Hazánk egyik legeredményesebb távcsövével, a piszkés-tetői Schmidt-teleszkóppal a tudományos kutatóprogram során látványos meteornyomot sikerült megörökíteni az M53 jelzésű gömbhalmaz „szomszédságában”.Dékány István, Piszkés-tető
A Coma Berenices, azaz a Bereniké Haja csillagképben található M53 katalógusszámú gömbhalmaz binokulárral csak egy elmosódott csillagnak látszik, de kisebb amatőr teleszkóppal már impozánsabb látványt nyújt. A tőlünk mintegy 58 ezer fényévre, a galaktikus halóban található halmaz 7,6 magnitúdó fényességű, és a csillagkép legfényesebb csillaga mellett 1 fokra helyezkedik el.
Az M53-at Johann Elert Bode fedezte fel 1775 telén, majd két évre rá Charles Messier katalogizálta mint „fényes és szembeszökő ködöt”. Később William Herschel tisztázta az égitest mibenlétét, komolyabb teljesítményű távcsöveivel sikerült csillagokra bontania a ködösséget, és rámutatott arra, hogy hasonló az M10-hez, amely szintén egy gömbhalmaz.
A hét csillagászati képét Dékány István készítette az MTA KTM CSKI piszkéstetői csillagvizsgálójából március 27/28-án éjjel az obszervatórium 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával, illetve a rászerelt 1536×1024-es CCD kamerával. A 12,5 perc expozíciós idejű felvétel – mely a halmazban található változócsillagok kutatása céljából készült – külön érdekessége, hogy egy meteor is látható rajta, amint felizzik, majd pedig elhalványul a gömbhalmaz „mellett”.