Felhívásunk és a váratlanul jött derült éjszakák hatására számos hazai amatőrcsillagász észlelte sikeresen a Földtől 3 millió km-re elhaladó (23187) 2000 PN9 jelzésű kisbolygót.Kuli Zoltán, Tordai Tamás, Budapest, Polaris Csillagvizsgáló
A (23187) 2000 PN9 kisbolygó égi útja a csillagok között 2006. március 7/8-a éjjelén, 23:27 és 00:20 UT között. (28 cm-es Schmidt-Cassegrain-távcső f/6,3-as fókuszreduktorral, SBIG ST7/7E CCD kamera. Kuli Zoltán és Tordai Tamás, Polaris Csillagvizsgáló)
Rég várt eseményre került sor március 7-én este a Polaris Csillagvizsgálóban. Tordai Tamás és Kuli Zoltán tagtársaink beüzemelték a csillagda új műszeregyüttesét. A tavaly már birtokunkban lévő 28 cm-es Celestron Schmidt-Cassegrain távcsövet felszerelték a Fornax 50-es mechanikára, elvégezték a pólusra állás kényes műveletét, majd a nemrég, az AAVSO szívességéből kapott nagyszerű ST7/7E CCD kamerát is munkába állították.
Miután az első tesztképek sikerültek, azonnal adta magát az első célpont, a Cassiopeiában járó (23187) 2000 PN9 jelű földsúroló kisbolygó. Az alfa Cassiopeiae beállítása után a távcső azonnal ráállt a kisbolygó jelzett helyére, és a távcsőbe pillantva szemmel látható volt a szokatlanul gyorsan mozgó fénypont. Kalandos üldözés vette kezdetét, ugyanis az aszteroida annyira gyorsan vándorolt a csillagok között, hogy igen gyakran kellett utánaállítani a távcsövet, ami a tapasztalatok hiánya miatt nem volt mindig zökkenőmentes. Amint a fenti animáción látható, végül remekül sikerült megoldaniuk a feladatot.
Az animáció 44 db, különböző expozíciós idejű felvétel felhasználásával készült. Az első és az utolsó kép között 53 perc telt el, ezalatt az aszteroida mintegy fél fokot tett meg az égen. A legrövidebb alkalmazott integrációs idő 5 s, a leghosszabb 45 s volt. Jól látható, hogy ennek megfelelően a kisbolygó nyoma az 5 s-os képeknél még nem mozdult be, viszont a hosszabb, 10-20-45 másodperces képeken már hosszabb-rövidebb csíkot húzott! Furcsa módon a hosszú expozíciós képeken a kisbolygó nyoma ide-oda billegni látszik, mintha nem egyenes vonal mentén haladna. Az ingadozás természetesen nem valós, csak látszólagos jelenség, és a CCD- mátrix véges felbontása okozza. A fotongyűjtés alatt fellépő véletlenszerű ingadozások miatt egyszer egy pixelnyivel „feljebb”, egyszer egy pixelnyivel „lejjebb” esik az intenzitás maximuma, amit az ilyen jellegű mozgásokra nagyon érzékeny emberi agy erős ingadozásnak érzékel.
