Kocsis Antal és Schné Attila, Gyulafirátót
A téli időszakban szokásos, hetekig tartó borultság után január 29-én, hétfőn végre derült idő, szép kék égbolt volt látható egész nap. Nagyon készültem már egy Hold kamerázásra, amelyre régóta nem volt lehetőségem. Szerencsére a derült ég kitartott estig, a munkahelyi iskolai értekezlet sem húzódott a szokásoknak megfelelően a késő éjszakába, így napnyugtakor felhívtam Schné Attilát, hogy kamerázhatnánk-e a Corvus Magáncsillagvizsgálójában Gyulafirátóton. Itt ugyanis újra összeszerelte a 280/2810 mm-es Yolo-reflektorát. Ez egy saját készítésű, különleges, kéttükrös, kitakarás mentes távcső, különösen alkalmas a Hold, bolygók, kettőscsillagok megfigyelésére. A távcső jelenleg egy felújított Sajó Péter-féle csapos mechanikán mozog, de még még nincs ellátva óragéppel, így a felvételek készítésénél Attila kézzel tekerte a finommozgató gombot a képernyőt figyelve, én pedig a kamerát kezelve kattintgattam az egérrel.
A teleholdhoz közeli, 95,44 %-os megvilágítottságnál, Colongitúdó = 65,98 fok, kissé északi librációnál (szélességi: +3,88 fok N, hosszúsági: -0,37 fok W) először vizuálisan szemléltük az átlagos vagy kissé gyengébb légkörnél a terminátor szebbnél-szebb alakzatait. Kedvező volt, hogy mivel éppen földközelben tartózkodott égi kísérőnk, látszólagos mérete 33,68’ volt. A DMK41 AU02.AS kamerát felszerelve az első képeken rögzítettük az Oceanus Procellarum (Viharok Óceánja) terminátor közeli részleteit. A felvételen a legfeltűnőbb és legfurcsább alakzat egy, a medence sötét tónusától sokkal fényesebb, papírsárkányra hasonlító világosabb terület, a Reiner Gamma volt. A Rükl-féle „A Hold atlasza” (Geobook Hungary, 2012.) 28. térképlapján is feltüntetett alakzat közelítő holdrajzi koordinátái: -59 fok W, +7,4 fok N. Ezt a környezeténél fényesebb albedó-alakzatot holdi „örvénynek”, „albedópamacsnak” is szokás nevezni. Kezdetben erősen lepusztult kráternek tartották. Érdekes, hogy már szerepel Giovanni Battista Riccioli 1651-es, Francisco Grimaldi által készített térképén is, Galilaeus néven, Galileo Galilei-ről elnevezve. Később Johann Heinrich Madler és Wilhelm Beer a holdtérképezésben új korszakot jelentő, 1834-36 között több részletben megjelent térképükön már egy közeli kisebb, kb. 15,5 km-es krátert jelöltek Galilaei néven, ez szintén látható felvételünkön, a peremhez közeli rálátás miatt ellipszis alakban, szelenografikus koordinátái: +10,5 fok N, -62,7 fok W. A fényes albedóalakzat a Reiner-kráterhez közeli elhelyezkedése által a Reiner Gamma néven szerepel a modern térképeken.
A feltűnő albedóalakzat jelenleg legelfogadottabb magyarázata, hogy ez egy üstökös becsapódása nyomán keletkezett mágneses anomália, amely „megvédte” az erős napszél és kozmikus sugárzástól a felszínt, így nem sötétedett, nem öregedett el ez a terület annyira, mint a környező medence terület.
További részletek is láthatók a felvételen, a kép bal oldalán (keletre) a Marius 41 km-es kráter és a tőle É-ra és Ny-ra elhelyezkedő dóm és dombmező látható, az egyik legnagyobb, egykor aktív vulkanikus vidék. Az Oceanus Procellariumban jól láthatóak a lávagerincek, lávafolyások peremei. Ha nehezen is, de felfedezhető a Rima Galilaei is a Khi jelű domb-tól (hegy) keletre, észak-dél irányban húzódva.
A terminátor mentén nyugaton, a kép déli (felső) részén a hatalmas Hevelius-kráter keleti külső falát már megvilágítja a nap, rücskös részletei jól fénylenek. Tőle É-ra a Cavalerius-kráter lándzsahegy alakja látható, ennek már az egész kráterperemét megvilágítás éri, bár a nyugati (jobb oldali) még néhány helyen „megszakad”. A Cavaleriustól ÉK-re, a Planitia Descensus-nak elnevezett helyen ért Holdat az első sima leszálláskor a szovjet Luna 9 holdszonda 1966.02.03-án. Ugyancsak ezen a területen, az Ocenus Procellariumban csapódott a Holdba a Luna 8 szonda, valamint jóval északabbra a Luna 13 szállt le és készített panoráma felvételeket és folytatott talajvizsgálatot.
A kép technikai adatai: 2018.01.29. 18:39 UT, 280/2810 mm-es Yolo-reflektor, DMK41 AU02.AS fekete-fehér kamera, képfeldolgozás: Autostakkert!3, Registax6, Photoshop CC.
Szöveg: Kocsis Antal
