Jan Vermeer 1668-ban készült műve, Az asztronómus végre Budapestre érkezett, a Szépművészeti Múzeum Rembrandt-kiállításán tekinthető meg. A „másolata” is elkészült, az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban.
Mizser Attila és Kiss Péter, Budapest
Jelenleg Budapesten tekinthető meg Jan Vermeer 1668-ban készült remekműve, Az asztronómus. Az alkotás párja, A geográfus is fővárosunkba érkezett – együtt tekinthető meg a két festmény a Szépművészeti Múzeum nagyszerű Rembrandt-kiállításán. Mindkét mű a Holland Kelet-indiai Társaság megrendelésére született; a gyarmatosítások kora két fontos tudományágának, a geográfiának és az asztronómiának állít emléket – ezen tudományágak nélkül lehetetlen lett volna megbízhatóan tájékozódni a világtengereken.
Számunkra most Az asztronómus az érdekesebb alkotás, és nem csak azért, mert nekünk amúgy is érdekesebbek a képzőművészetben fellelhető csillagászati vonatkozások. A Vermeer-képek megtekintése után felvillanyozva tértem haza a Polaris Csillagvizsgálóba – nem nagyon hittem, hogy ezeket az alkotásokat valaha is eredetiben láthatom. Amikor betoppant régi tagtársunk, Kiss Péter amatőrcsillagász a mélyég-észlelők találkozójára, átfutott rajtam a felismerés.
– Te vagy Vermeer csillagásza!
Ezzel még nem oldottam meg a művészettörténet több évszázados talányát (nem lehet tudni biztosan, ki volt Vermeer modellje), de nem is akartam, csak rádöbbentem, milyen hihetetlenül hasonlít egy magyar amatőrcsillagász fiatalember Vermeer csillagászára.
– Tényleg én vagyok az! – újságolta Péter, miután maga is felkereste a kiállítást.
Szó szót követett, végül elhatároztuk, újra „megcsináljuk” Vermeer festményét a Polarisban, kicsit persze modernizálva – hogyan is másként?
A mi fényképünkön egy amatőrcsillagász épp éjszakai megfigyeléseihez készülődik, tűnődve forgatja a Scanglobe világító csillaggömbjét. Előtte, az asztalon alkotói rendetlenségben hever a kinyitott Atlas Coeli, egy forgatható csillagtérkép az 1900-as évek elejéről (ha már nincs asztrolábiumunk, jobb híján megteszi ez is), az Uranometria 2000.0 újabb kiadása, egy 12×50-es messzelátó, egy észlelőlámpa, no és egy régi lencsés távcső, amely valamikor Kulin György tulajdona volt. A mi csillagászunk is fel tud nyúlni a szekrény tetején elhelyezett csillagászati könyvekért, ha szüksége lenne rájuk. A távcső világa egy magyar amatőr számára kötelezően beszerzendő alapmű, de ott látjuk Marik Miklós Csillagászatát és a háromkötetes BCH-t (Burnham’s Celestial Handbook), amely viszont a mélyég-észlelők alapműve. Érdekes, hogy habár jóval a távcső felfedezése után vagyunk – ráadásul először épp Hollandiában készítettek ilyen eszközöket -, Vermeer festményén nem látható semmilyen teleszkóp. Mi ezt azzal is „korrigáltuk”, hogy a szekrény tetejére elhelyeztünk egy kis Galilei-féle teleszkópot. Mögötte pedig ott ágaskodik egy mai kis Dobson-távcső, olyasféle, amilyennel Péter is szokott észlelni.
A mi fotónk kétórányi munka eredménye a „Vermeer-sarok” berendezésétől, a világítással kapcsolatos mesterkedéseken át az expozíciók elkészültéig. Senki ne vegye tiszteletlenségnek ezt a kísérletet, sokkal inkább tiszteletadásnak egy nagyszerű mester előtt, aki három és fél évszázaddal ezelőtt oly érzékletesen festette meg a XVIII. század egyik szellemi hősét: az asztronómust.
