Az Észak-Amerika-köd és a Pelikán köd egyike azon mélyég-objektumoknak, melyeknél nem lehet kétséges a névadás.
Kaszab Dénes, Mátra, Kaszab-rét
1986-ban megfigyelőhelyet keresgéltünk a gyöngyösi szakkör vezetőjével, Varga Andrással, így találtunk rá a Mátrában erre a meteorészlelésre alkalmas rétre. Később, amikor a térképen azonosítottuk a rétet, jót mosolyogtunk édesapámmal. A Kaszab-rét sajnos nem a miénk, csak névazonosságról van szó… Azóta minden évben itt töltünk egy hetet, idén már a harmincadik alkalommal táboroztunk a Kaszab-réten – hihetetlen, mennyire repülnek az évek.

A régebbi táborokban mindig vittem magammal távcsövet, idén elhatároztam, hogy csak 200-as teleobjektívvel fényképezek. Egy ilyen teleobjektív számára a nagyobb kiterjedésű objektumok az igaziak, így esett a választás az Észak-Amerika- és a Pelikán-ködre. Igaz már régebben lefényképeztem az Észak-Amerika-ködöt, de így együtt még nem sikerült megörökítenem a két híres ködöt. A jó eget kihasználva egészen hajnalig gyűjtögettem a fotonokat augusztus 11/12-én, gondoltam, a 60 db kép már elég lesz a kidolgozáshoz. A tábor többi éjszakáját már nem igazán tudtam kihasználni, mivel romlott az átlátszóság, és a felhők is zavartak.