A jelölt, mint utóbb kiderült, mégsem exobolygó volt. A Déli Hal konstelláció legfényesebb csillaga, a tőlünk 25 fényév távolságra lévő Fomalhaut izgalmas rendszernek ad otthont. A Napnál tizenhatszor fényesebb csillag porgyűrűjét 2004-ben, a Hubble-űrtávcső segítségével fedezték fel. Néhány évvel később a gyűrűn belül, szintén a Hubble-űrtávcsővel, közvetlen leképezéssel felfedeztek egy exobolygójelöltet, ez a Fomalhaut b. Ám a képződmény mára teljesen eltűnt a távcsöveink elől.
A legvalószínűbb magyarázat szerint a Fomalhaut b bolygó valójában sosem létezett, a megfigyelt jelenség pedig nem volt más, mint egy néhány évvel korábbi kisbolygóütközés által visszahagyott porfelhő. Ezt a hipotézist további megfigyelésekkel lehetne igazolni.
Forrás: ESA/NASA, M. Kornmesser.
„Az ilyen ütközések rendkívül ritkák, ezért óriási dolog, hogy sikerült egyet megfigyelnünk” – kezdi Gáspár András, az Arizonai Egyetem csillagásza, a vizsgálatok vezető kutatója. – „Épp jókor voltunk jó helyen, így válhattunk a Hubble-űrtávcső révén tanúivá ennek a valószínűtlen eseménynek.” „A Fomalhaut-rendszer az exobolygók és bolygórendszerek fejlődésével kapcsolatos elméleteink legjobb tesztalanya” – teszi hozzá George Rieke, a kutatócsoport tagja, szintén az Arizonai Egyetem Steward Obszervatóriumának munkatársa. – „Ismerünk bizonyítékokat más rendszerekben történt hasonló ütközésekről, ám azok ereje meg sem közelíti ennek a nagyságrendjét. Itt megfigyelhetjük, hogyan semmisítik meg egymást a bolygók.”
A Fomalhaut b felfedezését követően évekig látható volt a Hubble felvételein, miközben mozgott a központi csillag körül. Ez volt az egyik első közvetlen leképezéssel felfedezett exobolygójelölt. Ám más exobolygókkal szemben ez az égitest már kezdettől fogva szokatlan volt. A látható tartományban túlságosan is fényesen világított, míg infravörös hullámhosszakon egyáltalán nem volt megfigyelhető. A csillagászok már ekkor úgy vélték, hogy a bolygót valamilyen ütközésből származó hatalmas porburok vagy -gyűrű veheti körül. A képződmény pályája is rendkívül elnyúltnak bizonyult. „Az összes archív Hubble-felvételre kiterjedő vizsgálataink által feltárt jellemzők azt mutatják, hogy ez a bolygó soha nem is létezett” – folytatja Gáspár. A bolygó koporsójába a Hubble 2014-es felvétele verte be az utolsó szöget, minthogy a képről, a kutatók legnagyobb megrökönyödésére, teljesen eltűnt az égitest. A korábbi felvételek ráadásul a jelenség fokozatos halványulását mutatták. „Nyilvánvaló volt, hogy a Fomalhaut b úgy viselkedett, ahogyan a valódi bolygók sosem szoktak” – magyarázza Gáspár.
A jelenség oka, hogy a Fomalhaut b valójában egy ütközés által létrehozott, lassan táguló és szétszóródó porfelhő. Az adatok arra mutatnak, hogy a kozmikus karambol nem sokkal a legelső, 2004-es megfigyelés előtt történhetett. Mostanra az emberi hajszál vastagságánál ötvenszer kisebb szemcsékből álló porfelhő már halványabbá vált a Hubble érzékenységi határánál, miközben a Föld pályájához hasonló méretűvé tágult. Meglepő az is, hogy a kutatók számításai szerint az égitest a bolygóktól elvárt elliptikussal ellentétben szökési pályán mozog. Erre mutatnak a legutóbbi megfigyelések által pontosított pályaszámítások. „Éppen ezt várjuk egy, a közelmúltban keletkezett nagy tömegű porfelhőtől, amire a központi csillag sugárzása jelentős erőhatást gyakorol” – fejti ki Gáspár. – „A modellünk természetes módon magyarázza a képződmény minden megfigyelt tulajdonságát: a tágulás ütemét, a halványulását, valamint a pályáját is.”
Minthogy a Fomalhaut b egy hatalmas poros, jeges törmelékgyűrűben található, az őt ütközéssel létrehozó testek is minden bizonnyal por és jég keverékéből álltak, hasonlóképp a Naprendszer Kuiper-övének égitestjeihez. Gáspár és Rieke becslése szerint ezek az üstökösmaghoz hasonló testek nagyjából 200 km átmérőjűek lehettek. A csillagászok számításai szerint a megfigyelés valóban különleges szerencse volt, hiszen ilyen jelenség mindössze 200 ezer évente egyszer fordul elő a Fomalhaut-rendszerben.
Forrás: SpaceTelescope.org
