó Enceladus – hogyan alakulhattak ki egy még sokkal nagyobb tömegű gyűrűrendszerben hosszú idővel ezelőtt. De egy kicsit szélesebb horizonton vizsgálódva akár arról is új információkat nyerhetünk, hogy a Föld és a Naprendszer többi bolygója miként jött létre és migrált kifelé a Naptól.

20140416_egy_hold_szuleteset_fotozhatta_le_a_cassini_urszonda_1
A Cassini űrszonda felvételén a Szaturnusz A jelű gyűrűjének szélén látható zavart egy, a jeges holdak kialakulási folyamatát tükröző objektum okozhatta. (NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute)

A felfedezést jegyző kutatócsoport vezetője, Carl Murray (Queen Mary University, London) szerint eddig még csak ehhez hasonlót sem sikerült megfigyelni. Talán egy hold születésének vagyunk tanúi, amely a gyűrűt elhagyva éppen csak elindult ezen az úton. Az egyelőre Peggy névvel illetett objektum nagyon kicsi, így az eddigi felvételeken nem ismerték fel. A kutatók úgy becsülik, hogy mérete nem nagyobb egy kilométernél. A Szaturnusz jeges holdjainak mérete attól függ, hogy azok milyen messze vannak a bolygótól: minél nagyobb ez a távolság, annál nagyobb a hold. Sokuk fő összetevője pedig a jég, ami a gyűrűk legfőbb alkotórésze is. Ezen, de egyéb indikátorok alapján is a kutatók úgy vélik, hogy a jeges holdak a gyűrűk részecskéiből álltak össze, majd kifele, a bolygóval ellentétes irányban mozogtak, miközben más holdakkal összeolvadtak.

Linda Spilker (NASA JPL), a Cassini küldetés egyik munkatársa szerint rendkívül izgalmas a kicsiny hold váratlan születését nyomon követni. Azt is elárulta, hogy 2016 végén a Cassini meg fogja közelíteni az A gyűrű szélét, így kitűnő lehetőség nyílik majd Peggy részletesebb tanulmányozására és talán a lefényképezésére is.

Lehetséges, hogy a Szaturnusz gyűrűrendszerében a holdak kialakulási folyamata a Peggy-vel véget is ért, mivel minden valószínűség szerint a gyűrűk már túlságosan ritkák ahhoz, hogy még több holdat létrehozzanak. Mivel talán soha többé nem lehetnek tanúi egy ilyen eseménynek, Murray és kollégái mindent elkövetnek, hogy a megfigyelésekből a lehető legtöbb információt kihámozzák. Murray magyarázata szerint az elméletek alapján a Szaturnusznak régen több olyan nagy tömegű gyűrűrendszere is volt, melyben nagy holdak alakulhattak ki. Amint azonban a szélek közelében létrejöttek, kisöpörték a gyűrűt, így a korábban született holdak a legnagyobbak és a bolygótól legmesszebb keringők is.

Az eredményeket részletező szakcikk az Icarus c. folyóirat online felületén jelent meg.

Forrás: ScienceDaily 2014.04.14.

Hozzászólás

hozzászólás