Az Akadémiai Könyvtár repozitóriumába került a Stella és a Csillagászati Lapok

3005

Értékes régi kiadványok váltak elektronikusan elérhetővé a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának köszönhetően.

26-stella
Az MTA Könyvtár és Információs Központ digitalizáltatta két, második világháború előtti csillagászati folyóirat: a Stella és a Csillagászati Lapok köteteit. A Stella 1926 és 1931 között jelent meg a Stella Csillagászati Egyesület kiadásában, a Csillagászati Lapok – a Magyar Királyi Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályának kiadványa – 1938-ban indult, utolsó számai pedig a második világháború vége felé, 1944-ben jelentek meg. Mindkét lap magas színvonalú ismeretterjesztő cikkeket közölt, gyakran a kor vezető magyar csillagászainak (mint például Tass Antal, Wodetzky József, Harkányi Béla, Lassovszky Károly, Dunst [Detre] László, Kulin György) tollából. Több éven keresztül jelentek meg a Svábhegyi Csillagvizsgáló Intézet (ma az MTA CsFK CsI) éves beszámolói a Csillagászati Lapok-ban. Ez utóbbiban publikáltak Barnóthy Jenő, Neugebauer Tibor, Fényes Imre és Ortvay Rudolf fizikusok is. Mindkét folyóiratban számos csillagászattörténeti írást is találhat az olvasó. A szaktudósok mellett a Stella-ban amatőrcsillagászok is szerepeltek a szerzők között (Komáromi Kacz Endre és Posztoczky Károly).

38-csillapok
A folyóiratok szabadon elérhetőek a REAL-J -ben, az MTA REAL repozitóriumának folyóiratokat tartalmazó gyűjteményében:

http://real-j.mtak.hu/view/journal/Stella.html
http://real-j.mtak.hu/view/journal/Csillag=E1szati_Lapok.html

 Stella (1)
Az MTA KIK folytatni szeretné a különböző, 1945 előtti csillagászati periodikák digitalizálását a Stella Almanach köteteivel, és ehhez felvágható példányokat keres. A digitalizálás céljára felajánlott példányokat a Magyar Csillagászati Egyesületnek kérjük eljuttatni.

Hozzászólás

hozzászólás