A HD189733b a hozzánk egyik legközelebb eső exobolygó, mely fedéseket is mutat, vagyis rendszeresen elhalad az anyacsillaga előtt. Ennek köszönhetően folyamatosan a figyelem középpontjában van: elsőként sikerült a felszíni hőmérséklet-eloszlását megmérni, illetve a színét megállapítani. Szintén az elsők között volt, melynek a színképét is sikerült rögzíteni a Spitzer-űrtávcsővel. Ezúttal egy újabb elsőséget gyűjtött be: a Chandra és XMM-Newton űrtávcsövek közös megfigyeléseivel először sikerült egy exobolygó fedéseit detektálni röntgen hullámhosszakon.
A HD189733b kiterjedt légkörét mutatja az illusztráció, mely lehetővé tette a fedés detektálását (bár a valóságban a bolygót csak sötét korongként látnánk). Az inzerten látható a tényleges röntgenkép, melyen a HD189733A kettőscsillag mindkét tagja és egy harmadik háttércsillag is látható.
A megfigyelések fő furcsasága az volt, hogy a fedés mértéke jóval meghaladta az optikai tartományban mért értéket, vagyis a bolygó két-háromszor több röntgenfényt takar el a csillagról, mint láthatót. Erre két magyarázat lehetséges: vagy pont a csillag legaktívabb területei előtt halad el a bolygó, vagy pedig a légköre jóval szélesebb tartományban nyeli el a röntgenfényt, mint a láthatót. Az előbbi magyarázatot a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics kutatói igen valószínűtlennek tartják: bár a röntgenmérések megkövetelnék, látható fényben meglehetősen ritkán találtak példát arra, hogy a bolygó csillagfolt előtt haladna el.
Így a valószínűbb magyarázat, hogy a bolygó légköre jóval nagyobb magasságokig nem engedi át a röntgensugárzást, mint a látható fényt. Az már korábban is kiderült, hogy a HD189733b-nek kiterjedt és igen összetett légköre van, ezer kilométeres magasságokban lebegő pára- és kristályos kondenzátum-rétegekkel. A mostani mérések szerint a felsőlégkör legalább a látható fényben mért bolygósugár 1,75-szöröséig kiterjed, ugyanis csak ebben a távolságban válik a röntgensugarak számára átlátszóvá.
Jól látható a fedési görbék mélységének különbsége röntgenben (háromszögek) és optikai tartományban (pontok). Az oka, hogy a rövidebb hullámhosszak felé a gázbolygó légkörének egyre távolabbi tartományai engedik csak át a sugárzást (jobbra).
A nagy sugár egyben nagy felületet is jelent, amit az anyacsillag sugárzása bombázhat. A bolygó igen közel, a Nap-Föld távolság harmincadrészére kering a csillagtól, ahol az üstökösökhöz hasonló gázcsóvát növeszt az intenzív sugárzás és csillagszél hatására. A közelséget és a röntgensugarak által érzékelt, nagy kiterjedésű légkört figyelembe véve, a bolygó másodpercenként száz- és hatszázezer tonna közti anyagot veszít. Bár ez igen soknak hangzik, a bolygó valójában olyan hatalmas, hogy 300 milliárd év alatt fogyna csak el.
Forrás: NASA. Az eredményeket közlő szakcikk az Astrophysical Journal folyóiratban jelent meg, 2013. július 25-én.
