A Nap felé közeledő C/2009 R1 (McNaught)-üstökös már hetek óta remek látványt nyújt a hajnali égen.
Szitkay Gábor, Nyúl
Robert H. McNaught tavaly szeptember 9-én fedezte fel 51. üstökösét az ausztráliai Siding Spring Obszervatóriumból. A 17,3 magnitúdós, apró komájú égitest még 4,5 CSE távolságra járt a Naptól, ám azt mutatták, hogy gyorsan közeledik felé. Ha minden kedvezően alakul, ez az égitest lehet az idei esztendő legfényesebb üstököse, július 2-ai napközelsége idején a felfedezéskori távolság tizedére, 0,405 CSE-re megközelíti csillagunkat. Az ezt megelőző napokban talán szabad szemmel is látható lesz az esti égen, közel az északnyugati horizonthoz. A jelenlegi adatok szerint fényessége 3-4 magnitúdó körül alakulhat.
Az üstököst már hetek óta követjük a hajnali égen, május végén még csak 8 magnitúdó körül járt, ám június elejére a fényesség hirtelen 6 magnitúdóra ugrott, azóta pedig kisebb ingadozásokkal, de lassan tovább növekszik. A délről érkező, 76 fokos pályahajlású üstökös észak felől kerüli meg a Napot, így hazánkból nézve tulajdonképpen elhalad „fölötte”, a cirkumpolaritás határán egyensúlyozva június 26-án kerül át a hajnali égről az estire. A több fokos csóvát maga után húzó égitestről több szép hazai felvétel is készült, melyek közül most Szitkay Gábor június 15-én hajnalban felvett képét mutatjuk be.
Az A*P*O Obszervatórium 40,6 cm-es Newton-távcsövével készült felvételen a fényesen izzó fejből két csóva is kiindul. A rövidebb, tömzsibb a porcsóva, a hosszabb, vékony pedig a gáz- vagy más néven ioncsóva, melynek hossza a több tízmillió km-t is elérheti. A jobb felül látható fényes csillag a 3 magnitúdós δ Persei. Az üstökös gyors mozgása miatt egyetlen 150 másodperces expozíció készül a távcsőre szerelt átalakított Canon 30D géppel, ISO 800-as érzékenység mellett.
