Simán leszállt a Philae az üstökösön – európai és egyben magyar űrsiker is!

3581

2014. november 12-e mérföldkőnek számít majd az űrkutatás, illetve a Naprendszer kutatása történetében: a Rosetta európai űrszonda Philae leszállóegysége simán leszállt az üstökösmag felszínére. A sikerben magyar mérnököknek és kutatóknak is jelentős része van.

Ilyen még nem volt! Ember készítette űreszköz sima leszállást hajtott végre egy üstökösmag felszínén! 2014. november 12-én magyar idő szerint 17:03-kor az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája Philae elnevezésű leszállóegysége a tervek szerint simán landolt a 67P/Churyumov-Gerasimenko (röviden 67P) üstökösön.

20141112_rosetta_philae_leszallt_1
A Philae leszállóegység CIVA panorámakamerája a Rosetta keringő egységéről történt sikeres leválás után nem sokkal készítette ezt a felvételt a keringő egységről. Az erős napfény miatt sok a becsillogás a képen, de jól kivehető a Rosetta szonda testének részlete és egyik napelemtáblája is (ESA Rosetta CIVA).

A Rosetta keringő egységéről fedélzeti idő szerint magyar időben november 12. szerda 09:35-kor, vagyis  földi időben 10:03-kor  sikeresen leválasztották a Philae leszállóegységet és az megkezdte mintegy hét órán át tartó lassú leereszkedését a 67P üstökös magján korábban már kijelölt leszállási terület felé. Az üstökös-Föld távolságot a rádiójelek mintegy 28 perc alatt tették meg. A leszállási terület a két összetevőből álló üstökösmag kisebbik komponensén helyezkedik el és nemrég kapta az Agilkea nevet (egy kis sziget a Níluson, a részleteket illetően l. korábbi hirünket).

A Philae sima leszállása az emberi civilizáció, technika és tudomány jelentős eseménye. Ezzel egyben egy új égitesttípus részletes, közvetlen közeli vizsgálatára nyílt meg a lehetőség, illetve a Naprendszer keletkezése körülményeinek tisztázásához juthatunk közelebb a mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtti, szinte érintetlen, egyszerű felépítésű kis égitest, egy üstökösmag közvetlen „megérintésével”, tanulmányozásával.

20141112_rosetta_philae_leszallt_2
A Rosetta OSIRIS képfelvevő rendszere kislátószögű kamerájával (NAC) készített felvétel a keringő egységtől lassan távolodó Philae leszállóegységről. A Philae három lába is szerencsésen, a leszálláshoz megfelelő pozícióba nyílt ki (ESA/Rosetta/MPS OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA).

A Philae által a mintegy hét órás leereszkedés vége felé, az üstökösmaghoz közel készült felvételekre, illetve a felszínen készítendő panoráma és egyéb felvételekre, illetve mérési adatokra még várnunk kell, de reméljük, hogy hamarosan ezeket is közzéteszik.

20141112_rosetta_philae_leszallt_3
Művész elképzelése a vad és változatos felszínű üstökösmagra simán leszállt Philae leszállóegységről (kép: ESA Rosetta Philae).

A Philae leszállóegység fontos berendezéseinek és műszereinek elkészítésében magyar mérnököknek és kutatóknak jelentős szerepe van.

20141112_rosetta_philae_leszallt_4
A Philae simán leszállt! Öröm az ESA darmstadti irányitóközpontjában (kép: ESA TV online közvetités, 2014.11.12.)

 

Források:

Érintkezés! A Rosetta Philae egysége leszállt az üstökösre (ESA, 2014.11.12.)

Viszontlátásra, Philae! (ESA, 2014.11.12.)

  • Az óbudai Polaris Csillagvizsgáló október folyamán négy előadásból álló sorozatnak adott otthont, amelyben hazai kutatók ismertették az üstökössel, az űrszondával és a leszállás várható eredményeivel kapcsolatos ismereteinket. A sorozat anyaga felkerült az MCSE Youtube-csatornájára:

 

 

 

 

 

Hozzászólás

hozzászólás