Extragalaktikus „halálcsillag” egy messzi, messzi galaxisban

2292

Másfél évtizeden keresztül végzett megfigyelések segítségével sikerült alaposan szemügyre venni a Pictor A jelű galaxis központi fekete lyuka által keltett, a Tejútrendszer átmerőjénél háromszor hosszabb részecskenyalábot.

A Csillagok Háborúja filmes univerzumának egyik legjellegzetesebb szimbóluma a birodalmi erők gigantikus űrállomása, a Halálcsillag, amelynek rettenetes sugárnyalábjával akár egy bolygót is el lehet pusztítani. Ez az elborzasztó, ugyanakkor lenyűgöző konstrukció csak a George Lucas-i fantáziavilág része – a valóság ugyanakkor sokszor képes a fikciót is felülmúló esetekkel szolgálni.

Kiváló példa erre a mintegy 500 millió fényévre lécő, Pictor A jelű galaxis, amelynek központi tartományából kiinduló anyagkifúvás (angol szakszóval: jet) mellett a Halálcsillag sugárnyalábja egyszerű mutatópálcának tűnhetne; az említett galaxis centrumában lévő, szupernagy tömegű fekete lyuk által keltett részecskenyaláb hosszúsága ugyanis eléri Tejútrendszerünk átmérőjének háromszorosát, sugárzási teljesítménye pedig csak a röntgentartomány egy részében tízmilliárdszor akkora, mint a Nap teljes sugárzási teljesítménye.

Martin Hardcastle (University of Hertfordshire, Egyesült Királyság) és munkatársai a Chandra röntgenűrtávcső másfél évtizedet felölelő adatsorának  segítségével vizsgálták a hatalmas jet tulajdonságait. A kutatók a röntgentartományban felvett méréseket egy ausztrál rádiótávcső-hálózat, az ATCA (Australia Telescope Compact Array) adataival is kombinálták. A központi, szupernehéz fekete lyuk körül áramló anyagból származó anyagkilövellés ugyanis gyorsuló mozgást végző, töltött részecskéket (főleg elektronokat) tartalmaz; ezek ún. szinkrotron-sugárzást bocsátanak ki, amely elsősorban a két említett hullámhossz-tartományban detektálható.

160210_pictora_2A Pictor A jelű galaxis központi tartományában lévő fekete lyuk környezetéből kiinduló anyagkilövellés a Chandra röntgenűrtávcső (kék) és az ATCA rádiótávcső-hálózat (vörös) méréseiból összeállított kompozitképen. A jobb oldalon lévő „forró pont” a lökéshullámok hatására alakul ki, hasonlóan a szuperszónikus repülőgépek által okozott hangrobbanásokhoz. A kép interaktív változata itt tekinthető meg.

A Chandra képein a látványos, hosszú anyagkifúvódással ellentétes irányban egy halványabb jet is megfigyelhető. Ez a kifúvás valószínűleg azért tűnik jóval halványabbnak a másiknál, mert az iránya a látóirányhoz kevésbé eshet közel, mint a hosszabbiké.

Hardcastle és kollégái arra a kérdésre is választ kerestek, hogy hogyan maradhat fenn egy ekkora kiterjedésű jet; ehhez ugyanis az elektronokat folyamatosan gyorsítania kell valamilyen hatásnak, a fekete lyuktól meglehetősen távoli tartományokban is. Erre a problémára egyelőre nem sikerült egyértelmű megoldást találni. Felmerült ugyan az az ötlet, hogy az elektronok a kozmikus háttérsugárzás fotonjaitól kaphatnak plusz energiát, de ezt a teóriát a számítások nem támasztották alá. Így a Pictor A továbbra is az aktív galaxismagokkal és anyagkifúvásokkal foglalkozó csillagászok érdeklődésének homlokterében marad.

Az eredményeket közlő tanulmány a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society c. folyóiratban került közlésre.

Forrás: NASA hírportál, 2016.02.02.

Hozzászólás

hozzászólás