Furcsa arcát mutatja a Nap ezen a képen, a korong mintha füstös volna, a peremén a protuberanciák látszanak, ritkán látjuk így a Napot: a jellegzetes hélium I D3 spektrumvonalban, azaz 5876 angström hullámhosszon, és kb 0,2 angström sávszélességgel.
Váradi Nagy Pál, Kolozsvár
A kép érdekességét az adja, ahogyan az amatőr vagy akár a profi csillagász a Nap észlelésében halad előre. Adott kezdetben a szemet és a kamerát védő szűrőfólia, aztán a keskeny sávú szűrők, majd a még keskenyebb szűrők, az etalonok következnek. Ahogy szakosodik az észlelés, a választék egyre szűkül, igazán jó etalon már csak a két klasszikusan észlelt hullámhosszra van: hidrogén alfára és kalcium K vagy H vonalra. Ezeknek a teljesítményét, ami a korongfotókat illeti, már a Nap látszó méretéből adódó fizika is korlátozza: vagy teljes korongot észlel az ember, vagy keskeny sávot, a kettő együtt, etalonnal, lehetetlen. És itt jön a képbe a spektroheliográf. És a hélium vékony, leheletfinom spektrumvonala még ennek a huncut eszköznek is kihívást jelent. Habár a Sol’Ex spektroheliográf műanyag játékszerre hasonlít, az optikája ár-érték arányban csodákra képes, a köré írt szoftverek pedig élvezhetővé teszik az egyébként sokszor idegtépő munkafolyamatot. A fennebbi kép magát a vonalinformációt tartalmazza, némi kontraszt-kiemeléssel, és azt mutatja, hogy a hélium elnyeli a mélyebb rétegekből érkező fényt. Így lehetséges az, hogy a más hullámhosszokon fényes flerek héliumban márpedig sötétek. Fekete fény. A felvitt szín mesterséges, mert a kép feketefehérben készül, viszont ez a spektrumvonal saját színe, pontosan a régi nátrium-utcalámpák színe (a feltött képek egyike mono, a másik a színes). A hélium részleteit a konvenció szerint általában úgy mutatják meg, hogy kivonnak a sávból egy közeli, kontinuumnak tekintett korongot. Más képeimen ezt a módszert tovább fejlesztve igyekszem a hélium szellemiségét megragadó korongot előállítani a spektruminformációból. Itt viszont csak a hélium sávjában lévő fény került a képre, semmi kontinuum-matek. Ez a Nap a hélium sávjában.

A felvétel készítésének adatai:
Fotó: | varadinagypal |
Dátum: | 2024-10-27 10:09 |
Távcső: | Skywatcher Evolux 62/400 ED |
Mechanika: | SkyWatcher EQ-3 mechanika (alumínium lábon) |
Mechanika: | EQ3 kézivezérlő (saját tervezésű hardware és firmware) |
Kamera: | ZWO ASI 678MM monó kamera |
Szűrő: | kínai 589-30 nátrium filter ERF, 2″ |
Korrektor: | noszogtató-követő-kütyü |
Korrektor: | Sol’Ex spektroheliográf |
Exp. idő: | 40 db szken |
Helyszín: | ersatz-obszi, Kolozsvár |