A lakhatósági zónában keringhet a tau Ceti egyik bolygója

740

A 12 fényév távolságra lévő, szabad szemmel is jól látható τ Ceti a legközelebbi, színképtípusát tekintve a Naphoz leginkább hasonlító nem többes csillag. Egy európai, amerikai és ausztrál csillagászokból álló csoport, melynek vezetője Mikko Tuomi (University of Hertfordshire), három különböző műszerről (ESO 3.6m HARPS, 3.6m AAT AAPS, Keck HIRES) származó több mint hatezer mérési adat és az eddigieknél érzékenyebb jeldetektálási eljáráson alapuló modellszámítások alapján azt találta, hogy a csillagnak öt planétából álló bolygórendszere van, melyben a tagok tömege 2 és 6 földtömeg közötti, így a τ Ceti családja az eddig detektált legkisebb tömegű bolygórendszer. Az ‘e’ jelű planéta 0,55 csillagászati egység sugarú pályán 168 nap alatt kerüli meg a Napnál kicsit kisebb és halványabb csillagát, így vélhetőleg annak lakhatósági zónájában kering. Érdekes, hogy a felfedezést eredményező, új zajmodellezési eljárást Hugh Jones (University of Hertfordshire) szerint azért a τ Ceti-n próbálták ki, mert az gondolták róla, hogy a radiálissebesség-adataiban egyáltalában nincs periodikus jel.

Fantáziarajz a τ Ceti bolygórendszeréről.
[J. Pinfield (University of Hertfordshire)]

Az eddig azonosított körülbelül 850 exobolygó közül különösen "értékesek" azok, melyek a Naphoz nagyon hasonlító, közeli, azaz fényes csillagok körül keringenek: James Jenkins (Universidad de Chile, University of Hertfordshire) véleménye az, hogy a τ Ceti planétái esetében már a nem túl távoli jövőben lehetséges lesz például a légkörük részletes analízise. Steve Vogt (University of California, Santa Cruz) szerint az új felfedezés is megerősíti azt az egyre inkább terjedő nézetet, hogy gyakorlatilag minden csillag rendelkezik bolygókkal, és a Tejútrendszerben sok-sok földméretű, lakhatósági zónában keringő planéta van, melyek bárhol előfordulhatnak, akár még a közvetlen szomszédunkban is. Az egyre növekvő adathalmazon alapuló statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy a természet mintha azokat a többes rendszereket preferálná, melyekben a keringési idők száz napnál rövidebbek. Mivel a sajátunkban az ennek megfelelő Merkúr-pályán belül nincs nagy égitest, a Naprendszer bizonyos értelemben különc, nem tipikus bolygórendszer.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astronomy & Astrophysics c. folyóirat januári számában jelent meg.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás